Filmklub az Emlékházban – első est: 2011. február 3., csütörtök, 19 óra

Az EMKE – Györkös Mányi Albert Emlékház és a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár – Filmművészet, fotóművészet, média szak közös szervezésében kéthetente, csütörtökönként este az Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5/1.) FILMKLUB várja az erdélyi filmek és filmtörténeti különlegességek iránt érdeklődőket.

A lélekfilm-sorozat nagyjátékfilm válogatásában olyan filmtörténeti alkotások szerepelnek, amelyek egyetemes érzéseket és problémákat dolgoznak fel, és a mai rohanó világ emberét egy pár órás kikapcsolódás mellett elgondolkozásra is késztethetik.

A nagyjátékfilmek előtt a közönség Kolozsváron 2010-ben végzett filmes diákok alkotásait tekintheti meg.

Az első alkalommal, 2011. február 3-án, csütörtökön este 7 órától Dunai László Víz alatt c. 13 perces kisjátékfilmje, ezt követően pedig Makk Károly Szerelem c., 1970-ben készült nagyjátékfilmje kerül vetítésre.

A filmek után kötetlen beszélgetésre kerül sor.

A filmklub házigazdája Tóth Orsolya, a Sapientia EMTE gyártásvezetője.

 

A lélekfilm-sorozat keretében a következő filmek kerülnek vetítésre:

2011.02.03.: Dunai László: Víz alatt (kisfilm, 13′ / 2010)
                           Makk Károly: Szerelem (98′ / 1970)

2011.02.17.: Visky Ábel: Éjszaka a földön (kisfilm, 19′ / 2010)
                           Ingmar Bergman: Suttogások és sikolyok (95′ / 1972)

2011.03.03.: László József: Autóstop (kisfilm, 7′ / 2010)
                           Federico Fellini: Országúton (108′ / 1954)

2011.03.17.: Kovacsics Judit: Préda (kisfilm, 8′ / 2010)
                           Krzysztof Kieslowski: Veronika kettős élete (98′ / 1991)

2011.04.07.: Ferencz Orsolya: Zápor, zivatar (kisfilm, 14′ / 2010)
                           Jim Jarmusch: Hervadó virágok (106′ / 2005)

2011.04.21.: Kiss Boglárka: Szálak (kisfilm, 9′ / 2010)
                           Kim Ki-duk: Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz (99′ / 2003)

2011.05.05.: Pünkösti Laura: Játékszer (kisfilm, 13′ / 2010)
                           Wong Kar-wai: 2046 (129′ / 2004)

2011.05.19.: Kolozsvári némafilm remake-ek (kisfilm, 10′ / 2010)
                           Stéphane Brizé: Tétova tangó (93′ / 2005)