Kiállítás-sorozattal emlékeznek a 100 éve született Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművészre

A kolozsvári EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház kiállítás-sorozatot szervez 2022-ben Györkös 100 címmel, névadója, a zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulója tiszteletére, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségével és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának fővédnökségével.

A szervezők közleménye szerint a rendezvénysorozat az év folyamán több helyszínen valósul meg, azzal a céllal, hogy az alkotó teljes életművét árnyalatok és művészettörténeti elemzések tükrében mutassák be.

Az emlékév nyitóeseménye egy nagyszabású életmű-kiállítás lesz, amelyet a kolozsvári Bánffy-palotában működő Művészeti Múzeumban nyitnak meg 2022. március 23-án. Az emlékév során országos kiállítás-sorozatot, több kulturális eseményt szerveznek, emellett album- és katalógus is előkészítés alatt áll.

A tárlatok létrehozásában Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője és programszervezője, a Györkös-hagyaték kezelője, Ladó Ágota művészettörténész, a kiállítások szakkurátora, Szebeni Zsuzsa színház- és művészettörténész, a kiállítások társkurátora, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, valamint Bordás Beáta művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ igazgatója működik közre.

„Vannak-e még olyan gombaszemű, tiszta tekintetű, patyolatfehér ingű, fekete lájbis, tarka kendős falusi lányok, amilyeneket ez a különös varázslatú festő mint valami madonnákat idéz meg? Odaáll-e még furulyával vezényelni a népi kórust a vele egy karvezető? /sic!/ Györkös festményeinek nézője akkor is felteheti a kérdéseket, ha történetesen tudja, hogy a Kalotaszegen vagy a mezőségi Széken ma is előfordul ilyesmi (jóllehet az urbanizálódás lassanként minden falut, még az eldugottabbakat is eléri). Mesének, költészetnek, már-már elérhetetlen, rég tovalibbent idillnek tűnik ez az árny nélküli világ, amelyet Györkös Mányi Albert irigylésre méltó megszállottsággal álmodik vissza a technicizált, ipari javakért tülekedő XX. századvégbe” – idézik a szervezők Kántor Lajos szavait. (A lélek békéje. Új Tükör, 1981/52.)

Györkös Mányi Albert Tordaszentlászlón született 1922-ben. Zenei tanulmányai után a kolozsvári Zeneművészeti Középiskola klarinéttanára volt. 1962-ben vette feleségül Jakab Ilona festőművésznőt, akinek hatására elkezdett festeni. 1982-ben felvették a romániai Képzőművészeti Alap tagjai közé. A tizenöt olajfestményből álló Kalevala-sorozatáért a helsinki Kalevala Társaság emlékéremmel jutalmazta. 1985-ben feleségével új műteremlakásba költözött a Majális utca 5. szám alá, amely ma Györkös Mányi Albert Emlékházként működik. 1990-ben, 68 évesen elveszítette feleségét. 1993-ban, 71 évesen, Majális úti műteremlakásában, betegségtől gyötörten, az elmagányosodástól félve, önkezével vetett véget életének.

Emlékeket és dokumentumokat gyűjtenek Györkös Mányi Albertről

A szervezők közleményükben felhívják a figyelmet arra, hogy az utóbbi évtizedben számos magántulajdonban és/vagy közgyűjteményben található Györkös Mányi-festményt, -fametszetet, -gipszlenyomatot térképeztek fel, valamint bővítették az emlékház dokumentum-fotótárát is.

Ugyanakkor kérik mindazok jelentkezését, akiknek birtokában Györkös Mányi-munkák, valamint a zenetanár-festőművészről, az emlékházról, illetve az abban sorra került, főleg régebbi rendezvényekről készült fotók találhatók. „Az alkotásokról és a fényképekről lehetőleg megfelelő felbontású/méretű, fotózott, illetve szkennelt képet szeretnénk, a rendelkezésre álló adatokkal együtt (a festmények mérete, keletkezésének ideje, a fotók készültének ideje, helye, a rajta látható személyek neve és/vagy foglalkozása), de szívesen vállaljuk a reprodukciók, fotómásolatok elkészítését, amennyiben a tárgyak tulajdonosa szíveskedne kölcsön adni őket erre a célra. A régebben és újabban fellelt festményekből az idei kiállításo(ko)n is ki szeretnénk állítani egy válogatást, természetesen tulajdonosuk remélt előző beleegyezésével” – írják a közleményben.

Várják azok jelentkezését is, akik közelebbről ismerték a zenetanár-festőművészt, és emlékeiket – írásban vagy szóban – szívesen megosztanák. Mint írják, a kiemelkedő emlékezéseket videóra szeretnék rögzíteni egy majdani dokumentumfilm készítése céljából.

Jelentkezni a +40 (0)774 648791-es telefonszámon, az [email protected] e-mail-címen vagy az emlékház Facebook-oldalán és székhelyén (Kolozsvár, Majális u. 5, 1A ajtó) lehet.

(Címlapfotó: Csomafáy Ferenc)

www.maszol.ro,www.szabadsag.ro, 2022. február 22.