Györkös 100 | Az alkotás csodája – bepillantás Györkös Mányi Albert alkotói világába

Györkös 100 – Az alkotás csodája

Az alkotás csodája – bepillantás Györkös Mányi Albert alkotói világába címmel kiállításmegnyitóval egybekötött zenés irodalmi műsorra hívjuk szeretettel az érdeklődőket, a művész születésének 100. évfordulóján.

Köszöntőt mond dr. Széman Péter, az EMKE elnöke és Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője, az emlékév főszervezője, a hagyaték gondozója.

Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, az emlékév társszervezője, a kiállítás kurátora bemutatja a magán-, illetve köztulajdonból származó, az emlékév kiállításaira felajánlott alkotásokból rendezett tárlatot.

Laczkó Vass Róbert színművész tolmácsolásában elhangzanak Egyed Emese költőnek a tárlat képei alá írt versei, valamint részletek Györkös Mányi Albert írásaiból.

Horváth Bálint zeneszerző bemutatja a művész képeihez írt zongoradarabját.

A műsor összeállításában közreműködött Tóth Orsolya gyártásvezető-operatőr, a művész dokumentumhagyatékának digitalizálója.

A Györkös Mányi Albert Emlékház és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy közös szervezésében, illetve a Györkös 100 emlékév és a 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében sorra kerülő rendezvény 2022. augusztus 16-án, kedden délután 5 órakor kezdődik az emlékházban (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.).

A kiállítás 2022. augusztus 20-ig tekinthető meg.

Szeretettel várunk mindenkit!
***
Az esemény szervezői a Györkös Mányi Albert Emlékház és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.
***
A 2022-es év folyamán Györkös 100 címmel kiállítás- és rendezvénysorozatot szervezett az EMKE Kolozsváron működő Györkös Mányi Albert Emlékháza, névadójának, a zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulóján, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségével.

A programsorozattal arra törekszünk, hogy az alkotó teljes életművét művészettörténeti elemzések tükrében ismertessük meg úgy, hogy jelen legyenek Györkös Mányi világának népszerű és ismert alkotásai, ugyanakkor művészetének eddig ismeretlen árnyalatait és variációit is bemutassuk.

Az emlékév nyitóeseményeként egy nagyszabású életműkiállításra került sor a kolozsvári Bánffy Palotában működő Művészeti Múzeumban, ahonnan a kiállított képek egy része a Maros Megyei Múzeumba vándorolt tovább. A kiállítássorozat harmadik állomása Tordaszentlászló volt, Györkös Mányi Albert szülőfaluja, művészetének egyik fő inspirálója.
***
A rendezvénysorozat fő támogatói: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzeti Kulturális Alap, Communitas Alapítvány, Magyar Művészeti Akadémia, Carola Egyesület
Együttműködők: azon belföldi és külföldi személyek és intézmények, akik felajánlották a tulajdonukban lévő Györkös Mányi-festményeket a kiállításokra.

Az esemény Facebook-oldala

Facebook-oldalunk
Közönségünk Facebook-csoportja
Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy