Több helyszínes, Dél-erdélyi turnét tart a Szent Mihály Szekere Vándorszínház, „HONSZERELEM! VESS TISZTA LÁNGOT!” címmel. Az előadás célja, méltó módon emlékezni és ünnepelni, az ünnepet elevenné, átélhetővé tenni. A műsor újfajta megvilágításba, új összefüggésekbe helyezi az eseményeket, embereket és új ismeretekkel is gazdagítja az eddigieket. Közös továbbgondolásra, együttgondolkozásra hívja a nézőket.
A 6 helyszínes előadássorozat egyik állomása március 20-án, 18:00 órától a Bethlen Gábor Kollégium, Apafi termében volt Nagyenyeden. Az esemény keretén belül adta át Széman Péter, az EMKE országos elnöke és Serfőző Levente, az EMKE Dél-erdélyi alelnöke a Kiváló közművelői oklevelet Józsa Miklósnak, a Bethlen Gábor Kollégium nyugalmazott magyar tanárának és közművelődési közösségszervezőjének.
A díjhoz ezúton is gratulálunk, és további jó munkát kívánunk neki!
Józsa Miklós laudációja:
Józsa Miklós 1934. június 20-án született Kézdisárfalván, majd a család Bibarcfalvára költözött. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte, majd 1956-ban magyartanári oklevelet szerzett a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után két évig a Dési 2. Számú Magyar Tannyelvű Líceumban tanított. Innen vezetett az útja Nagyenyedre, a Bethlen-kollégiumba, ahol több mint négy évtizedes tanári szolgálat kezdődött el, és még több évtizedes közösségi szolgálat. Választott szülőföldje lett Nagyenyed.
„A jó tanító olyan, mint a jó fecske. Tudásának fészkét állandóan építi, gonddal rakja, gyarapítja.” (Fonay Tibor) Józsa Miklós fészket rakott Nagyenyeden, és ezt a fészket gonddal építette, gyarapította. És ez a fészek nemcsak a családalapítást jelentette, hanem a kollégium, a város, a közösség szolgálatát.
Józsa Miklós így emlékezik a Nagyenyedre érkezéséről: „1958. augusztus 31-én az esti vonattal meg is érkeztem Enyedre. Mivel gyűlés volt az iskolában, szokás szerint, befejezése után az egész tantestület az iskola előtt még egy kicsit beszélgetett. Akkor érkeztem oda. Egy hang a tömegből felkiáltott: megjött Józsa Miklós. (…) Másnap, szeptember elsején reggel nyolc órakor megjelentem a tanári szoba előtt, ahol Székely Mihály tanár bevitt a tanári szobába, majd bemutatott a könyvtárosnőnek, Vass Irénkének. Így kezdődött több mint négy évtizedes tanári szolgálatom.” (Az idézet Józsa Miklós egyik vallomásából való, melynek címe: Életem nagy élménye, a Bethlen-kollégium.)
És valóban elkezdődött ez a szolgálat, amely nemcsak tanári szolgálat volt. Beletartozik a családalapítás, a szülővé válás öröme és felelősségtudata, osztályfőnökség, tanfelügyelői megbízás vállalása, tanító-nemzedékek felelősségteljes irányítása és nevelése, hogy úgy repüljenek ki a fészekből, hogy megállják a helyüket Erdély-szerte, és hirdessék büszkén: az enyedi alma mater neveltjei vagyunk!
1976-ban, kilencedikes koromban ismertem meg Józsa Miklóst, a kollégium nagy tiszteletnek örvendő magyartanárát. Egy tartást, tiszteletet követelő professzori magatartása volt. 1978-ban kinevezték igazgatónak. Nem volt a magyartanárom, de jól esett, hogy őszintén örvendeni tudott a diákkori sikereimnek a magyar irodalom és versmondás területén, ezeket a kollégium sikereiként könyvelte el. A kollégium igazgatója, majd igazgatóhelyettese volt 1978-tól 1986-ig. Ebben az évben kerültem vissza (nem magyartanárként, hanem helyettes mindenesként) a kollégiumba. Ő volt a magyar katedra főnöke. Mindig bekapcsolt a magyartanári közösség tevékenységeibe, nem éreztem azt, hogy én nem tartozom közéjük. Nehéz évek voltak, szükség volt az ő higgadt, józan, bátorító hozzáállására. Az 1990-es változások után „rendes” magyartanárként dolgozhattam az irányítása alatt. Szinte megfiatalodott bele, hogy újra beindult a tanító-óvónőképzés a kollégiumban. Óriási lendülettel vetette bele magát a munkába, úgy érezte (éreztük), hogy végre van gyümölcse a szolgálatnak. Bekapcsolódott az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által meghirdetett anyanyelvi mozgalomba, versenyeket szervezett, versenyekre készítette diákjait, hogy a Bethlen-kollégium neve újra ott legyen az élvonalban. Fiatalos lendülettel vett részt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nagyenyedi szervezetének megalakulásában, és annak tevékenységének tartalommal való kitöltésében.
A 90-es években sokat és szívesen dolgoztam együtt Vele. Tanultam tőle: pontosságot, igényességet, és példát mutatott, hogy a magyartanári pálya nem egy szakma, hanem valóban a „nemzet napszámosa”. Köszönöm a sok bátorítást, a versenyek – rendezvények szervezésével, érettségiztetések alkalmával született közös élményeket, emlékeket. Öröm volt együtt dolgozni, ekkor ismertem meg a mindig kimért, pedáns – egyesek számára szigorúnak tűnő – Józsa Miklós rejtett, finom humorát.
1996-ban hivatalosan nyugdíjba vonult, de tovább tanított és tevékenykedett. Hiszen tanárhiány volt, a tanítóképzést nem lehetett szakképesítés nélküli helyettes pedagógusokra bízni. Amikor létrejött a kollégium honlapja, óriási lendülettel kapcsolódott a munkába, hogy megszerkesszék a „Kollégiumunk nagyjai” oldalt. Kónya Mária és Krizbai Jenő mellett oroszlánrészt vállalt az Iskolamúzeum tervezésében, szervezésében, anyaggyűjtésben, rendezésben. Nyugdíjba vonulása után még inkább kibővült a kör: nemcsak a kollégium programjait támogatta és segítette, hanem a tágabb közösségért is tenni akart: megálmodta és beindította az Áprily-estek rendezvénysorozatot. Minden hónapban valamilyen témát keresett és talált, amelyhez megkereste és megtalálta az előadót is, hogy a nagyenyedi magyar közösség számára házhoz hozza a kultúra terén történő eseményeket, egyszóval gondoskodott a városi közösség kultúra iránti igényéről. Hogy milyen sikere volt ezeknek a rendezvényeknek? Tanúskodik róla az Áprily-estek naplója.
Ma, Józsa Miklós az EMKE kitüntetését veheti át. Köszönjük neki a kollégium és a közösség érdekében kifejtett több évtizedes kitartó, önzetlen munkáját. Tisztelettel gratulálok a díjazottnak, és mind a magam, mind az itt jelenlevők nevében, kívánok neki erőt, egészséget és további lelkesedést.
Nagyenyed, 2023. március 20.
Turzai Melánia