Hegyközkovácsiban zajlott a honismereti konferencia

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szeptember 3–5. között Hegyközkovácsiban, a Varga Vilmos Művelődési Házban szervezte meg a XXVI. Honismereti Konferenciáját, 81 személy részvételével.
 

BN-összeállítás

A pénteki ünnepélyes megnyitón az ökumenikus áhítatot Csűry István püspök és Kiss Albert főesperes kanonok tartotta. A résztvevőket Dukrét Géza elnök köszöntötte, majd Dénes István esperes szólt az egybegyűltekhez, illetve Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, aki, mint elmondta, már számtalan konferencián vett részt, és nagyra értékelte a társaság értékmentő tevékenységét. Szilágyi Zoltán, Bihar község polgármestere örömét fejezte ki, hogy itt szervezték meg a konferenciát, immár másodjára. Széman Péter, az EMKE országos elnöke, gratulálva az elért eredményekhez, átadott Dukrét Gézának egy díszoklevelet, amelyben az EMKE tiszteletbeli tagjává választotta. Debreczeni Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke méltatta, hogy milyen régi és szoros kapcsolat van a két szervezet között. Dr. Flóris István, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke szintén a régóta fennálló kapcsolatot emelte ki, gratulálva a társaságnak az elért eredményekhez. A Kazinczy Ferenc Társaságot Fehér József tiszteletbeli elnök és Kiss Endre József volt titkár képviselte. Fehér József felidézte, hogyan szervezte meg Dukrét Géza, a PBMET elnöke a társaság erdélyi körútját, Kazinczy nyomában, majd átadott egy díszes népi tálat az elnök nevével és tiszteletbeli tagságát tanúsító felirattal. Kiss Endre József különösen a könyvkiadásban elért eredményeit méltatta a társaságnak, és átadott egy díszoklevelet a Kazinczy Társaság részéről, amelyben Dukrét Gézát kinevezik a társaság tiszteletbeli tagjává. Széphegyi László, a Város- és Faluvédők Szövetségének alelnöke megemlékezett nemrég elhunyt elnökük, Ráday Mihály sokoldalú tevékenységéről és régi kapcsolatairól a PBMET-el.

Ezután átadták a Fényes Elek-díjakat azoknak, akik a helytörténeti munkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben kimagasló eredményt értek el. Ezek a következők: Szekernyés János Temesvárról, Jakabffy László Nagyváradról, Forró László lelkipásztor Hegyközkovácsiból. Díszoklevelet kaptak, köszönettel az értékes, sokoldalú munkásságukért Nagy Magdaléna, Dovin József, Makai Zoltán. Díszoklevelet kaptak ugyanakkor azok is, akik sokat segítettek a konferencia sikeres megszervezésében: Forró László lelkipásztor, Szilágyi Zoltán polgármester, Bátori Géza, Bors község polgármestere.

Az esemény előadásokkal folytatódott, ezeket követően pedig a résztvevők megkoszorúzták a templom mellett álló világháborús emlékművet.

A közgyűlésen Dukrét Géza elnök tartott beszámolót az elmúlt öt év tevékenységeiről. Ezt tisztújítás követte: elnök Dukrét Géza, ügyvezető elnök Szilágyi Andrea, Érmihályfalváról, alelnök Berecz Gábor, Aradról, ifjúsági alelnök Mihálka Nándor, Nagyváradról. Titkár Voiticsek Ilona, Nagyváradról. Szilágyi Andrea meghívta a társaságot Érmihályfalvára, hogy itt szervezzék meg a jövő évi konferenciát. Az este kultúrműsorral zárult, Molnár Júlia előadóművész közismert slágereket és népdalokat adott elő.

A szombati nap során előadásokat lehetett meghallgatni, közben Oláh László is üdvözölte az egybegyűlteket a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete részéről. A délutáni órákban a konferencia résztvevői is részt vettek Varga Vilmos színművész szobrának avató ünnepén, melyről már beszámoltunk lapunkban. A napot vacsora, majd zenés, táncos mulatság zárta, míg vasárnap a felújított református templom szentelésén vettek részt a konferencia vendégei.

„Mindenki véleménye az volt, hogy talán a legjobb és legjobban megszervezett konferenciát tartottuk. Olyan faluban, ahol szívügyüknek tekintik a honismeretet és hagyományaink ápolását. Így a konferencia hangulata a kezdetektől felemelő volt. Ennek fő motorja Forró László lelkipásztor volt. De ilyen ellátásban még sohasem volt részünk, amelyet Pap Melindának köszönhetünk” – fogalmazta meg lapunknak Dukrét Géza. A konferenciát anyagilag támogatta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Varadinum Kulturális Alapítvány, Hegyközkovácsi Református Egyházközsége, Bihar és Bors Község Polgármesteri Hivatala.

www.erdon.ro, 2021. szeptember 11.