EMKE Kiváló Közművelő-oklevél a „hely embereinek, a lokális történetek feltáróinak”

Immár hozzászoktunk, miután sokáig leszoktattak róla, hogy nagy nemzeti ünnepeinken, március 15-én és október 6-án a 2004 óta újra álló Szabadság-szobornál zajló megemlékezést ún. ünnepi műsor zárja, amelyen mindig egy neves hazai vagy magyarországi művészegyüttes lép fel, mintegy megkoronázva a napot.

Idén március 15-én este a nagyszínházi díszelőadáson a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Átöltözés című néptánc-színházi produkcióját láthattuk, amely, mint tegnapi lapszámunkban Pataki Zoltán temesvári munkatársunk írja (ott a produkciót egy nappal előbb mutatták be): a szőlőhöz és a borhoz kötődő népi szokásokat, hagyományokat eleveníti fel. „A bor Krisztus vére, a keresztény világ legfontosabb szimbóluma, hiszen a megváltás üzenetét közvetíti. A keresztény ember Krisztus vérében a megváltás reményét látja.”

Jól megkomponált, remekül előadott, énekes-táncos, 65 perces produkció, amit méltán ünnepelt hosszasan a végre megtelt nagyszínház közönsége.

Az aradi ünnepzárást ezúttal egy különleges élmény gazdagította.

Miután Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke megnyitotta az estet a tőle szokásos, színvonalas, 1848-ra emlékező rövid beszédével, nem mindennapi mozzanat következett: az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) tavalyi díjai egyikének átadására.

Az EMKE évente több kategóriában több díjat is kioszt, ha van arra érdemes jelölt.

Fekete Réka (aki ezúttal nem az Aradi Kamaraszínház ismert munkatársaként, hanem az EMKE nagyközönség által talán kevésbé ismert funkciójában, regionális alelnökeként lépett fel) Puskel Pétert és Ujj Jánost (ábécé sorrendben) szólította színpadra. Hogy őket a közönség vastapsa fogadta, az egyértelműen az elismerés jele.

Idézzünk az alelnök beszédéből.

„Azt a megtisztelő feladatot teljesítem, hogy városunk két jeles tagjának adom át az országos EMKE megítélte Kiváló Közművelő okleveleket. Az évente átadott szakmai díjakon kívül szórvány-megyénként elismerő okleveleket is átad az EMKE, az erdélyi magyar közélet ezúton is elismerését fejezve ki a közművelődésben elért eredményekért.

Nagy örömmel jelentem be, hogy az EMKE Kiváló Közművelő okleveleit

az aradi magyar kultúrtörténet két elhivatott helytörténet-kutatója veheti át, Puskel Péter és Ujj János, akiknek sok évtizedes munkássága, számos könyv és publikáció formájában, értékmentő a múltbéli örökségünk megismerésében és megbecsülésében.

Azt hiszem, nem kell bemutatnom Önöknek a díjazottakat, nem fogom felsorolni az életrajzi és szakmai munkájukhoz kapcsolódó adatokat. Kiemelkednek ők nemcsak tudósként, hanem emberként is, közvetlenségükkel, következetességükkel, a közösségért való cselekvésükkel. Ők a hely emberei, a lokális történetek feltárói, az aradi fejlődés alakulásának legmélyebb ismerői, hiszen a helyre, amelyet kutatnak, nem objektumként tekintenek, hanem emberek közösségének lakóhelyeként, ahol hely és ember kölcsönösen hat egymásra.

Tudásukat, felkészültségüket nemcsak saját kutatásaik során kamatoztatták, hiszen örömmel segítik a helyismerettel és helytörténettel foglalkozó érdeklődőket, kutatókat is. A helytörténet világa alkotni vágyó szellemiségüknek kibontakozási lehetőséget adott, ad azzal, hogy Arad és környéke helyismereti és történeti emlékeit felkutatták, megörökítették, megismertették. Fel sem sorolhatók a tanulmányok, szemelvények, monográfiák, összefoglaló tudományos munkák, amelyek nevükhöz köthetőek.

Egy nagy nemzedék tagjai ők, akik számára a közművelődés még valódi tartalommal bír. Köszöntelek, kedves Jancsi bácsi, kedves Péter, büszke vagyok rá, hogy ma este, ünnepi keretek között, én adhatom át Nektek az EMKE elismerő okleveleit.”

 

***

A „kedves Jancsi bácsi” – számomra különösen megható e megfogalmazás – Réka középiskolai tanára volt éveken keresztül; „Péter” nem volt tanára, bár esetleg lehetett volna, lévén eleinte ő is tanár: újságíró-édesapjának kollégája volt sok éven keresztül. De ennek a díjhoz nincs köze, nem „urambátyám-kapcsolatok” révén, hanem a két kitüntetett tagadhatatlan érdemei, művei kapcsán adatott.

Következett, ezt kívánja a protokoll, a két kitüntetett „szűzbeszéde”.

Puskel Péter arról szólt, hogy persze, bár nem ezért csinálta, csinálja (e sorok írója is, aki elég jól ismeri), de állítja, jólesik a kitüntetés. Majd köszönetet mondott az elismerésért egyrészt az EMKE-nek, másrészt egykori munkahelyének, a Nyugati Jelennek, amely helytörténeti írásai nagyobb részét és könyveit megjelentette, valamint feleségének, szellemi társának, akivel írásait, könyveit megbeszélhette.

Nem felejtette el megemlíteni: az utánuk (a most kitüntetett, immár nyolcvanasok – szerk.) után egy fiatal nemzedéknek kell jönnie, mert a helytörténetből soha „nem lehet eleget inni”, minthogy az kimeríthetetlen.

A másodikként ábécé sorrendben szereplő, az előzőnél néhány hónappal ifjabb Ujj János egyetértett barátjával, harcostársával, de kiegészítette azzal, ami kimaradt: hogy honnan indultak.

Mert volt egy-két tanáruk, aki „beléjük csepegtetett” valamit. Kovách Géza és Ficzay Dénes nélkül másként alakulhatott volna életútjuk. Ujj János szerint Kovách Géza nélkül soha nem lett volna belőle történelemtanár és helytörténész.

Figyelem! a mostani és minden idők tanárai számára.

 

***

A szép ünnepség a műsor után a magyar és a székely himnusszal zárult.

A műsor utáni „fogadáson”, egy pohár borral való koccintáson az átlagéletkor, bár nem végeztem tudományos kutatást, hatvan éven felüli volt.

Jámbor Gyula, www.nyugatijelen.com, 2022. március 16.