Az alábbi írás az EMKE éves elnökségi beszámolójának része.
***
Györkös Mányi Albert Emlékház
2021. április 9. – 2022. április 8.
A tordaszentlászlói születésű Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész végrendeletében az EMKE-re hagyatékozta műteremlakását, azzal a céllal, hogy olyan közösségi központ létesüljön ott, amely a magyar közművelődési életet szolgálja, és ugyanakkor megismertesse és ápolja az örökségét. Halálát követő évben, 1994-ben megnyílt az emlékház, amely ugyanakkor felvállalta a művész feleségének, Jakab Ilona festőművész emlékházban található alkotásainak gondozását, munkásságának feldolgozását is.
Az intézmény jelenlegi vezetője (és 2020 novemberétől egyedüli munkatársa) Kós Katalin, aki 2008-tól látja el az ezzel a munkakörrel járó igen sokrétű teendőket. Az EMKE 2015-ben egy újabb szakreferensi munkakört hozott létre az emlékházban, amely összesen négy és fél éven át volt betöltve. Azt követően megfelelő anyagi támogatás hiányában nincs lehetőség újabb munkatársat alkalmazni, habár az emlékház minőségi működéséhez szükséges elvégzendő feladatok mennyisége messze meghaladja egyetlen ember munkaköri feladatait.
Az intézmény munkatársának feladatköréhez tartozik az intézmény adminisztrálása, a névadó hagyatékának gondozása, rendszerezése, archiválása, az emlékházban sorra kerülő rendezvények megtervezése, megszervezése, lebonyolítása és dokumentálása, a közönségkapcsolat, a nyilvánosságszervezés, reklámanyagok megtervezése, kivitelezése és szórása, az EMKE-honlap emlékházról szóló felületének szerkesztése. Szintén rá hárul a karbantartási, hibaelhárítási munkálatok elvégzése, megoldása, a folyamatos infrastrukturális fejlesztések kidolgozása és ezek gyakorlati kivitelezésének adminisztrálása, a ház szükségleteinek beszerzése.
***
A 2020 márciusában kitört koronavírus-, majd a világot uraló járvány teljesen megváltoztatta az intézmény addigi működését, hiszen az Emlékháznak a hagyatékgondozás mellett a fő tevékenysége a rendezvényszervezés volt, amit egyik napról a másikra kénytelenek voltunk leállítani. A rendezvények tematikája szerteágazó volt, így különböző érdeklődésű közönséget vonzottak, gyerekektől a szépkorúakig, akik – gyakori visszajelzéseik alapján – nagyon hiányolták a Ház programjait és reményüket fejezték ki, hogy mielőbb visszatérhetnek ezekre.
2021 folyamán azonban ennek az áldatlan helyzetnek ellenére mégiscsak sor került néhány szűkkörű programra, természetesen a megfelelő óvintézkedések betartása mellett, amelyek közül néhányat interneten közvetítettünk.
Április 30 - május 1 között Réman Tibor, jelenleg Berlinben élő kolozsvári származású klarinétművész tartott mesterkurzust kolozsvári diákoknak, Dacian Cesa-Goje, a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium klarinéttanára szervezésében.
Május 7-9. között tartotta meg az emlékházban az EMKE a XXX. Szabédi Napok nyitó rendezvényét. Közönség nélküli, élőben közvetített kerekasztal-beszélgetésre került sor a Szabédi Napok indulásáról, a rendezvénysorozathoz vezető útról; a jelenlévők megemlékeztek Kántor Lajosról és munkásságáról a Kántoresque projekt kutatócsapatának közreműködésével.
Június 4-én a Kriterion Könyvkiadó az EMKE-vel és a Helikon-Kemény János Alapítvánnyal karöltve emlékkonferenciát tartott Kuncz Aladár halálának 90. évfordulóján.
Augusztusban, a 12. Kolozsvári Magyar Napok idejére kissé lazultak a vírushelyzetre vonatkozó korlátozások, így kisebb közönséget is befogadhattunk már a házba. Négy eseményre is sor került a Napok alatt:
18-án a Györkös-ház Nyitott szemmel című beszélgetősorozatának nyári különkiadásán bemutattuk a sorozat 6. kötetét (Exit Kiadó, 2020), valamint Fehér mintás havas környék címmel Tatjana Csernova udmurt költőnő válogatott verseit, melynek műfordítója sorozatunk házigazdája, Laczkó Vass Róbert. Az eseményen részt vettek: Tatjana Csernova költő, újságíró, Izsevszk, Udmurtia (online), Demeter-Petrova Anasztázia nyelvész, Jánosi Andrea grafikus, illusztrátor és Demeter Miklós néprajzkutató.
19-én az Erdélyi Szalon Kiadó, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet (ma Liszt Intézet) és a Györkös-ház közös szervezésében bemutattuk Ludvig Daniella: Reggel a lovakat elvitték a háborúba. Széki gróf Teleki Andor naplója – Kolozsvár 1913–1916 című kötetét, Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a kiadó ügyvezetője, valamint Szebeni Zsuzsanna színháztörténész közreműködésével.
18-án és 20-án az Ampelopsis Versszínház két eseményére került sor. Szem mögött, szó mögött címmel Áprily-estet, Születő szavak címmel pedig Nemes Nagy Ágnes-estet tartottak az EMKE, illetve annak ifjúsági szakosztálya, az EMKISZ szervezésében.
A napok ideje alatt megtekinthető volt Györkös Mányi Albertnek az emlékház által őrzött és gondozott festményeiből válogatott kiállítás.
November 14-én Györkös Mányi Albert olajfestményeiből nyitottunk kiállítást a nagyszebeni 16. Ars Hungarica kulturális fesztivál keretében, a református templom galériájában, a HÍD - Szebeni Magyarok Egyesülete és a Györkös Mányi Albert Emlékház szervezésében. A megnyitón felszólalt Kós Katalin, a Györkös-ház vezetője, Ladó Ágota művészettörténész, a kiállítás kurátor, Varró Sándor református lelkipásztor, a kiállítás házigazdája és Serfőző Levente, a fesztivál főszervezője, az EMKE alelnöke. Közreműködött: Marosán Csaba színművész.
December 16-án első alkalommal került sor a Művelődés-díj átadására. A Művelődés havilap szerkesztősége évente egy-egy olyan személy kíván kitüntetni, aki az előző évben kiemelkedő módon működött együtt a lappal, ehhez pedig helyszínként az emlékházat választotta. Az első kitüntetett Nagy Béla nyugalmazott mérnök, helytörténész volt.
***
2022 kiemelkedően fontos év a Györkös Mányi Albert Emlékház életében, hiszen az idén 100 éve született névadója, a néhai zenetanár-festőművész. Ennek tiszteletére Györkös 100 elnevezéssel rendezvénysorozatból álló emlékévet szerveztünk, amely az év folyamán az ország több helyszínén valósul meg. Az emlékház vezetőjének felkérésére Ladó Ágota művészettörténész és Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője, az emlékház régi együttműködő partnere vállalták az együttműködést. Ladó Ágota a kolozsvári életműkiállítás szakkurátoraként, Szebeni Zsuzsanna a teljes emlékév társkurátoraként, az általa vezetett Liszt Intézet pedig társszervezőként csatlakozott az emlékévhez.
A nyitórendezvényre március 23-án került sor a kolozsvári Bánffy-palotában működő Művészeti Múzeumban, ahol nyolc teremben nagyszabású, közel 130 alkotásból álló életműkiállítást rendeztünk be elsősorban az emlékházban őrzött festményekből válogatva, másrészt magántulajdonokból erre az alkalomra kölcsönzött 25 munkából. Itt mondunk köszönetet mindazoknak, akik önzetlenül felajánlották a tulajdonukban lévő Györkös-képeket a kiállításra. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a kiállítás védnökeként karolta fel az eseményt. A megnyitón bemutattuk a Györkös Mányi Albert Emlékház Egyesület által kiadott, Álomképek. Betekintés Györkös Mányi Albert életművébe című három nyelvű katalógust is, amely Kós Katalin rendhagyó köszöntője (aki egyben a kiadvány szerkesztője is), Ladó Ágota kurátori-, illetve Szebeni Zsuzsanna elemző szövege mellett mintegy hatvan, a tárlaton is látható alkotás színes reprodukcióját is tartalmazza, László Miklós fotográfus munkájának köszönhetően. A kiadvány lérejöttéért külön köszönetet mondunk az Idea Plus grafikai műhelynek (amely egyben az emlékév arculatának is a tervezője) és a Daisler Print House nyomdának, akik – mondhatni – erejükön felül tettek meg mindent azért, hogy idejére elkészüljön a kiállítást kísérő katalógus.
Másnap, március 24-én, folytatásként, a Polis Könyvkiadó gondozásában 2021 év végén megjelent Györkös Mányi Albert metszetei című albumot mutattuk be az emlékházban, a közönség pedig megtekinthette a művész fametszeteiből válogatott tárlatot. A kötetről, a györkösi életmű grafikai szegmenséről és a kivételes hagyatékról Kós Katalin, Szebeni Zsuzsanna és Dáné Tibor Kálmán, az EMKE korábbi elnöke beszélgettek.
A kiállítások (amelyek április 17-ig látogathatók), valamint a kiadványok megvalósítása hatalmas munkával járt. Nagy örömünkre óriási sikerük lett, számos, magyar és román nyelvű médium foglalkozott vele. Ezek az anyagok megtekinthetők és meghallgathatók a honlapunkon és a Facebook-oldalunkon.
A Györkös 100 emlékév további rendezvényeiről röviden:
- április végén a Maros Megyei Múzeumba vándorol az életműkiállítás, ahol június közepéig lesz látogatható
- május 27-én Györkös Mányi Albertre emlékezünk halálának évfordulóján
- július 17-én Györkös Mányi születésének 100-ik évfordulóján szülőfalujában, Tordaszentlászlón rendezünk kamarakiállítást, az emlékévhez kapcsolódó programok kíséretével
- augusztus 16-án, a 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében Györkös-kiállítással és emlékműsorral tisztelgünk az emlékházban
- szeptember 2-án Sepsiszentgyörgyön kettős kiállításmegnyitóra kerül sor; az Erdélyi Művészeti Központban és az Árkosi Művelődési Központban mutatjuk be Györkös festményeit és fametszeteit
- október 18-án, a magyar festészet napján Baróton, Erdővidék Múzeumában nyitunk kamarakiállítást
- a fentieken kívül a bukaresti Liszt Intézettől és a Csíki Székely Múzeumtól is meghívást kaptunk, az emlékév tehát valószínűleg átnyúlik a jövő évre is
Az emlékévhez tartozó rendezvényeken kívül továbbiakat is szervezünk a Györkös-házban. Eddig tizennégyet véglegesítettünk, néhány pedig még egyeztetés alatt áll.
2022 februárjában, megbátorodva, két év kihagyás után sikerült végre folytatni a 14 évvel ezelőtt indított JelesNapTár elnevezésű gyermekprogram-sorozatunkat. A résztvevők Böjtelő havában fonóbeli játékokat játszhattak és a farsang farkához fűződő szokásokkal és hagyományokkal ismerkedhettek. Április 8-án pedig a húsvéthoz kapcsolódó szokásokkal és hiedelmekkel ismerkedhetnek meg és a húsvéti tojásírás rejtelmeibe nyerhetnek betekintést az érdeklődők. A sorozat szakmai irányítói továbbra is Cserey Both Zsuzsa néprajzkutató, kézműves és Szabó Kinga játszóházvezető, állandó támogatója pedig az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Reménykedünk abban, hogy az előző években az iskolai évhez igazodó, havonta megrendezett program most már zökkenőmentesen folytatódhat.
Április 9-én, az EMKE közgyűlésének estéjén pedig kedves visszatérő budapesti muzsikus vendégeinket, Horváth Bálint zeneszerzőt és Juhász Orsolya Anna szopránt hallhatja-láthatja újra a Györkös-ház közönsége.
Az elmúlt év során tíz alkalommal biztosítottunk helyet és lehetőséget a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium diákjai számára szűkkörű, elsősorban tanáraik és családtagjaik számára szervezett előadóestek megrendezéséhez.
Továbbra is fontos számunkra a közönségünkkel való kapcsolattartás. E célból elsősorban a Ház közösségi oldalát és közönségének Facebook-csoportját használjuk, ugyanakkor további tíz Facebook-csoportban hirdetjük rendezvényeinket. Hírleveleinkre pedig több, mint 400 személy iratkozott fel.
Az elmúlt időszak tevékenységében a Györkös-hagyaték további feltárása, feldolgozása, digitalizálása kapott hangsúlyt. Ez részben már megtörtént, részben folyamatban van.
A Györkös-ház YouTube-csatornáján jelenleg 65 videó tekinthető meg tevékenységünkkel, rendezvényeinkkel kapcsolatban (ebből 15 saját készítésű). A teljes Györkös Mányi-hagyaték videósorozatban való bemutatását folytatjuk – a pandémia sajnos lelassította a folyamatot.
Folytatjuk a néhai Essig József operatőr által a korábbi években sorra került rendezvényeinken rögzített videók megszerkesztését, majd feltöltésüket a YouTube-csatornánkra.
A tíz évvel ezelőtt megalakult Györkös Mányi Albert Emlékház Egyesület Dáné Tibor Kálmán elnökletével az elmúlt év folyamán is jelentős mértékben segítette az intézmény működését. Pozitívan elbírált pályázatainak köszönhetően, valamint a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet hozzájárulásával sikerült megvalósítanunk a Györkös-emlékév kolozsvári rendezvényeit, a kiállítást kísérő katalógus kiadását, valamint az intézményünk infrastruktúrájának további fejlesztését. Újabb, Györkös-festményekkel illusztrált könyvjelzőket is készíttettünk a Györkös 100 emlékév és az intézmény reklámozása céljából.
***
Beszámolónk végén köszönetet mondunk mindazok személyeknek és intézményeknek, akik az elmúlt és során hozzájárultak tevékenységünk sikeréhez.
Köszönjük Bordás Beátának, Cserey Both Zsuzsának, Dáné Tibor Kálmánnak, Ladó Ágotának, Molnár Ferencnek, Szabó Kingának, Szebeni Zsuzsannának, Tóth Klárának és Tóth Orsolyának a kiemelkedő szakmai közreműködést.
Köszönet mindazoknak, akik önkéntes, önzetlen munkával segítették az intézmény működését, programjaink megvalósulását: Albert József, Csőke Márk, Deme Ilona, Hoffmann Edit, László Miklós, Makkai Ábel, Makkai Balázs, Makkai Bence, Mezei Botond, Nagy Béla, Péter János, Pünkösti Laura, Simon András Starmüller Katalin, Szebeni-Szabó Róbert, Tar Virág, Vatány Bíborka, Vekov Géza, Vincze Katalin.
Köszönet az együttműködő és támogató intézményeknek: sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, Kolozsvári Művészeti Múzeum, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, székelykeresztúri Molnár István Múzeum, Daisler Print House nyomda.
Végül, de nem utolsósorban köszönjük támogatóinknak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Communitas Alapítványnak, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy bíztak pályázatainkban és megteremtették a szükséges anyagi feltételeket intézményünk működéséhez és terveinek megvalósításához.
Intézményünkről, valamint annak tevékenységéről az EMKE honlapján (www.emke.ro), azon belül a Györkös Mányi Albert Emlékház menüben, az Emlékház Facebook-oldalán (www.facebook.com/emkegyorkoshaz) és YouTube-csatornáján (azon belül is a Lejátszási listák menüpont alatt található közel 70 videó révén) tájékozódhatnak az érdeklődők.
Kós Katalin,
a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője
Kolozsvár, 2022. április 5.