Egy világjárvány nem állít meg – hatodjára is keresik Erdély legszebb magyar dalát!

Bár a 2020-as év mindannyiunk számára nagy változásokat hozott, és számos terve mindenkinek felborult vagy elszállt, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete mégsem csüggedt el, és idén is meghirdeti a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázatát – ahogy lehet.

Mivel a jelenlegi helyzetben nem lehettek biztosak benne, hogy a szokásos gálaidőpontig, november második szombatjáig nem lehetetlenül el teljesen a személyes részvételű döntő, ezért a fiatalok úgy döntöttek, hogy inkább biztonsági játékot játszanak, és eleve az online térbe költöztetik a pályázatot. Az alapokat, azaz magát a pályázati rendszert ezek a változások igazából alig érintik, a pályázati űrlap egyetlen új eleme a kreatív bemutatkozó videó, amivel – ha másképp nem lehet – szeretnék egy kicsit személyesebben is megismerni a jelentkezőket.

Bár jelenleg a jövő évi fesztiválszezon sem átlátható, így a szokásos díjakat nem merik meghirdetni, de természetesen díjazás idén is lesz: a zenekarok nehéz helyzetére való tekintettel idén pénzjutalmat ajánlanak fel a két kategóriagyőztes dal szerzőinek. Ugyanakkor az Öröm a zene Tehetségkutató- és Gondozó Program magyarországi döntőjébe idén is továbbjut a legjobb dal szerzője, hiszen a program valamilyen formában mindenképpen megszervezésre kerül jövőre is.

Pályázni lehet egyszemélyes produkcióval és zenekarral is. A pályázó zenészek és zenekarok két kategóriában (25 év alatti és 25 év fölötti) jelentkezhetnek. A zenekarok kategóriabeli besorolása a zenekari tagok életkora alapján kerül meghatározásra: egyéni jelentkező esetén a személy életkora, zenekar esetén a tagok kétharmadának életkora alapján (tehát egy öttagú zenekar esetén, ahol három tag 25 év fölötti, két tag 25 év alatti, a zenekar a 25 év fölötti kategóriában fog versenyezni).

 

A pályázat leadásának határideje 2020. október 25.

 

A pályázaton való részvétel kritériumai:

 

  • A beküldött dal magyar nyelven íródott, saját szerzemény kell legyen. Nem fogadunk el dalfordítást, megzenésített verset vagy feldolgozást.
  • A zenekarok együtt dolgozhatnak külső szövegíróval, viszont a felhasznált szövegek nem lehetnek már publikált írások.
  • A beküldött dal nem lehet régebbi, mint 2019 januárja. Régebben elkészült dallal akkor lehet jelentkezni, ha az 2019 után jelentős átalakításon esett át, és a pályázatra beküldött formában nem jelent meg semmilyen fórumon a megjelölt időpont előtt.
  • A versenyben az elmúlt kiírásokon díjazott dalok jelölését átdolgozott formában sem fogadjuk el, viszont a korábban már pályázott, de nem díjazott dalokkal – amennyiben azok jelentős átalakításon estek át 2019 januárja után – lehet pályázni újra.
  • Tematikai megkötés nincs, viszont a beküldött dalok szövege nem tartalmazhat gyűlöletbeszédet, nem lehet szexista, rasszista, xenofób, szító, felbujtó jellegű.
  • Zenei stílusbeli megkötés nincs. A pályázat kiemelten támogatja a minél sokszínűbb zenei paletta megteremtését, ezért bátorítjuk a pályázókat, hogy kevésbé ismert stílusú dalokkal is nevezzenek.
  • Korhatárbeli megkötés nincs.
  • Egy zenekar maximum három dallal jelentkezhet. A dalokat egyenként elmentve, .mp3 vagy .flac kiterjesztésben fogadjuk el, ugyanakkor kérjük külön .pdf dokumentumokban mellékelni a dal(ok) szövegét, valamint egy .jpg formátumú képet is a zenekarról. Az elküldött fájlok neve minden kiterjesztésben így kell kinézzen: csapatnév_dal címe (a kép esetén: csapatnév.jpg).
  • A pályázaton való részvételhez nem kell stúdióminőségben felvett dalokat beküldeni, de a rossz, hallgathatatlan minőségű hanganyag kizáró jellegű.
  • Mivel az idei verseny online térben zajlik, ezért javasoljuk a beküldött dal klipjének (ha van) beküldését is. A videó a versenyzéshez nem kötelező, de a közönségszavazásnál plusz szavazatokat hozhat.
  • A kitöltött pályázati űrlapokat kizárólag a határidő napján 23:59-ig fogadjuk el. Ezen időpont után kitöltött pályázati űrlapokat nem áll módunkban figyelembe venni.
  • A kritériumoknak való megfelelésért a felelősség a pályázót terheli, a szervező azonban szúrópróbaszerű vizsgálatokat végezhet. A kritériumok be nem tartása a versenyből való kizárást vonja maga után.


Ha úgy érzed, hogy megírtad életed legjobb számát, és ezt megmutatnád a nagyvilágnak is, akkor itt a helyed! Kattints, és küldd be nekünk 2020 Legszebb Erdélyi Magyar Dalát!
 

 

A kritériumoknak való megfelelésért a felelősség a pályázót terheli, a szervező azonban szúrópróbaszerű vizsgálatokat végezhet. A kritériumok be nem tartása a versenyből való kizárást vonja maga után.

Ha úgy érzed, hogy megírtad életed legjobb számát, és ezt megmutatnád a nagyvilágnak is, akkor itt a helyed! Kattints IDE, és küldd be nekünk 2020 Legszebb Erdélyi Magyar Dalát!

További információk kérhetőek az [email protected] címen, vagy a facebookon (facebook.com/legszebberdelyimagyardal)