Szabadság, 1996. november 1. (3. old.)
(...) Számomra külön örömöt jelentett, hogy a képernyőn megjelenő zongora mögött Györkös Mányi Albert festményeit láthattam. Így volt ez stílszerű, hiszen a Romániai Magyar Zenetársaság, László Ferenc és barátai, munkatársai ide invitálják egy ideje a kolozsvári zenekedvelőket (magyarok mellett természetesen románokat is). A Györkös-emlékház, a festő egykori műterme, képeinek ma is otthona újra befogadta a zenét, és ebben kiteljesedik Györkös Mányi művészi öröksége (maga is zenésznek indult, zenetanár volt), végakarata. Búzás Pál zongorajátékát hallgatva és közben a Györkös-festményekben gyönyörködve, elgondoltam, hogy milyen boldog volna most Berci, ha látná, hallaná, ami nála történik, 1996 őszén. És, ráadásul, már nem is kellene félnie, hogy ebből valami baj származhat, valaki kellemetlenkedhet majd emiatt. Széles mosolyát az EMKE is elkönyvelhetné, egyértelműen a „bevétel“ rubrikába.
***
A teljes cikk itt olvasható.