Többszörös ünnepen emlékeznek Báthory István fejedelemre Szilágysomlyón

Kettős ünnepet ülnek a hétvégén Szilágysomlyón: a Báthory Napok keretében visszatekintenek a Báthory István Alapítvány elmúlt 30 évére, és az önkormányzat szervezésében megtartják a már hagyománnyá vált Báthory Festet is.

A Báthory István Alapítvány elnöke, Kovács Zoltán elmondta, színes és változatos programokkal, ugyanakkor felejthetetlen élményekkel készültek a következő napokra.

Csütörtökön 15.00 órától kézműves alkotódélutánt tartanak a gyermekeknek az EMKE – Szilágysomlyói Magyar Házban, ezt követően a Városi Kultúrházban Sárkánykertben a jövő vándoraival címmel, gyermekcsoportok közreműködésével táncos, zenés esten vehetnek részt az érdeklődők, majd a Romániai Magyar Cserkészszövetség fennállásának 30. évfordulója alkalmából szervezett Vándorkiállítás megtekintésével zárul az első nap a Szilágysomlyói Római Katolikus Közösségi Házban.

Pénteken, szintén 15.00 órától Lőrincz Attila képzőművészeti kiállítása, pasztell alkotásai tekinthetők meg Somlyói utcák, terek címmel, ezt a Báthory Napok hivatalos megnyitója követi az EMKE – Szilágysomlyói Magyar Házban. 16.30-tól Tudományos „Retró” konferencia nemcsak pedagógusoknak címmel a Szilágysomlyói Római Katolikus Közösségi Házban – az ünnepi köszöntőket követően – prof. dr. Markó Bálint egyetemi tanár, rektorhelyettes, dr. Kerekes Adelhaida, Kéry Hajnal, Szejke Ottilia főtanfelügyelő-helyettesek, Trif Olga iskolaigazgató, Széman Rózsa elnök (EMKE – Szilágysomlyó és környéke) és Schuller Hajnalka iskolaigazgató előadásain vehetnek részt az érdeklődők.

Szombat délelőtt 9.30-tól folytatódik a Tudományos „Retró” konferencia nemcsak pedagógusoknak előadássorozat, amelyen többek között részt vesz Laczikó Enikő Katalin államtitkár, dr. Soós Anna egyetemi docens, rektorhelyettes, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, prof. dr. Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi tanár, prof. dr. Szakáll Sándor egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, dr. Veres Ildikó kandidátus, habilitált egyetemi docens (Miskolci Egyetem), dr. Ilosvai György elnök, nyugalmazott adjunktus (CSEMETE Egyesület, Szegedi Tudományegyetem) és Bojtos Ferenc irodavezető (CSEMETE Egyesület, Szeged).

Később, 11.00 órától a gyermekek népi játszóházban szórakozhatnak, ahol kézzel hajtott négyszemélyes fűzfakosaras körhintával, hordólovaglással, népi fajátékokkal, gólyalábbal és sok egyéb érdekességgel készülnek nekik a szervezők. 14.00 órától a 30 éves Báthory István Alapítvány díjátadó-gálája kezdődik a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban. Ekkor átadják a Rákóczi Szövetség Gólyahír – Újszülött Program keretében az első Szilágy megyei babanaplót, majd a Pedagógus Szolgálati Emlékérem ünnepélyes átadása, rövid kulturális műsor, az EMKE Kiváló Közművelő és EMKE Kiváló Mecénás oklevelek átadása, a Maros megyei magyar alsó tagozatos tanárok közösségének emlékplakettjének és a 30 év a magyar kultúra szolgálatában – Báthory emlékplakettek ünnepélyes átadása következik, végezetül a Széman házaspár Báthory-zászlót ajándékoz az alapítványnak.

Zilahi Csaba Erdélyi MagyaRock 1970–2010 című könyvének bemutatója 16.20-tól kezdődik, a szerzővel dr. Széman Rózsa beszélget. A szombat este a Játékakadémia amatőr színjátszó csapat műsorával és László Attila szabadtéri koncertjével zárul. 

Vasárnap 9.15-től az alapítvány új, stilizált logóval ellátott névtáblájának leleplezése és megáldása után 10.00 órától a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban Böcskei László püspök tart ünnepi szentmisét, majd az eddigi évekhez hasonlóan megkoszorúzzák Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király mellszobrát a templomkertben.

Báthory Fest a várban

A 30 éves Báthory István Alapítvánnyal párhuzamosan a helyi önkormányzat is megemlékezik a nagy fejedelemről, tiszteletére a Báthory-vár udvarán péntek délután 18.30-tól a Kalotaszegi Turulok lovasbemutatót tartanak, ezt koncert, fáklyás felvonulás majd rockkoncert követi.

Szombat délelőtt 9 órától a középiskolások számára sakkversenyt szerveznek, ezután tudományos előadást tartanak Báthory szarkofágja – Perecseni ág címmel, majd seregszemle, felvonulás, zsonglőr előadás, képzőművészeti kiállítás-megnyitó, „várostrom”, a 16-17. századi fegyverek bemutatója, párbaj, zenés műsor, filmvetítés, koncert következik.

Az eseménysorozat záró napján, vasárnap a koszorúzás után a Báthory-vár udvarán a jelenlévők megnézhetik a várostrom második részét, majd a hagyományőrző csapatok elköszönését követően lovasbemutatóval, sportgimnasztikával, utcai színházzal és filmvetítéssel zárul a többnapos rendezvény.

Kulcsár Mária, www.maszol.ro, 2022. szeptember 21.