Időpont: 2025. október 8., szerda, este 7 óra
Helyszín: Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Majális/Republicii u. 5.)
Részvételi díj: 70 lej
Kötelező az előzetes bejelentkezés a lennebb látható levélcímen!
***
Kedves Borbarát!
Vendégünk Benyák Zoltán!
Új évadunk első vendége, Benyák Zoltán, valójában már visszatér mihozzánk, hiszen első évadunk végén már vendégül láthattuk őt. Akkor viszont még borszakíróként, bortörténészként, az általa elismert borászok borain keresztül igyekezett bemutatni a Kunságot. Később szűkebb pátriáját – bor és közösség viszonya felől közelítve – egy bölcseleti hangulatú könyvben is megénekelte, melynek címe: Három Város. Kecel, Kiskőrös és Soltvadkert szentháromságát egységként kezeli, ezért a kétszeri nagybetű. Ebből a szemszögből immár érthető, hogy önmagát miért nevezi tájborásznak.
Ő maga a pennát némileg háttérbe szorítva, mostmár borászként dolgozik Kecelen (Authentic Borműhely), borászati hitvallásáról pedig így fogalmaz: „Az Authentic Borműhely nem más, mint egy alföldi kézműves bioborászat és szellemi műhely. Tevékenységem középpontjában a táj szépségeinek természetes borokon keresztüli megmutatása áll. Ez sűrűsödik a ’tájborászat’ fogalomban, amely – hasonlóan a tájépítészethez vagy tájkertészethez – a tájat teszi meg kiinduló és végpontnak egyaránt. Hogy miért? Mert minden tájnak van egyedisége és egy, az emberi akaratnál és lehetőségeknél sokkal erősebb rendje. Ezt kell megérteni, elfogadni és kihasználni, ha hiteles, szép borokat szeretnénk készíteni. A szőlőtermesztés és a borászat minden lépése tehát a táj körül forog, s az abban rejlő szépségek megmutatására és az organikus együttműködésre törekszik.”
Most pedig lássuk az igencsak ígéretesnek mutatkozó borsort:
- Irsai Olivér 2023
- Homoki fehér 2021
- Pozsonyi fehér 2023
- Kadarka Terra rozé 2024
- Kadarka Prima 2024
- Portugéza 2022
- Kékfrankos 2022
- 'Kadarka ad.1833' 2021
- Kétezerjó 2024 félszáraz
A helyek száma korlátozott, ezért villámpostán való előzetes bejelentkezés alapján lehet majd részt venni a bemutatón. Jelentkezésüket október 6-ig várjuk szeretettel a komedias@gmail.com levélcímen.
A létszám felett jelentkezők várólistára kerülnek. Amennyiben a bejelentkezettek közül valaki le szeretné mondani a részvételt, kérjük, tegye azt meg legkevesebb 48 órával az esemény előtt, hogy a várólistásokat értesíthessük. A könnyebb kölcsönös kapcsolattartás végett kérjük, hogy bejelentkezéskor adják meg telefonszámukat is – természetesen, aki eddig még nem adta meg.
***
A rendezvény szervezője és házigazdája Vincze László, társszervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház.
***
Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és a szervező ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja.
***
Az esemény Facebook-oldala
Az Emlékház Facebook-oldala
Közönségünk Facebook-csoportja
Az Emlékház honlapja
Az Emlékház eseménynaptára