Rendezvénysorozattal készülnek Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulójára

 

Györkös 100

 

Györkös 100 címmel kiállítássorozatot szervez 2022-ben a kolozsvári EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház, névadója, a zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulója tiszteletére. Az események a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségével és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának fővédnökségével zajlanak.

A rendezvénysorozat az év folyamán több helyszínen valósul meg, írják közleményükben a szervezők. A tárlatok létrehozásában közreműködnek: Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője és programszervezője, a Györkös-hagyaték kezelője, Ladó Ágota művészettörténész, a kiállítások szakkurátora, Szebeni Zsuzsa színház- és művészettörténész, a kiállítások társkurátora, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, valamint Bordás Beáta művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ igazgatója.

Az emlékév nyitóeseménye egy nagyszabású életműkiállítás lesz, amelyet a Bánffy-palotában működő Művészeti Múzeumban nyitnak meg március 23-án. A további részletekről és eseményekről idejében értesítik az érdeklődőket.

Az emlékév során országos kiállítássorozatot album- és katalógus kiadást, valamint számos más, kapcsolódó kulturális eseményt szerveznek, amelyek az alkotónak és életművének országos és nemzetközi szintű megismertetését szolgálják. Az emlékév célja, hogy az alkotó teljes életművét árnyalatok és művészettörténeti elemzések tükrében mutassák be és ismertessék meg a közönséggel. Egyszerre legyenek jelen Györkös Mányi világának népszerű és ismert alkotásai, de törekszenek arra is, hogy eddig ismeretlen árnyalatait és variációit is bemutassák, olvasható a közleményben.

„Tíz évvel ezelőtt, a 90. évforduló alkalmával, valamint a további években sikerült feltérképeznünk számos magántulajdonban és/vagy közgyűjteményben található Györkös Mányi-festményt, -fametszetet, -gipszlenyomatot, valamint bővíteni tudtuk az emlékház dokumentum-fotótárát is. Az említett alkotások egy része – tulajdonosaik szíves közreműködésével – részét képezték az akkori emlékkiállításnak, amiért ismételten köszönetet mondunk. Felhívásunk örökérvényű marad, hiszen meggyőződésünk, hogy további alkotásokról, fényképekről sikerül tudomást szereznünk tulajdonosaik jóvoltából.” – írják a szervezők.

Kérik tehát mindazokat, akiknek birtokában Györkös Mányi-munkák, valamint a zenetanár-festőművészről, az emlékházról, illetve az abban sorra került, főleg régebbi rendezvényekről készült fotók találhatók, legyenek segítségükre az életmű és a művész nevét viselő intézmény minél teljesebb dokumentálásában. Az alkotásokról és a fényképekről lehetőleg megfelelő felbontású/méretű, fotózott, illetve szkennelt képet szeretnének, a rendelkezésre álló adatokkal együtt (a festmények mérete, keletkezésének ideje, a fotók készültének ideje, helye, a rajta látható személyek neve és/vagy foglalkozása), de szívesen vállalják a reprodukciók, fotómásolatok elkészítését, amennyiben a tárgyak tulajdonosa szíveskedne kölcsön adni őket erre a célra. A régebben és újabban fellelt festményekből az idei kiállításo(ko)n is ki szeretnének állítani egy válogatást, természetesen tulajdonosuk remélt előző beleegyezésével.

Ugyanakkor továbbra is örömmel várják azok jelentkezését, akik közelebbről ismerték a zenetanár-festőművészt, és emlékeiket (írásban vagy szóban) szívesen megosztanák. A kiemelkedő emlékezéseket videóra szeretnék rögzíteni egy majdani dokumentumfilm készítése céljából.

Elérhetőségek: telefon – +40 (0)774 648791; e-mail: [email protected]; a Györkös-ház Facebook-oldala: emkegyorkoshaz, vagy személyesen, a következő címen: Kolozsvár, Majális/Republicii u. 5, 1A ajtó.

Szabadság, 2022. február 21.