GYÖRKÖS 100 | Kiállításmegnyitó Bukarestben

Györkös 100 – Bukarest

2022. október 25-én, kedden, 19 órakor – Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából – a Román Nemzeti Parasztmúzeum Új Galériájában nyílik a Györkös 100 kiállítás, mellyel Bukarestben is bemutatjuk Györkös Mányi Albert népszerű, ismert és reprezentatív alkotásait, illetve a művész festői világának eddig ismeretlen árnyalatait és variációit is, a nagyközönség elé tárva e különösen ihletett alkotói pálya gyümölcseit.

A kiállítás része az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy által Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulójára szervezett kiállítás- és rendezvénysorozatnak, melynek eddigi állomásai Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Tordaszentlászlón, Sepsiszentgyörgyön és Baróton voltak.

A tárlatot Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője, az emlékév főszervezője és Szebeni Zsuzsanna, a kiállítás kurátora, az emlékév társszervezője, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője nyitja meg.

A kiállítás november 13-ig tekinthető meg.
***
Györkös Mányi Albert
1922-ben született a Kolozs megyei Tordaszentlászlón. Édesapja földműveléssel foglalkozott, édesanyja szép kalotaszegi varrottasairól és csipkehorgolásáról volt híres. 1934-ben meghal édesapja és ettől kezdve édesanyja a nagymama segítségével neveli nehéz körülmények között három fiúgyermekét. Albert gyermekkora meghatározó alapélménye lesz későbbi festményeinek, a fiatalkorára való emlékezései, rövid mese jellegű írásai kiegészítik, érthetőbbé teszik műveit. Györkös Mányi Albert 1948-tól a Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet zenei fakultásán tanul. 1954-ben államvizsgázik, majd a zeneművészeti líceum klarinéttanára lesz. 1962-ben feleségül veszi Jakab Ilona festőművésznőt, felébred vonzalma a festészet iránt, s ezután teljes energiáját a festészet tanulmányozásába fekteti. 1963-ban állít ki először és ettől fogva rendszeresen szerepel megyei, országos és külföldi képzőművészeti tárlatokon. 1985 őszén költözik feleségével a Majális (ma Republicii) utcai műtermébe. 1993-ban felesége halálát követően, betegségtől gyötörten és az elmagányosodástól félve, saját kezével véget vet életének. Györkös Mányi Albert műteremlakását, vagyonával együtt, végrendeletileg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre hagyta, azzal a céllal, hogy az EMKE a képeit kiállítsa, emlékházat rendezzen be és biztosítsa a hagyaték szakszerű kezelését, bekapcsolását a szellemi körforgásba.

Györkös Mányi Albert (1922–1993) festményei sajátos álomképek, művei a falusi táj és élet idilljét, alapvető emberi értékeit egyéni festői eszköztárral idézik meg. A mindennapi falusi élet alakjaira, motívumaira építkező varázslatos, álomszerű mesevilág tárul elénk. Statikus képeinek visszatérő állatmotívumai, emberalakjai, és az általa megfestett hangszerek mind egy idő nélküli világot, a kalotaszegi életet, a festő gyermekkorát tárják elénk átszűrve Györkös Mányi Albert sajátos, egyedi művészi közlésmódján.

Szeretettel várunk mindenkit!
***
Szervezők:
Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Bukarest
Román Nemzeti Parasztmúzeum
EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház
Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy

Támogatók:
Magyar Művészeti Akadémia
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.
Nemzeti Kulturális Alap
RMDSZ – Communitas Alapítvány
Sapientia Alapítvány
Borsarock (Kolozsvár)
Daisler Print House (Kolozsvár)

Az esemény Facebook-oldala