Kölcsey-megemlékezés

A költő halálának 175., valamint a Hymnus megírásának 190. évfordulója jegyében zajlik az idei Szatmár megyei Kölcsey-megemlékezés.

Augusztus 1-jén, csütörtökön délelőtt 10 órától Szatmárnémetiben, délután 5 órától pedig Nagykárolyban  tanácskoznak a Kölcsey életét és munkásságát ismerők, míg augusztus 2-án, péntek délután 5 órától Sződemeteren, Kölcsey szülőfalujában immár XXIV. alkalommal kerül sor ünnepi főhajtásra a költő szobra előtt.

A két napos, mindenki számára nyitott rendezvény alább közölt programjaira mindenkit szeretettel invitálnak és várnak a rendezők.

 

PROGRAM

2013. augusztus 1., csütörtök

Napjaink Kölcsey Ference – irodalmi tanácskozás

10.00 órakor (kelet-európai idő szerint)

Szatmárnémeti – az Astoria szálló vendéglőjének nagytermében
(Szatmárnémeti Fő tér – Ştefan cel Mare utcasarok)

Köszöntő és megnyitó előadás:
Muzsnay Árpád, újságíró (Szatmárnémeti): Életem: Kölcsey.

Tanácskozásvezető: Kulin Ferenc irodalomtörténész (Budapest).

Előadások:

Csorba Sándor történész (Nyíregyháza): Kölcsey Ferenc Hymnus című  költeményének európai vonatkozásai;

Szilágyi László pszichológus (Debrecen): Himnuszok lélektana: a magyar himnusz a narratív pszichológia szemszögéből;

Kereskényi Sándor irodalomtörténész (Szatmárnémeti): Kölcsey esztétikájának legújabb recepciója.
 

Szünet


Tanácskozásvezető: Mercs István irodalomtörténész (Nyíregyháza).

Előadások:

Gál Gyöngyi tanárnő (Szatmárnémeti): Kölcsey tanítása a romániai magyar iskolákban;

Kasztovszky László tanár (Fehérgyarmat): A Himnusz tanítása napjainkban;

Takács Péter történész (Nyíregyháza): Kölcsey és Wesselényi barátsága.
 

Ebédszünet
 

2013. augusztus 1., csütörtök

Napjaink Kölcsey Ference – az irodalmi tanácskozás folytatása

17.00 órakor (kelet-európai idő szerint)

Nagykároly – a Károlyi kastély előadótermében

A tanácskozást üdvözli: Bogdan Georgescu, a Nagykároly Kulturális,Sport- és Idegenforgalmi Igazgatóságigazgatója.

Köszöntőt mond:
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere;
Kádár Ferenc költő (Nagykároly): A Tekintetes Úr (vers).

Tanácskozásvezető:
Csorba Sándor irodalomtörténész (Nyíregyháza).

Előadások:

Kulin Ferenc irodalomtörténész (Budapest): Kölcsey titka;

Mercs István irodalomtörténész (Nyíregyháza): "... a religió érzését melegen tartani..." – Kölcsey Ferenc és az egyházi szónoklat;

Varga Attila jogász (Szatmárnémeti): Kölcsey, Szatmár követe – Kölcsey Ferenc törvényjavaslatainak időszerűsége egy XXI. századi parlamenti képviselő szemével.
 

Szünet
 

Tanácskozásvezető: Takács Péter történész (Nyíregyháza).

Előadások:

Nagy Zsuka költő (Nyíregyháza): Rebellis intelmek derűre, borúra;

Bene János történész  (Nyíregyháza): A Kölcsey- emlékszoba létrejötte, története– Kölcsey-emlékek  SZ-SZ-B megye múzeumaiban;

Németi János történész (Nagykároly): Kölcsey-emlékek Nagykárolyban.

 

2013. augusztus 2., péntek

Sződemeter – a templomkeretben lévő Kölcsey-szobor előtt

17.00 órakor

24. Sződemeteri Kölcsey-megemlékezés

Ökuménikus áhitat:
Pakulár István református lelkész;
Bodor Zoltán római katolikus plébános;
Florin Holhoş görögkatolikus parókus.

Köszöntőt mond:
Gheorghe Marian, Sződemeter polgármestere;
Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

Felkért ünnepi szónokok:
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke;
Monostori Imre irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség Választmányának tagja.

Régiók üdvözlete:
Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Szervezetek és Egyesületek Központi Szövetsége elnöke (Bécs);
Kepe Lili, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója (Lendva).

Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményét elszavalja: Varga Sándor szatmári színművész.

Közreműködnek: álmosdi, szatmárcsekei, tasnádi, szilágypéri és szilágysomlyói szavalók, valamint a tasnádi „Maestoso” kórus tagjai és a szilágysomlyói „Szederinda” citeracsapat.

Díszőrséget állnak a szilágysomlyói 16-os számúBáthory Istváncserkészcsapat tagjai.

A koszorúzást levezeti: Bendel József, a tasnádi RMDSZ-szervezet elnöke.

 

Sződemeter (Săuca) legkönnyebben Tasnádról (Tăşnad), a termálstrand mellőli letérőtől Tasnádszilváson (Silvaş) keresztül közelíthető meg.

A 2013-as Kölcsey-megemlékezés az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek a Hagyományos Kultúrát Támogató Szatmár Megyei Központ programjában szereplő rendezvénye.

Társszervezők: Szatmárnémeti Kölcsey Kör, Nagykároly Kulturális, Sport- és Idegenforgalmi Igazgatósága, Sződemeter Református Gyülekezete és Polgármesteri Hivatala, Tasnád RMDSZ-szervezete.

A rendezvény támogatója: Szatmár Megyei Tanács, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata, Nagykároly Polgármesteri Hivatala.

A rendezvény fővédnökei:
Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke;
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Polgármester-védnökök: Köteles István (Álmosd), Sarkady Pál (Szatmárcseke), Gheorghe Marian (Sződemeter).

Szervezők: Biró Ilonka, Bendel József, Bene János, Bogdan Georgescu, Pakulár István, Ruff Zsófia.

A szervezést irányította és a műsort vezeti: Muzsnay Árpád.

 

A Kölcsey-tanácskozás előadói és hivatalos meghívottai 2013. augusztus 2-án, pénteken 9 órától Szatmárnémeti – Majtényi sík – Nagykároly – Kaplony –  Adyfalva – Tasnád útvonalon irodalmi kiránduláson vesznek részt.

 

Bővebb tájékoztatás: tel: 40 261 712808; 40 771 042700, e-mail: muzsnay@datec.ro