A kecskeméti Hírös Agórába szép lassan haza járnak azok a civil szervezetek és közművelődési intézmények képviselői, akik évről évre részt vesznek a Magyar Népművelők Egyesülete által szervezett Kárpát-medencei Magyar Kulturális Szervezetek IX. Konferenciáján.
Az idei évben az új kezdeményezések és innovációk, valamint a határon átívelő kapcsolatok kerültek a konferencia fókuszában, az előadásokból erdélyi vonatkozásban a nagybányai EMKE Teleki Magyará Ház életét és a koltói kastély felújítási terveit ismerhettük meg, valamint Széman Péter, az EMKE elnöke az egyesület határokon átívelő kapcsolatairól, tevékenységéről beszélt.
dr. Széman Péter, ENKE-elnök. Fotó: MANE
Az előbbiek mellett magyoroszági, felvidéki és muravidéki példákkal ismerkedhettek a jelen lévők (a részletes program itt megtekinthető), valamint a találkozó lezárásaként Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke vezetésével műhelymunkán vitatták meg, hogy milyen témákkal és milyen formában folytassák a jövőben ezeket tanácskozásokat.
A találkozó résztvevői, előtérben Bordás István, MNE-elnök (bal szélen). Fotó: Kecskeméti Tavaszi Fesztivál