
Meghívottak: Csűrös Réka fordító és Vadas László rendező.
Az est házigazdája Laczkó Vass Róbert.
***
Világszerte nagy döbbenetet és együttérzést váltott ki, hogy a modern kori Törökország Hatay nevű tartományát és környékét a közelmúltban pusztító erejű földrengés-sorozat rázta meg. Ebben a tartományban található Antakya, ókori nevén Antióchia városa, ahová három apostol, Péter, Pál és Barnabás is ellátogatott az ókeresztény időkben, mi több: ebben a térségben nevezték először keresztényeknek Jézus követőit.
Csűrös Réka fordító és Vadas László rendező több alkalommal is megfordult a térségben, tartós barátságot kötve néhány helybelivel, s ezekről az utazásokról beszámoltak korábban világjáró sorozatunk beszélgetései során is. Bajban ismerszik meg az igazai barát – tartja a közmondás, a maguk eszközeivel pedig ők is a bajbajutottak segítségére siettek. Célba juttatott segélyszállítmányuk történetéről, a szerencsétlenül járt emberek hatalmas lelki erejéről, sorsuk alakulásáról, szomorú vagy felemelő tapasztalataikról beszélgetünk vendégeinkkel, de szándékunkban áll másokat is megszólítani, akiknek részük volt e különlegesen szép kezdeményezés kigondolásában és végrehajtásában.
A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.) Nyitott szemmel elnevezésű világjáró sorozatának Amikor mozog a föld című beszélgetésére 2023. március 22-én, szerdán, 18.30 órai kezdettel kerül sor.
A sorozat társszervező házigazdája Laczkó Vass Róbert.
Szeretettel várunk mindenkit!
***
A sorozat szervezője az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház, társszervező házigazdája Laczkó Vass Róbert.
***
Tekintettel a járványhelyzetre, kérjük a fokozott felelősség vállalását. Bármilyen jellemző tünet esetén kérjük, fontolja meg, hogy részt vesz-e az eseményen. Köszönjük!
***
Az esemény Facebook-oldala