Meghalt Nagy Attila

Meghalt 66 éves korában Nagy Attila erdélyi film- és drámatörténész, színházi rendező, Shakespeare-kutató, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta a köztestület.

A tájékoztatás szerint Nagy Attilát kedden érte a halál. A nemzetközi hírű Shakespeare-kutatót, aki az erdélyi színházi hagyományőrzésben is fontos szerepet vállalt, a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Nagy Attilát utolsó útjára szerettei csütörtökön kísérik a sepsiszentkirályi unitárius temetőben.

NAGY ATTILA KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYAIT 1974-BEN VÉGEZTE A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN, MAJD 1982-BEN A BRASSÓI MŰEGYETEMEN SZERZETT GÉPÉSZMÉRNÖKI DIPLOMÁT.

1982 és 1990 között a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum mérnök-tanára, a helybeli Népi Művészeti Szakiskolában színészi, majd rendezői diplomát kapott. 1990-től a Népi Alkotások Házának színházi referense, a Concordia Színjátszó Társaság vezetője, 1991-től a Romániai Magyar Nemhivatásos Színjátszók Egyesülete - a Jádzó Társaság - elnöke volt. Elnöki tisztéről 1993-ban azért mondott le, hogy a Shakespeare-kultúrközpontnak szentelhesse magát.

ÉRDEKLŐDÉSE KÖZPONTJÁBAN A KÉT ÉVSZÁZADOS ERDÉLYI MAGYAR SHAKESPEARE-KULTUSZ TÖRTÉNETE ÁLLT.

Öt Shakespeare-drámát rendezett műkedvelőkkel Sepsiszentgyörgyön és Brassóban. 1992-ben kezdeményezésére létesült a Nemzetközi Shakespeare Alapítvány és Shakespeare Ház Árkoson.
1992-ben két alkalommal az erdélyi Shakespeare-kultuszról adott elő a Birminghami Egyetemen. 1993-ban részt vett az angliai cambridge-i kéthetes Shakespeare-szemináriumon, ahol a Shakespeare-drámák gazdag magyar és román fordítástörténetéről beszélt. Ugyanabban az évben tiszteletbeli tagjai közé választotta a Deutsche Shakespeare Gesellschaft.

NAGY ATTILA 1992-BEN HOZTA LÉTRE A SHAKESPEARE-ALAPÍTVÁNYT THE SHAKESPEARE KINGDOM HOUSE NÉVEN, MELY ELSŐSORBAN MINT DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MŰKÖDIK, DE AHOL ORSZÁGOS ÉS NEMZETKÖZI SHAKESPEARE-TALÁLKOZÓKAT, VALAMINT ÁLTALÁNOS MŰVELTSÉGFEJLESZTŐ VERSENYEKET, VETÉLKEDŐKET IS SZERVEZNEK. AZ ALAPÍTVÁNY AZ INTERNATIONAL SHAKESPEARE ASSOCIATION TELJES JOGÚ TAGJA.

Nagy Attila 1970 és 1977 között 17 színdarabot rendezett, melyekben szerepelt is. 1972-ben készítette el első rövidfilmjét a Székely Mikó Kollégiumban Juhász Gyula Milyen volt szőkesége című verse alapján. Angol dokumentumok alapján kidolgozta az 1599-ben épült londoni Globe Színház háromszéki felépítésének tervét.

1998-BAN DOKTORÁLT EGYETEMES FILM- ÉS SZÍNHÁZTÖRTÉNETBŐL A BUKARESTI SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEMEN.

Nagy Attila az utóbbi húsz esztendőben több hazai és magyarországi egyetemen (Sepsiszentgyörgy, Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Károli Gáspár Református Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem) tartott Shakespeare-műveivel, az életmű magyarországi, romániai és nemzetközi fogadtatás- és honosítástörténetével kapcsolatos előadásokat.

SOKRÉTŰ TEVÉKENYSÉGE RÉSZEKÉNT 2010 JÚNIUSÁBAN INDÍTOTTA A FILMMŰVÉSZET IRÁNT ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁRA A TÖBB ÉVRE TERVEZETT MOZIVARÁZS CÍMŰ FILMTECHNIKAI, FILMELMÉLETI ÉS FILMTÖRTÉNETI TÁRGYÚ ELŐADÁSSOROZATÁT, AMELYRE KÉTHETENTE, A BABES-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM ÚJ, SEPSISZENTGYÖRGYI ÉPÜLETÉBEN KERÜLT SOR.

Munkásságáért 1997-ben Szentgyörgyi István-díjjal tüntette ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) az "erdélyi színházi hagyományőrzésben kifejtett tevékenységéért és a Shakespeare-központ létrehozásáért". Nagy Attila 2011-től az MMA rendes tagja volt.

 

origo.hu, 2021. márc. 25.