Zerind a nagyvilágban. A nagyvilág Zerinden

Július 24-én kezdődött és 30-án ért véget a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, melynek munkájába Balta JánosHárom földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét című tudósításán keresztül nyertek betekintést olvasóink. Vasárnap a táborzáró kiállításon, ünnepi hangulatban Ódry Mária értékelte – mely az alábbiakban olvasható – az alkotók és szervezők tevékenységét.

„Igen – a Nagyvilág van Zerinden ismét: XV. alkalommal nyílt meg a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor Nagyzerinden. Három kontinensről – Európa, Ázsia, Amerika – jöttek el ide az alkotók, és akik itt vannak, jól érzik magukat. Tíz napig ideális körülmények között festenek, rajzolnak, agyagból építenek, és utána elviszik hírét Nagyzerindnek a nagyvilágba – például az itt alkotó Beata Babel Karankiewitz, aki egyetemen oktat, beépítette Zerinden szerzett tapasztalatait a doktori disszertációjába. És nem ő az egyetlen doktori fokozattal rendelkező alkotó. Férje, Wladok Karankiewitz, a Czesztochowai Egyetem dékánja szintén egyetemi oktató. Dél-Koreából érkezett, nem először van itt prof. dr. Clemens Beungkun Sou, aki műépítész, járja a világot, Európát, kiállításokat szervez és fest. Szintén doktor az Ukrajnából érkezett KOPRIVA ATTILA, főiskolai tanár. És azt kell mondjam, minél doktorosabb valaki itt, annál szerényebb.

Ha már a szerénységnél tartunk, Székely Géza kolozsvári illetőségű művész tanár, mikor érdeklődtem tőle mi is az a magas állami kitüntetés, amiben részesült – szerényen, mosolyogva mondta: 2012-ben vettem át Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Amikor megkérdeztem, viccesre véve a figurát, hogy 2012 óta semmi? – azt válaszolta: – Á dehogynem, 2013-ban EMKE Szolnay Sándor-díj, 2015-ben a MOL MENTOR díja, 2011-ben a Magyarországi Rajztanárok Egyesülete által kiadott díj és emlékplakett – és mindezt olyan szerény mosollyal, mintha azt mondaná: – esik az eső.

– Igen, díjeső – mondanám én.

Fel szeretném olvasni a résztvevő művészek névsorát, hogy senkit se hagyjak ki, bár a zerindieknek nem kell őket bemutatni, hiszen régi barátok, ismerik őket.

BREZNAY ANDRÁS Budapestről érkezett, sokadszor van itt, épületsíkok, szürkék, sárgák, barnák vonzatában él, épületei mintha dőlnének, templomai, tornyai dőltükben mintha üzennének a mának: vigyázzatok ránk!

OLEG SMIRNOV szintén Budapestről jött – a zerindi táj, közeg számára mindig alapihlet, mindez olyan lilákban, kékekben, okkerben leegyszerűsítve egzisztenciálisan, szinte leheletszerűen újraköltve, hogy az ember azt mondja: ez igen!

GALLY A. KATALIN Kolozsvárról jött, ő a pasztellkréta művészetének nagymestere, az idei téma az emlékezés szárnyán számára testre szabott, hiszen különleges finomságú lélekérzéseket regisztrál. Egy-egy régi kerítés időkoptatta erzetét, vagy egy nyitott ablak, függönyön átszűrt emlékezésre invitáló képét.

SZÉKELY GÉZA szintén pasztelltechnikán keresztül, a lélek belső építészeként láttat épületet, fészert síkokban komponálva, a belső és külső környezetet.

A KONCZ MÜNICH házaspár férfi tagja, ANDRÁS saját építésű kemencében égeti ki különleges térelemeit, kisplasztikáit. Ezúttal különleges, redukciós technikával szürke-feketés felületet hozva létre: ők a METEORITOK címet viselik. Felesége, JUDIT egyedien házasítja össze az olajfestményt a reányomtatott linómetszettel. Mindkettő népi motívumos, tulipános-virágos ihletésű. Munkáinak címe: Emlékeim.

A tárlat legfiatalabb kiállítója CSÁKY REBEKA most nyert felvételt a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Munkái, akvarelljei vérbő tehetségről árulkodnak már most. Érett munkák, mintha nem egy 15 éves leányka festette volna. Pontosan regisztrál, a lényeget láttatja. Például két egymásra fordított szék kivehető sziluettje fénybe mártva, vagy a fekete-fehér- szürke móló csak néhány ecsetvonás, de már biztonságról árulkodik.

TÚRCSÁNY FERENC Szlovákiából jött. Különleges álomvilág az övé, kissé borús, szürke az alap, amin szinte gyerekrajzszerű vidámságot idéz elő, játszi könnyedséggel.

LÁNG ESZTER új tag, Debrecenből jött, elmondása szerint egy alkotási folyamat része, amit itt festett. Az elvont, absztrakt kifejezési módot választotta, képeinek ihletője a zerindi táj, a zerindi közösség, belső struktúraként ábrázolva.

WLADIMIERZ KARANKIEWITZ a tág terek, természetes anyagok kedvelője. Természetes anyagra, háziszőttesre természetes festékanyagot használ. Bodzabogyó vagy egyéb bogyók levét viszi fel a hatalmas kifeszített vásznakra, lilás-barnás feketés síkok váltják egymást, mindeniknek más-más a struktúrája, és mint ahogy ittjártamkor láttam: amikor a szél meglengeti a vásznakat a tájban, az alkotás szerves része lesz a tájnak, amiből vétetett.

BEATA BABEL KARANKIEWITZ világos, fehér-sárga absztrakt víziók, ugyanez zöldben vagy rózsaszínben újrakölti a zerindi mezőt olyan ritmusban, mint egy-egy Chopin-etűd, éppen csak érintve a zongora billentyűzetét. De, hogy legyen valami anyagszerű ebben az egészben, egyszerű, finom, apró szemű homokot visz fel a vászonra.

KASPER KARANKIEWITZ, a fiúk (ő is diplomás festő) világa szintén játékos, de ő határozott kontúrokkal, világosszürke, fehér-kékben látja a világot, szüleitől eltérő módon, a saját hangján szólal meg.

MARIO EIBERGER Németországból jött festő, akit fiatalsága ellenére a lepusztult ipari tájak ihletnek meg, valamint az eme lepusztult tájból való kikívánkozás, és mindez úgy megfestve, hogy egy pillanatig sem unalmas. Hogy mennyire élmény neki a festés és ezt milyen szinten műveli, nos, egy kiállított képe sarkában ott volt egy béka – annyira ott volt, hogy meg kellett tapintanom, hogy nem-e egy háromdimenziós ráragasztott matrica? Hát nem. Ez egy hiperrealista béka volt!

KOPRIVA ATTILA Ukrajnából jött, szintén nem először jár itt. Az ő képei azért izgalmasak, mert bármit fest: tájat, épületet, állatokat, az erős piros, narancsszín kontúrok, kékkel, okkerekkel vetekedve egy olyan világot hoznak létre, ami állandóan vibráló, erős életigenlés.

CZIGLÉNYI ATTILA az USA-ból repült át Nagyzerindre. Ihletője szintén a zerindi táj. Egeinek kékjei, zöldjei mindig visszafogott háttérzeneként hatnak a történet mögött – egy-egy udvar magárahagyottsága, vagy egy-egy kert rendezetlen rendje mögött. Ő az, akinek mindig könyörögni kell: „Na, most hagyd abba, nem kell tovább festeni, már csak alá kell írni”.

CLEMENS BEUNGKUN SOU Dél-Koreából érkezett, Bécsben élő műépítész, kiállításszervező. Most kiállított képein – habár olajfestmények – krokiszerű gyorsasággal a női test szépségének hódol. Képei életerősek, kevés színt használ, rózsaszín, fekete, kék-zöld, mindez inkább grafikaszerű hatást kelt. Képeinek címe: Erős nők.

SISKA-SZABÓ HAJNALKA képeit szándékosan hagytam hátra, mert nem akarjuk elfelejteni, hogy ő nemcsak fest, hanem az egész tábor kiötlője, ötletgazdája, szervezője és Vas Enikővel együtt kézbentartója, rendezője. Mindezen napi gondok mellett megfestette Böjte Csaba Atya és édesanyja portréját, pedig a portré mérföldkő, itt nem lehet hazudni: vagy hasonlít, vagy nem, vagy Ő, vagy nem Ő. És ez esetben ez itt Ő. Siska-Szabó Hajnalka az erős ultramarinok, kékek-zöldek karmestere. Karmesteri pálcája, ecsetje alól fénybe mártott tájak, kék kapuk, illetve inkább fénykapuk boltívei bújnak elő, a nyitott kapukon mindig bezuhog a fény, és mindez olyan lendülettel, hogy minket is magával sodor.

Amit még feltétlenül el szeretnék mondani, a Zerindi Nemzetközi Képzőművészeti Tábor XV. jubileumi évére megjelent egy a 15 évet felölelő és bemutató album. Szerkesztője Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő.Ami a 15 évben és a sorok között ott van, hogy a zerindi alkotótábor nemcsak egy évente megrendezett művészeti fórum, hanem egy alkotó közösség, ami állandóan fejlődik, meg merem kockáztatni továbbképző jellege van. Itt Zerinden a művésznek, művészetnek becsülete van. Mondhatni igénylik a szépet, a képet, nemcsak a meglévő képtár állományát bővítendő, hanem ezek a képek díszítik a polgármesteri hivatal termeinek a falait, a könyvtár, az étkező vagy az iskola falairól tekintenek vissza ránk. A kortárs képzőművészet – a falra akasztva „funkcionál” – a zerindiek mindennapjainak része. Így lesz több Zerind és a Nagyvilág.”

Nyugati Jelen, 2017. augusztus 1.