Külhoni szakköri közösségek alkotásai a Nemzeti Művelődési Intézet székházában

nmi

Kárpát-medencei és országos programsorozattal zárul az ASzakkör Program 2023/24-es évada. A szakköri közösségek Magyarország minden vármegyéjében szerveznek nagyszabású kiállítássorozatot, a határon túli régiók – Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Székelyföld, Délvidék és Muravidék – pedig a Nemzeti Művelődési Intézet székházában, Lakiteleken mutatkoznak be. A külhoni régióknak második alkalommal nyílt lehetőségük, hogy megmutassák a szakköri foglalkozásokon készült alkotásaik legjavát a Nemzeti Művelődési Intézet székházában. Természetesen minden régió megszervezi a hazai, helyi kiállításait is, csak úgy, mint a Magyarországon tevékenykedő szakköri közösségek.

A 2021-ben indult, harmadik esztendeje működő ASzakkör Program indulásától kezdve magától értetődő természetességgel ezeréves történelmi hazánkra, az egész Kárpát-medencére kiterjedt, hangsúlyozta a kiállításmegnyitó felvezetőjében Molnár György, a Nemzeti Művelődési Intézet partnerségi központvezetője. A külhoni szakköri közösségeknek 160 településen közel 3000 résztvevője van. Dr. Baloghné Uracs Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója kiemelte annak jelentőségét, hogy a jelenleg működő, már a 2500-at meghaladó szakköri közösségek negyede az anyaország határán kívül tölti be kulturális nemzetegyesítő, szemléletformáló, közösségépítő szerepét.

Péter Szidónia, a Hagyományok Háza Közművelődés-szervezési osztályvezetője arról szólt köszöntőjében, hogy az ASzakkör Program csoportjaiban készült alkotások voltaképpen összmagyar és európai értéket, kulturális örökséget képviselnek. Péter Szidónia utalt a Nemzeti Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza közös küldetésére is, elmondta: „Hiszek abban, hogy mindkét intézmény a következő évtizedekben is jelentős közösségformáló erővel fog rendelkezni, összefogja és összetartja a hagyományos magyar népi kultúra és népművészet iránt érdeklődő, fogékony egyéneket és közösségeket, miközben karakterisztikus kulturális és etnikai azonosságtudattal fogja ellátni, gazdagítani őket.” Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke rámutatott, hogy mekkora ereje van a szakköri közösségek tagjainak, ahogy fogalmazott: „öt asszony ereje” nyomán önzetlen ajándékozás is elindul egy-egy településen például az adventi időszakban.

Az ASzakkör Program előzményeire tekintett vissza Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke. A Népművészeti Egyesületek Szövetségének szakmai védnökségével készült négy kísérleti filmsorozatot, amelyből meg lehetett tanulni hímezni, csipkét verni, mézeskalácsot sütni és díszíteni, valamint gyöngyöt fűzni, további száz követte. Az idei évadban pedig az egyesület részvételével kiépült az online és jelenléti mentorálást is magába foglaló vármegyei szintű együttműködés, mely a program szakmaiságát segíti. Pál Miklósné köszönő szavait a szakköri tagokhoz, a csoportokat vezető reménybeli szakemberekhez és legfőképpen Závogyán Magdolna államtitkár asszonyhoz intézte, aki az ASzakkör Program megálmodója és elindítója volt, majd a partnerszervezetek és a szakkörösök családtagjai következtek.

A külhoni szakköri közösségek alkotásaiból nyílt kiállítás megnyitójának a végén Molnár György megköszönte valamennyi külhoni partnerszervezet – a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal, a PannonForrás Első Kárpát-medencei Fejlesztési és Tudásklaszter és a felvidéki Rákóczi Hálózat – szerepvállalását, akik szervezik, működtetik az egyes nemzetrészek szakköreit, így a nagykaposi központú Rákóczi Hálózat, a szürtei Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület, a beregszászi Pro Cultura Subkarpathika szervezet, a kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvány, a magyarkanizsai központú Felnőttképzők Regionális Hálózata és a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkáját.

Az eseményen a délvidéki Magyarkanizsán működő Forrás Zenekar muzsikált, kísérő programként pedig a magyarkanizsai makramé szakkör és a Borsiban működő bútorfestő szakkör egy-egy vezetője nyújtott bepillantást alkotási folyamataikba.

A kiállítást a Békés Megyei Népművészeti Egyesület képviseletében Dr. Illés Károlyné és Borbényi M. Éva rendezte. A 18 féle szakköri szakágból válogatott alkotásokat augusztus végéig tekinthetik meg az érdeklődők Lakiteleken, a Nemzeti Művelődési Intézet székházában.

Forrás: Nemzeti Művelődési Intézet