Augusztus 25-én véget ért a X. Kolozsvári Magyar Napok, melyen az EMKE és EMKISZ hatodjára vett részt saját rendezvényekkel. A Kötő-konferencián Szabédi Nyílt Napon és a Színház utcai négy sátornapon összesen körülbelül 420 ember volt kíváncsi programjainkra.
Még a Magyar Napok hivatalos kezdete előtt, de már ahhoz kapcsolódva, augusztus 16-án tartottuk meg a Györkös Mányi Albert Emlékházban a volt elnökünk, főtanácsosunk, Kötő József 80. születésnapjához kapcsolódóan megemlékező konferenciánkat. A napot főhajtással a Házsongárdi temetőben kezdtük. A tudományos előadásokra, visszaemlékező gondolatokra, majd az esti filmvetítésre kíváncsi közönség zsúfolásig töltötte az emlékházat.
Augusztus 19-én a Szabédi László Emlékházban tartottunk nyílt napot, illetve kínáltunk játéklehetőséget az érdeklődőknek. A programot Bertóti Johanna és Páll András ÉN produkciója debütált a közönség előtt, Azt álmodtam, hogy két macska voltam és játszottam egymással címmel.
Csütörtökön, augusztus 22-én nyitottuk az EMKISZ-szel közös sátrunkat a Színház / E. de Martonne utcában, négy napon át vártuk az érdeklődőket délelőtt 11 és este 7 óra között. Kézműves foglalkozásaink közül a kosárfonás vonzotta a legtöbb alkotni vágyó gyereket és felnőttet, de anyanyelvi játékaink, kvízeink közül is szép számban tölöttek ki, volt olyan, amelyikből már szombat estére egy sem maradt.
Komolyabb húrokat pengettek kerekasztal-beszélgetéseink, melyeken a környezetvédelem, a fiatalok művészeti nevelése és a mindennapi közművelődés témákat jártuk körül.
Naponta más-más kérdéssel jelentkező interaktív csapatjátékainkon, az EMKISZ Kolozsvári Honfoglalóján, valamint a Georgius Aranka Társaság anyanyelvi játékan egy-egy alkalommal 6-12 ember vett részt, a játék izgalmán kívül kis nyereményekkel térhettek haza a visszatérő és új vállalkozó kedvűek.
Szép számú közönségnek örvendett a két pódiumműsorunk is. Szombaton az EMKE Szilágysomlyó és környéke szervezet Játékakadémia nevű felnőtt amatőr színjátszó csoportja nevetette meg a nagyérdeműt Nádassy László A tacskó című bohózatával. Hősiesen közdöttek az utca zajával, el is nyerték a közösnség tetszését. Hasonló körülmények között adta elő Szamárfül. Verses mekegés Romhányival című műsorát az EMKISZ versszínházi csoportja, őket is őszinte tapssal jutalmazták.
Kissé még a X. KMN bódulatában élve egyebet nem mondhatunk: hálás nagy köszönet mindenkinek, aki munkájával, lelkesedésével, érdeklődésével sikeressé tette az EMKE és EMKISZ 2019-es Magyar Napjait. Jövőre, veletek, ugyanitt!
További fotókat, illetve helyszíni tudósítást Facebook- és Instagram-oldalunkon találhatnak!
-szer-
Fotók: Cserép Rita, Józsa K. Lídia, Kovács Lilla, Széman E. Rózsa, Tamás Csilla