Nyitott szemmel: Cuba Libre

Szerencsés elhelyezkedése és kiváló adottságai miatt Kolumbusz óta az Antillák legnagyobb szigetországa, Kuba számít a Karib térség, ezzel együtt a két Amerika „kulcsának”. Történelme során világbirodalmak és nagyhatalmak vetélkedtek miatta, gyakran próbálták erőszakkal és háborúval megszerezni vagy megtartani, de megesett, hogy egyszerűen megvásárolták volna. Kalózok és gyarmatosítók, rabszolgák és ültetvényesek, forradalmárok és iparmágnások tették olyanná, amilyennek ma megmutatkozik: szegény és romos, mégis gazdag és virágzó szigetországgá. Téved, aki csak ilyennek vagy amolyannak ismeri Kubát: a gyarmatosítók, bevándorlók és rabszolgák leszármazottai rengeteg életörömmel viselik a bajtársias nyomorúságot, amivé Fidel Castro rendszere züllesztette az egykor szebb napokat is látott országot, benne mindennel, ami a múlt romantikájából még megmaradt. Che Guevara jól megfér a vén autócsodákkal.

Egy ellentmondásaiban is gyönyörű Kubáról szól a Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) Nyitott szemmel c. beszélgető sorozatának nyári különkiadása, melynek vendége, Jakab Attila cégvezető és házigazdája, Laczkó Vass Róbert egyaránt megtapasztalták, mit jelent 25-30 évvel visszatekerni az idő kerekét. A 2015. augusztus 18-án, kedden, 18 órától a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében sorra kerülő beszélgetés címe: Cuba Libre.

A rendezvény alkalmával bemutatjuk a Nyitott szemmel – hétköznapi beszélgetések nem hétköznapi kalandokról című beszélgetőkönyvet is, amely a Művelődés Szerkesztőségének ajánlásával és az Exit Kiadó gondozásában jelenik meg.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
 

www.emke.ro/node/11
www.facebook.com/emkegyorkoshaz1