Részvét

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megrendülten értesült az EMKE Szolnay Sándor díjas Zöld Lajos újságíró, közíró, közösségszervező, a gyergyószárhegyi festő tábor alapítója haláláról.

1974-ben Márton Árpáddal és Gaál Andrással közösen hozta létre és húsz éven át igazgatta a gyergyószárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábort. Házigazdája volt a Szárhegyi Kriterion Írótáboroknak (1980, 1990, 2000), s ugyancsak Szárhegyen kezdeményezte és megszervezte a Szépteremtő Kaláka népművészeti tábort, amelynek 1985-ig volt igazgatója. Nevéhez fűződik a gyergyószárhegyi Lázár-kastély több épületének restaurálása, a Kapubástya, a Lovagterem és részben az Asszonyok Háza helyreállítása.

„Mindennek mindenese volt. Egyházi hatóságoknál kilincselt a romos kastély átengedéséért, építőanyagért szaladgált, ha kellett, meszet kavart és épületanyagot hordott, harcolt a hatalom nagyuraival és helyi kiskirályaival” – írta róla Dávid Gyula 1992-ben a Szolnay Sándor díj átadásakor megírt méltatásában.

Az alkotótábor létrejöttének, kiteljesedésének történetét „A víz szalad, a kő marad…” (A gyergyószárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábor 25 éve. 1974 - 1999. Gyergyószárhegy, 1999) című személyes hangvételű monográfiájában írta meg. „Ez a monografikus igénnyel készült memoár egyfajta fogódzót kíván adni a szárhegyi alkotótábor által képviselt minőség meghatározásában; s erre szükség is volt, hiszen az elismert szakmai színvonalú, most már negyedszázadosnál is nagyobb múlttal rendelkező alkotótábor jelentősége (szakmai közmegegyezés szintjén is) egyre inkább növekedik. Az amúgy is eklektikus erdélyi képzőművészet, az egymástól eltérő, néha éppen összeférhetetlennek tűnő, valójában egymást pompásan kiegészítő nézetek és szempontok összképe e tábor által vált az európai vagy egyetemes szellemi kalandok, életérzések és stílusirányzatok jegyében rugalmassá és nyitottá a különböző origójú hatások befogadására”. (Szatmári László) (Wikipedia)

Közéleti szerepvállalásában a közösség szolgálata vezette, kitartó munkássága gyümölcseinek mindannyian haszonélvezői vagyunk.

Az EMKE teljes közössége osztozik a család gyászában. Nyugodjék békében!