Kóta-életműdíjjal tüntették ki Szép Gyulát

A nem hivatásos kórus- és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek hagyományosan a Magyar Kultúra Napján nyújtja át a KÓTA-díjakat a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége. Az elismerést 2004-es megalapítása óta a szövetség Művészeti Bizottsága javaslatai alapján ítélik oda, idén pedig Szép Gyulát, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját, az EMKE volt elnökségi tagját is kitüntették.

A KÓTA-díjakat 12 kategóriában 42 díjazottnak osztották ki a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére.

Az erdélyi zenei életben kifejtett, generációkat pályára állító, kiemelkedő munkásságáért idén KÓTA-életműdíjjal ismerték el Szép Gyulát, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját, népzenészt, táncház zenészt, a Kallós Zoltán Alapítvány volt elnökét, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagját, valamint volt alelnökét. Szép Gyula az erdélyi kulturális élet, népzenei és néptáncmozgalom, táborok meghatározó szervezője, vezetője, valamint a Hajnal akar lenni Kárpát-medencei Népdaléneklési Verseny döntőjének és a KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítőjének állandó zsűritagja. 

Az EMKE elnöksége örömmel gratulál a méltó kitüntetéshez!

 

Forrás: www.szabadsag.ro

Borítókép forrása: KÓTA - Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének Facebook-oldala