Nemes Levente könyvbemutató Brassóban

Kevés olyan színház iránt érdeklődő ember él a magyar nyelvterületen, aki ne hallott volna Nemes Levente színművészről. A legtöbben láthattuk is őt színpadon, idősek és fiatalok egyaránt, mert több, mint hatvan éve folyamatosan játszik, pályája összefonódott a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi színház nagy korszakaival. Élettörténetéről Nagy B. Sándor dramaturg, újságíró készített interjúkötetet, melynek brassói bemutatóját 2024. január 24-én, szerdán 18 órától tartjuk a Reménység Házában. A könyvbemutatón a szerző beszélget a színművésszel.

Nemes Levente 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán, utána 1972-ig a marosvásárhelyi színház színésze volt. 1972-től mindmáig a sepsiszentgyörgyi társulat tagja, 1992–2005 között az intézmény igazgatói tisztségét is betöltötte. 2008-ban nyugdíjba vonult, de azóta is folyamatosan játszik, jelenleg is több sepsiszentgyörgyi előadásban láthatja őt a közönség. Nyolcvannégy évesen is meghatározó személyisége a Tamási Áron Színház társulatának.

A beszélgetőkönyv szerzője Nagy B. Sándor dramaturg, újságíró, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház irodalmi titkára és a Háromszék napilap munkatársa. Nemes Leventéhez hasonlóan maga is a marosvásárhelyi származású, 2004-ben végzett a helyi színművészeti egyetem teatrológia szakán. 2006. óta Sepsiszentgyörgyön él, ahol pár évet leszámítva mindmáig a Tamási Áron Színház munkatársaként dolgozott, dolgozik. 2015-től a sepsiszentgyörgyi Háromszék Napilap újságírója, kulturális szerkesztője is.

A tizennégy fejezetből álló, száz fotót és Nemes Leventéről írt méltatásokat is tartalmazó, névmutatóval ellátott beszélgetőkönyv 2022. decemberében készült Szebeni Szabó Róbert grafikai szerkesztésében, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában.