Horváth Bálint magyarországi, Kodály Zoltán-ösztöndíjas zeneszerző estjére kerül sor 2015. november 12-én, csütörtökön, 19 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.). A Bukaresti Magyar Intézet által az NKA támogatásával szervezett erdélyi turné keretében Juhász Orsolya Anna énekművész a partnere, akit maga a szerző kísér zongorán.
Kolozsvári koncertjük műsora:
- Régi és újabb dalok (2004-15)
- D-E-A-C-variációk No. 1-3.–zongorára (2014-15)
Szeretettel várjuk a zenekedvelőket!
***
Horváth Bálint
Zeneszerző, 1986-ban született Budapesten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Fekete Győr István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Orbán György tanítványa volt. Kitüntetéses egyetemi diplomáját 2010-ben szerezte meg. Szóló-, kamarazenei, szimfonikus zenekarra írott és színpadi művei elhangoztak a legtöbb magyarországi kortárs zenei fórumon: az Ifjúsági Kortárs Zenei Esteken, a Budapesti Őszi Fesztiválon, a szombathelyi Bartók Fesztiválon, a szegedi Vántus István Kortárszenei Napokon, a Magyar Rádióban és a Zeneakadémia rendezvényein többek között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Concerto Budapest, vagy a New York-i New Juilliard Ensemble előadásában. Jelenleg a budapesti Weiner Leó Konzervatórium zeneszerzés-tanára, az Editio Musica Budapest külső munkatársa. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorjelöltjeként disszertációját román kolindák alapján készült zeneszerzői feldolgozásokból írja. 2012-ben és 2014-ben egy-egy fél évet Kolozsváron töltött, a Gheorghe Dima Zeneakadémián Adrian Pop irányításával végezte munkáját. 2004-ben az Országos Bartók Béla Zeneszerzésverseny első helyezettje, azóta is több országos pályázat díjazottja. Kutatásaihoz és kompozíciós munkájához támogatást nyújtott a Balassi Intézet és a Magyar Állam Doktori- és Kodály Zoltán Alkotói Ösztöndíja.
Juhász Orsolya Anna
Kóruskarnagy, énekművész, 1986-ban született Budapesten. A budapesti Városmajori Gimnázium ének-zene tagozatán végzett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében Szolfézs-zeneelmélet tanárként és Karvezetőként nyert képesítést 2008-ban, amelyet 2011-ben Kóruskarnagy-művész-szakos diplomával egészített ki. Működött a Magyar Rádió Gyermekkórusa asszisztenseként, szolfézst és zeneelméletet tanított a Kittemberger Kálmán Művészeti Iskolában és a Weiner Leó Konzervatóriumban. Alapító karnagyként vezette a nagymarosi Maroska Gyermekkórust és – jelenleg is – a Nagymarosi Férfikart. Interaktív zenei foglalkozásokat vezet a budapesti Művészetek Palotájában. Nemzetközi kurzusok résztvevője volt és folyamatosan dolgozik együtt kortárs zeneszerzőkkel, nevéhez számos ősbemutató kötődik.
***