November 21-én,csütörtökön a brassói Reménység Házában méltatták Hochbauer Gyula tanár, helytörténész közművelődési munkásságát, és ismerték el önzetlen tevékenységét az EMKE dél-erdélyi, Brassó megyei Kiváló Közművelői Díjával.
„Engedjék meg nekem, hogy gratuláljak a brassói magyar közösségnek, mert szépen és tartalmasan fejlesztik dél-erdélyi kulturális értékeinket, bemutatják szellemi hagyatékunkat, közművelődési eszközökkel formálnak egyéneket. Élő, dinamikus magyar kulturális, közművelődési élet van Brassóban, a Reménység Házában. Szívből gratulálok és köszönöm mindenkinek ezt a munkát, le a kalappal Önök előtt! (...)
Az EMKE díjakat, az erdélyi magyar közösség legelőkelőbb és legfontosabb közművelődési elismeréseinek tekintünk. 2020-ban javasoltam, hogy a megszűnt jó gyakorlatot visszavezessük Dél-Erdélyben. A helyi közösségeket mozgató, a közművelődésben és kulturális események szervezésében cselekvő személyek és intézmények kitűnő tevékenységét szeretnénk elismerni évente egy-egy megyei EMKE díjjal. (...)
A kitartó és értékes tevékenység elismeréséül, Hochbauer Gyula tanárt, helytörténészt, szerkesztőt, Négyfalu és a barcasági honismeret történetének kutatásáért, ismertetéséért, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kiváló Közművelőnek tekinti.” – mondta ünnepi bezédében Serfőző Levente, az EMKE dél-erdélyi alelnöke.
További képek és beszámoló itt »
Hochbauer Gyula méltatása
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület hírleveléből értesültem, hogy az idei díjkiosztón Kiváló közművelői oklevelet adományoznak Hochbauer Gyula barátomnak. Telitalálat a díj megnevezése, mert Ő ízig-vérig lokálpatrióta, Ő a barcasági értéktár jeles személyiségei közé soroltatik.
Tanár és helytörténész – mindkettő szívügye, hivatása, mert mindkettőben a jövő építésének garanciáját látja. Évtizedeken át hangolta a diákokat a ránk hagyott örökség megőrzésére, a szülőföld szeretetére, a magyar nyelv ápolására.
Az oktatatással kapcsolatos két könyve: a Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban, valamint a Nehéz tanévek – a hétköznapi hősök feledésbe merült életét mutatja be, és példát mutat arról, hogyan állt a magyar iskola mellé az akkori magyar közösség.
A szülőföld iránti erős kötődése, ragaszkodása hatja át könyveit.
Barcsa Mihálynak állít emléket a Levelet vittem Kossuthnak címűben, a Barcaság 1848/49-ben pedig az akkori események helyszíneinek és forradalmárjainak leltárja. Ez utóbbihoz kapcsolódik az elmúlt 35 év legnagyobb eseménye, (a könyves-gyertyás tüntetés mellet), az „Egy lángot adok ápold, add tovább és gondozd híven”, amelynek ötletgazdája volt, segédszervezője pedig jómagam. Soha nem felejthető élmény volt, Barcaság minden magyarlakta helyisége képviseltette magát a tömösi emlékműnél, március 15-én szárközépig érő hóban, az egyházfők által megáldott lángot, istállólámpákban, befőttesüvegekben vitték haza. Soha addig, és utána sem voltak annyian az emlékműnél. Film is készült róla.
Háromkötetes monográfiában foglalta össze anyai nagyapja, Bálint András hagyatékát, aki Beke György szerint az egyik utolsó csángó krónikás volt. A harmadik kötet címe Az élet szolgálat, akár Hochbauer Gyula hitvallása is lehetne. Bevezetőjében írta, Bálint András levelezését jellemezve, de nyilván saját maga sorsot vállaló igazolásául, hogy „a Barcaságon is lehet teljesértékű szolgálatot teljesíteni”. Egyetértve Gáspár Sándor az Erdély nem ér véget a Feketeügynél című riportkötetben megjelent írásával, miszerint: „Alig hiszem, hogy máshol teljesebb sorsot vállalhatott volna, hogy máshol többet tehetett volna a Barcaság magyarságának megismertetéséért, egyúttal saját maga megelégedésére is.”
Hochbauer Gyula a Barcaság mai krónikása, munkájának támasza a családja, felesége, három lánya és négy lány-unokája.
Bálint Ferenc
