Nagy örömömre szolgál, hogy két-három hónapos intenzív kutató-, s azzal párhuzamos kiállítás-szervező munka után elérkezett a mai nap az EMKE 130 éves jubileumi kiállításának megnyitója. El kell mondani, hogy egy mozgásban, folyamatban levő projekt az évfordulós rendezvénysorozat egyik eleme ez a kiállítás, melyet októberben tudományos konferencia, nyáron a Szépművészeti Múzeumban található EMKE-arcképcsarnok kiállítás is körvonalazódik, s az egykori EMKE-intézmények létesítmények máig fennmaradó tárgyi emlékeinek módszeres felkutatásának projektjét is napirenden tartjuk.
A kiállításhoz kapcsolódó kutatás párhuzamosan több közgyűjteményben, ezek között is a Román Országos Levéltár Kolozs megyei fiókjában, ahol több éves kérés után végre külön engedéllyel a kiállítás céljából kutatási engedélyt kaptunk az egykori EMKE-levéltár 1892-ig tartó időszakát felölelő anyagának kutatására. A felgyűlt impozáns dokumentum-mennyiség újabb kutatásra sarkallt, mivel a levéltárban található szálas iratok magukban képi anyag híján kiállítás céljából kevésnek mutatkoztak a tárgy vizualizálása és kontextualizálása tekintetében. Így fotótárakat, családi gyűjteményeket, az EMKE gazdag kiadói termését, periodikákat is át kellett tekinteni a lehetőségek szerint e rövid időszakban.
Igen hamar el kellett dönteni, hogy a felgyűlt anyagmennyiségből milyen vezérelv szerint válogatok, csoportosítok.
S minthogy az EMKE rendkívüli mobilizáló ereje és társadalmi támogatottsága tűnt ki, és ragadott meg, akkor adódott a gondolat, hogy a kiállításban az EMKE tevékenységének sokrétűségét és a társadalmi támogatottság nyilvános formáinak szempontját érdemes érvényesíteni.
A dualizmus korszakának legnagyobb egyesületéhez az EMKE-hez Erdély, s részben Magyarország egész társadalma valamilyen szállal kapcsolódott a cselédektől a főurakig, a politikusoktól a művészekig és értelmiségiekig, tisztviselőktől az iparosokig, óvódásoktól az egyetemi tanárokig. Olyan erős társadalmi mozgosító ereje volt az egyesületnek, hogy sikeres kulturális és gazdasági akcióikkal (így nevezték a korszakban akció!), intézményépítéssel, segéllyel valamilyen módon befogták, befonták az EMKE életébe a korabeli elkülönülő kulturális és társadalmi csoportokat: legyen szó az nép és cselédkönyvtárak, kisdedóvók, iskolák (állami, község, egyházi, emke), olvasókörök, daloskörök, műkedvelő csoportosulások ösztönzéséig, létesítéséig, különféle társasági események létrejöttéig a színháztól az irodalomig, klasszikus koncerttől az erőművészetig (hordódobálásig) és nemzeti megemlékezési ünnepekig, ipari kiállításoktól a mindennapi fogyasztói kultúra befolyásolásáig (hiszen az EMKE igen jelentős szerepet vállalt a honi iparcikkek közvetítésében, s itt példaként a sepsiszentgyörgyi első székely szövőgyár termékeit említeném. Kelméiket felkarolta az arisztokrácia és a művészvilág is. Általuk készített anyagokból öltözködtek).
Mindezekben való részvételt az EMKE szervezeti felépítése biztosította Erdélyt s részben Magyarországot is átfogó fiókválasztmányaival (mintegy 101 kisebb-nagyobb szervezettel) s így tudták elérni, hogy céljaikat a maguk mikroszintjén lokálisan is képviselték Szilágysomlyótól Andrásfalváig, Budapesttől Triestig, Kolozsvártól Petrozsényig, Bukarestig.
A kiállítás felvállalt időszakát és koncepcióját érinti, hogy számos iparcikk nem szerepel, vagy az is, hogy milyen mélységig lehetet megmutatni egy korlátozott térben egy-egy témát, életutat. Itt a nagy EMKE-hagyatéktevő gróf Kun Kocsárd példáját említem. Minthogy igen kíváncsivá tett, hogy mi indíthatott egy 86 éve embert arra, hogy egész vagyonát az EMKE-re hagyja, ehhez magánéleti világát is meg kellett vizsgálni és az eddig ismert Kun Kocsárd gróf portréhoz számos új vonatkozás derült ki. De ennek megmutatásáról is le kellett mondani, mert így egy külön Kun Kocsárd köré szervezett kiállítási anyag körvonalazódott. Ki lehetett volna kisbetűvel szedve tapétázni a falat az adományozók listáival, ami mutathatta volna a támogatottság széles társadalmi ölelését, de a nevek kontextualizációja nélkül performansz jellegén túl nem sokat mondott volna. Külön bája volt a korabeli élclapok EMKE-s ábrázolásainak, amiről fájdalmasan mondtam le, de melyekből szintén külön kiállítást is lehetne szervezni.
De bőven van így is a falakon tartalom, olvasni és szemlélni való, amelyek így együtt más összefüggéseket is megmutathatnak, mint külön-külön a résztémák, s bízom abban, hogy a sokféle érdeklődésű látogatót meg tudja szólítani valamelyik banner, legyen az színház-, művészet- irodalom-, oktatás- vagy gazadaságtörténethez kacsolódó molinó, vagy a kiállított tárgyak és eredeti dokumentumok önmagukon túlmutató, az EMKE-t a mába hozó jelentései.
Megköszönöm Széman Péter elnök úr segítségét, aki a kiállítás ötletét gyakorlatilag annak megszületésétől felkarolta és mindenekben támogatta az algyógyi és szászvárosi kutatóúttól, ahonnan Kun Kocsárdi relikviát sikerült hoznunk EMKE dalárda-zászló felkutatásáig (ez utóbbinak nem lett tárgyi hozadéka).
Köszönöm Flóra Ágnes történész levéltárosnak a segítségét, akinek a munkáját és közvetítő szerepe nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás.
Vetési Lászlónak köszönhetően látható a kiállításon EMKE-népkönyvtár feliratú szekrény leszerelhető felső része Istvánházáról, magyarkályáni egykori Emke segélyezéssel működő iskoláról fényképek, a Bürkösi Református Egyházközségből származó irattartók, amelyekből gyakorlatilag egy EMKE-fiók alakulásának és formálódásának a története végigkísérhető.
Itt köszönöm meg Demeter Vincze Andrásnak, hogy konstruktívan együttműködhettünk, hogy a kiállítás vizuális arculatát ilyen meggyőzően korabeli hangulatúvá teremtette, hogy a tartalmiaknak vizuális nyelvet adott, hisz minden egyes dokumentumot (s meg sem számoltuk!) grafikailag meg kellett szerkeszteni, az időközben hozott változtatásokról s részproblémákról dönteni, s a nyomtatásra egy nagyon szoros határidőn belül előkészíteni. Demeter Vincze András mellett Kós Katalinnak is köszönöm, hogy a kiállítás látványvilágát ebben a térben kialakíthattuk.
Számos más és megkerülhetetlen segítséget kaptunk intézményektől és magánemberektől ezen kívül is, akiknek a nevét a felvezető molinón is olvashatják.
Bartha Katalin Ágnesnek, a Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása c. kiállítás kurátorának a megnyitón elhangzott beszéde.
EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház, Kolozsvár, 2015. április. 10.