Kiss Manyi Thália legrakoncátlanabb tündére – emlékkiállítás

Kiss Manyi plakát

Időpont: 2021. július 29., csütörtök, 18 óra

Helyszín: BrassóReménység Háza

Unknown Object

Kiss Manyi 1911-ben született az erdélyi Magyarlónán, de már csecsemőként Zágonba vitték, ahol nagynénje és férje örökbe fogadták. Boldog gyermekkora volt, amire mindig szeretettel emlékezett vissza. Kisgyermekkorában zongoraművésznőnek készült, de már tizennégy évesen egy kolozsvári színitanodába jár, első szerepeit is itt kapja. 1928-tól Szegeden szubrett, naiva, komika, statiszta és táncosnő.  A harmincas években a Fővárosi Operettszínház szerződtette, majd a Vígszínházhoz került.

1954-től egészen 1971-ben bekövetkezett haláláig a Madách Színház társulatának tagja.

A film világa is felfedezi, több mint száz filmszerepe végigkíséri egész életét. A legemlékezetesebbek közé tartozik a Torockói menyasszony (1937), a Pénz áll a házhoz (1939), a Hintón járó szerelem (1954), a Körhinta (1955), a Házasságból elégséges (1961), a Mici néni két élete (1962), a Butaságom története (1965) és a Hahó, Öcsi (1970).

1954-ben Jászai Mari-díjat1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1962-ben érdemes1964-ben pedig kiváló művészi címmel tüntették ki.

60 évesen, 1971. március 29-én hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben alussza örök álmát.

A színésznő életét és művészetét felidéző kiállítás számos olyan színháztörténeti jelentőségű dokumentumot hoz nyilvánosságra, amely az utóbbi évek kutatásai, a szervező intézmények szakembereinek, valamint Kiss Manyi családjának jóvoltából került napvilágra.

 

A kiállítást Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet vezetője, a kiállítás kurátora mutatja be.