Virág Endre a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes új igazgatója

Csütörtöktől Virág Endre néptáncos, néprajzos veszi át a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vezetését, miután véglegessé vált az igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsga eredménye.

Virág Endre korábban évtizedekig volt táncosa a Háromszék Táncegyüttesnek, most igazgatói minőségében tér vissza a társulathoz. Mint arról beszámoltunk, a Háromszék Táncegyüttes január elején maradt vezető nélkül, amikor súlyos betegség következtében elhunyt Deák Gyula, aki 1990 óta irányította a rangos sepsiszentgyörgyi táncegyüttest.

A táncegyüttes a Kovászna Megyei Tanács alárendelt intézményeként működik, így szerdán Tamás Sándor tanácselnök ismertette a társulattal a versenyvizsga eredményét és a megyei önkormányzat elvárásait. „Olyan vezetőt kerestünk, akit elfogad a tánckar és akinek elfogadják művészeti elképzeléseit. Ugyanakkor jó menedzsert kerestünk, hiszen a Háromszék Táncegyüttes Székelyföld kulturális erőterének egyik fontos alapintézménye, jól kell igazgatni adminisztratív szempontból is” – mutatott rá Tamás Sándor. A tanácselnök hozzátette: „Az elkövetkezőkben szeretnénk, hogy a Háromszék Táncegyüttes még inkább megmutatkozzon, ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy minél több gyerekhez, fiatalhoz jusson el a néptánc, mert annak vitathatatlan szerepe van a nemzeti identitás megerősödésében”.

Az első társulati ülésen Virág Endre kifejtette: „Úgy hozta a sors, hogy visszajöttem a Háromszék Táncegyütteshez, mondhatni, hogy hazajöttem, hiszen az életem jó részét, szűk 25 évet itt töltöttem. Ismerem az együttest, a jó oldalát és hiányosságait egyaránt. Bízom benne, hogy jól fogunk együtt dolgozni. Sajnálom, hogy Deák Gyula már nem lehet közöttünk, ígérem, hogy műsorpolitikában az általa képviselt irányt folytatjuk, hozzátéve azt a tudást és tapasztalatot, amit az elmúlt évtizedekben szereztem. Mindenképpen csapatban gondolkodom, hiszen csak együtt tudunk előre menni."

Virág Endre elsődleges céljai között határozta meg, hogy a sepsiszentgyörgyi táncegyüttes a hazai és anyaországi szereplések mellett minél több országban képviselje az erdélyi magyarságot, Háromszéket. Kiemelten fontosnak tartja a néptáncmozgalom népszerűsítését, megerősítését a gyerekek, fiatalok körében, ugyanakkor gondoskodni kell az együttes utánpótlásáról is.

A társulat nevében az új igazgatót Sipos Noémi aligazgató köszöntötte, aki az elmúlt időszakban ideiglenesen vezette a társulatot. Mint kiemelte, az elmúlt három hónapban a táncegyüttes egy emberként küzdött, hogy átvészeljék a Deák Gyula halálával kialakult válságos időszakot. „Szeretettel fogadjuk Endrét, és legjobb tudásunkkal segítjük munkáját" – tette hozzá.

Virág Endre a Maros megyei Szászrégenben született 1967-ben, több mint négy évtizede él Sepsiszentgyörgyön. A rendszerváltás után létrehozott Háromszék Táncegyüttes alapító tagja volt, 2007-től a Kovászna Megyei Művelődési Központ táncszakelőadója, viszont külsősként 2015-ig (gyakorlatilag huszonöt éven át) az együttes minden előadásában részt vett. Táncos karrierje végén néprajz szakon diplomázott Kolozsváron.
Tevékenységében kiemelt szerepet kapott a táncoktatás, harminc éve tanít néptáncot. Irányítása alatt jelenleg is közel 400 gyermek és fiatal ismerkedik a néptánccal és népszokásokkal. Feleségével, Imolával együtt vezetik a Százlábú Néptáncegyüttest, amelyben már három generáció, több mint 130 gyerek próbál heti rendszerességgel. 2016-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kacsó András-díjjal ismerte el az ifjúsági néptáncmozgalomban kifejtett önzetlen és kitartó munkáját, és az általa végzett közművelődési tevékenységét. 2020-tól a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke.

Kovács Zsolt, www.maszol.ro, 2022. április 13.