Helyszín: Tiszacsécse, Szatmárnémeti és Börvely
Időpont: 2019. július 5-6.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából a történelmi Szatmár megyében gondolkodva, társszervezőkkel karöltve méltóan szeretne megemlékezni a XX. század magyar irodalma jeles alkotójáról: Móricz Zsigmondról.
A július 5-én és 6-án Tiszacsécsén, Szatmárnémetiben és Börvelyben sorra kerülő megemlékezések és irodalmi tanácskozások társszervezői között tudhatjuk a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületet, a Szatmárnémeti Kölcsey Kört és a Pro Magister Társaságot, a szervezésben jelentős segítséget nyújtott ugyanakkor Tiszacsécse és Börvely Önkormányzata, valamint a Nyíregyházi Jósa András Múzeum. A rendezvény fő támogatója a Bethlen Gábor Alap, de felkarolta rendezvényünk kivitelezését Szabolcs–Szatmár–Bereg Megye Önkormányzata, Tiszacsécse és Börvely Polgármesteri Hivatala, valamint a Magyar Írószövetség, a szatmárnémeti Láncos-templom Református Egyházközsége és a Magyar-Magyar Kulturális Kapcsolatokért Felelős Miniszteri Biztosság.
A rendezvénysorozat 2019. július 5-én, pénteken, magyarországi időszámítás szerint 10 00 órakor Tiszacsécsén kezdődik, majd 6-án, szombaton (romániai időszámítás szerint) délelőtt 10 00 órakor Szatmárnémetiben folytatódik, délután 17 00 órakor pedig Börvelyben ér végett.
A 2019-es Móricz-megemlékezés részletes programja
2019. július 5-én, pénteken – Tiszacsécse
Móricz Zsigmond emléknap Tiszacsécsén
10:00 órától (helyi idő szerint!)
Megemlékezés és koszorúzás a Móricz Zsigmond-szobornál
Helyszín: Móricz Zsigmond-emlékház kertje
A vendégeket köszönti: Szabó Károly, Tiszacsécse polgármestere
Üdvözlő beszédet mond:
Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője (Fehérgyarmat)
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke (Szatmárnémeti)
Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke (Nyíregyháza)
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja
Ünnepi beszédet tart:
Szili Katalin miniszterelnöki biztos (Budapest)
Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke (Budapest)
Mercs István, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke (Nyíregyháza)
Közreműködő előadóművészek:
Abonyiné Antal Anna, Illyés Péter (Nyíregyháza)
Varga Sándor (Szatmárnémeti)
Az emlékműsort levezeti: Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa
11:30 és 13:30 óra között
A tiszacsécsei Móricz-emlékház, valamint a Móricz-kert megtekintése
13:30 órakor
Móricz Zsigmond 2019-ben – Irodalmi tanácskozás Tiszacsécsén –
Helyszín: A helyi önkormányzat tanácsterme
A tanácskozást köszönti és megnyitja: Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa
Tanácskozásvezető: Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár)
Elhangzó előadások:
Mile Lajos irodalmár (Kolozsvár – Kistokaj): „Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz…” Móricz és Ady
Cservenyák László néprajzkutató (Mátészalka): „Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni." Móricz és a szatmári emberek
Baranyai Norbertirodalomtörténész (Debrecen): Móricz Zsigmond és a debreceniség
Jánosi Zoltán irodalomtörténész (Budapest): Marokba zárt galaxis – A Móricz-novellák szerkezetéhez –
Karádi Zsolt irodalomtörténész (Nyíregyháza): Móricz és Karinthy
16:00 órakor
Irodalmi kirándulás
Útvonal: Szatmárcseke – Túristvándi – Fehérgyarmat – Nagygéc – Szatmárnémeti
2019. július 6., szombat – Szatmárnémeti
10:00 és 14:00 óra között (kelet-európai, az az romániai idő szerint)
Móricz Zsigmond 2019-ben
– irodalmi tanácskozás a Láncos-templom Kálvin Központjában – (Kálvin tér 4 sz.)
Köszöntőt mond: Muzsnay Árpád, a Móricz--megemlékezés főszervezője
Üdvözlő beszédet tart: Svetz Hajnalka Izabella, a Magyar-Magyar Kulturális Kapcsolatokért Felelős Miniszteri Biztosság munkatársa (Nyíregyháza)
Tanácskozásvezető: Mercs István irodalomtörténész(Nyíregyháza)
Elhangzó előadások:
D. Rácz Magdolna néprajzkutató (Nyíregyháza): Néprajzi elemek szépirodalmivá lényegülése Móricz Zsigmond novelláiban
Szilágyi Péter tanár (Mezőkövesd):A drámapedagógiai közelítés lehetőségei Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének értelmezésében
Pop Felician költő, műfordító (Szatmárnémeti): Móricz Zsigmond – fascinaţia tradiţiei (Móricz Zsigmond – a hagyomány bűvöletében)
Szilágyi Zsófia irodalomtörténész (Budapest):Móricz és az érettségi Egy továbbírt regény első változata (az 1931-es Forr a bor)
Végh Balázs Béla irodalomtörténész (Szatmárnémeti – Börvely): „Az Isten gondot visel" – Móricz Zsigmond zsoltárai –
Szünet
12:30 óra A tanácskozás folytatása
Tanácskozásvezető: Szilágyi Zsófia irodalomtörténész (Budapest)
Elhangzó előadások:
Mercs István irodalomtörténész (Nyíregyháza):Móricz Zsigmond írói magatartása a „nagy háború” kezdetén
Kereskényi Sándor irodalomtörténész (Szatmárnémeti):A fragmentum világteljessége Móricz Zsigmond Rózsa Sándor összevonja szemöldökét című regényében
Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár): Nevelődési regények párhuzamban (Móricz Zsigmond – Tamási Áron)
Szabó Zsolt irodalomtörténész (Kolozsvár): Móricz Zsigmond Erdély-élménye
A tanácskozás zárása
14:00 és 15:30 óra között Ebédszünet
15:30 Irodalmi kirándulás
Útvonal: Majtényi sík – Nagykároly – Börvely
17:00 órától
Börvelyi főhajtás és koszorúzás – a helység Móricz-szobra előtt –
Köszöntőt mond:
Kiss Zoltán, Börvely polgármestere
Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa
Pataki Csaba, Szatmár Megye Megyei Tanácsának elnöke
Ünnepi beszédet tart: Végh Balázs Béla irodalomtörténész
Fellép: Varga Sándor színművész, a Szatmárnémeti Harag György Társulat tagja
Közreműködnek: Pataki Dorottya és Bákai Kincső tanulók
A koszorúzást levezeti: Varga Sándor színművész
18:00 órától Móricz Zsigmond időszerűsége – kötetlen beszélgetés a község Művelődési Otthonában
A 2019. július 5 – 6. Móricz Zsigmond – megemlékezés kezdeményezője és főszervezője
az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Társszervezők: a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör és a Pro Magister Társaság
A rendezvény szervezésében részt vett:
Tiszacsécse és Börvely Önkormányzata, Nyíregyházi Jósa András Múzeum, Magyar-Magyar Kulturális Kapcsolatokért Felelős Miniszteri Biztosság
A rendezvény fővédnökei:
Pataki Csaba és Seszták Oszkár, Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzati elnökei
Főtámogató:
Bethlen Gábor Alap
Támogatóink voltak:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata, Börvely és Tiszacsécse Polgármesteri Hivatala, Magyar Írószövetség, Láncos-templom Református Egyházközsége, Leiher Géza vezette Feno kft.
A szervezésben részt vett:
Bene János, Mercs István, Szabó Károly, Rémiás Tibor (Tiszacsécse – Nyíregyháza), Bucur Ildikó, Hodász Emőke, Kovács Mária, Szakács Erzsébet, Mandula Katalin, Mirea Terézia (Szatmárnémeti), Kiss Zoltán, Varga Sándor, Végh Balázs Béla (Börvely)
Médiatámogatóink:
City Rádió, Szatmári Friss Újság, www.szatmar.ro, Kolozsvári Rádió, Nagykároly és Vidéke, Nagykárolyi Anziksz, Informaţia zilei
A szervezést irányította: Muzsnay Árpád
Bővebb tájékoztatás: tel: +40 361 808149; +40 77 1042700 (mobil)
e-mail: muzsnayarpad41@gmail.com ;muzsnay@datec.ro;
(A szervezők a műsorváltozás