20 éves a Györkös Mányi Albert Emlékház

Két évtizede, 1994 augusztusában avatta fel az EMKE a Kolozsvár szívében elhelyezkedő Györkös Mányi Albert Emlékházat, amely húszéves fennállása alatt a kolozsvári magyarság egyik kulturális szolgáltató központjává nőtte ki magát.

Az intézmény 20. születésnapja alkalmából egy jubileumi rendezvényt szervez a Kolozsvári Magyar Napok keretében a hely- és környékbeli kultúrakedvelőknek, valamint az Emlékház barátainak, lelkes közönségének.

Az érdeklődőket kiállítás és emlékező kerekasztal-beszélgetés várja, amelyen Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés havilap főszerkesztője, volt EMKE-elnök, a Györkös Mányi Albert Emlékház Egyesület elnöke; Kántor Lajos irodalomtörténész, műkritikus, a Györkös Mányi Albert-monográfia szerzője; dr. Kötő József színháztörténész, volt EMKE-elnök, az EMKE főtanácsosa; valamint dr. Széman Péter EMKE-elnök vesz részt.

Ezen kívül megtekinthetik a Sapientia EMTE és a SpotFilm Stúdió által közösen készített dokumentumfilmet.

Az Emlékházban (Republicii/Majális u. 5.) 2014. augusztus 19-én, kedden 18 órától sorra kerülő rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk!


www.emke.ro
www.facebook.com/emkegyorkoshaz