FELHÍVÁS
A Szent-Györgyi Albert Társaság, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége-KÓTA szakmai támogatásával, a Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) 2014. november 14-15. között szervezi meg Szatmárnémetiben a XXII. Hajnal akar lenni (HAL) nemzetközi Kárpát-medencei Népdaléneklési Versenyt, a világon bárhol élő magyar, nem hivatásos népdalénekesek számára.
A verseny elődöntőből, döntőből és díjkiosztó gálából áll.
A rendezvény döntőjének és díjkiosztó gálájának hagyományosan szatmárnémeti koncert terme: a Dinu Lipatti Hangverseny terem ad otthont. Jelentkezhet bárki, aki betöltötte 12. életévét. Felső korhatár nincs. Minden versenyzőnek két népdalcsokorral kell jelentkeznie, vagy egy balladával és egy népdalcsokorral. A szervezők kérése az, hogy a jelentkezők törekedjenek régi stílusú népdalokból meríteni. A vetélkedő szervezői javasolják, hogy a területi, regionális, országos, népdaléneklési versenyek minősítettjei jelentkezzenek a Kárpát-medencei megmérettetésre. Ebben az esetben kérjük közöljék, milyen versenyen milyen eredménnyel végzett a jelentkező. Javasoljuk, hogy minden megyében, régióban rendezzenek előselejtezőt.
A versenyen való részvétel szándékát a résztvevő a www.madisz.datec.ro honlapon teheti meg, a jelentkezési lap (aktív oldal) kitöltésével és visszaküldésével. A versenyzőnek 2014. november 8-ig kell jelentkeznie. A versenyző visszaigazolást kap arról, hogy elfogadták a jelentkezését.
A zsűri tagjait a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége-KÓTA (KÓTA) kéri fel.
A zsűri I., II., III. díjat ad. A fődíjak mellett különdíjak kerülnek kiosztásra: a közönségdíj (a közönség szavazat alapján); az énekesek díja (a verseny résztvevőinek szavazata alapján); civil szervezetek és intézmények valamint magánszemélyek felajánlott díjai.
Az elődöntőben induló versenyzők kérhetnek KÓTA térségi szintű minősítést. Színvonaltól függően Minősült, Dicséretes vagy Kiváló fokozatokat érhetnek el. A döntőbe jutott versenyzők a KÓTA országos népzenei szintű minősítését is kérhetik, ahol elérhetik a Bronz, Ezüst, a legjobbak az Arany Páva minősítési fokozatot. Az Arany Páva díjban részesülőket a KÓTA meghívja az Országos Arany Pávás Népzenei Gálára.
A résztvevők nevezési díjat, 7 eurónak megfelelő (2.000 HUF, 30 RON) összeget fizetnek. Biztosítunk a résztvevők és zsűritagok számára csoportos szállást, étkezést díjmentesen valamint útiköltségtérítést (részben). Kisérőknek, külön díjazás ellenében, a szervezők a kollégiumi szállás befogadóképesség határáig tudnak szállást, ellátást biztosítani. További felvilágosítás a madisz90@gmail.com címen kaphatnak.
A verseny teljes anyagát videó- és hangszalagon rögzítetjük, ezért a hangversenyteremben hang- és fénytechnikát használunk. A versenyzők tudomásul veszik és hozzájárulnak, hogy a rendezvényről, produkcióikról videó és hangfelvétel készül, amelyeket a szervezők és a felvétel készítői nyilvánosan közzétehetnek.
A XXII. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány.
Várjuk szeretettel a versenyzőket a Hajnal Akar Lenni nemzetközi Kárpát-medencei megmérettetésre. Egykori győzteseink azóta világkörüli pályát futottak be. A teljesség igénye nélkül említésképp 2009-ben Csizmadia Anna (Fölszállott a páva, szóló ének műfajának győztese), 2008-ban Vaszi Levente (Fölszállott a páva közönségdíjasa) lettek győztesei a Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Versenynek.