ERDÉLYI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET
SOCIETATEA MAGHIARĂ DE CULTURĂ DIN TRANSILVANIA
HUNGARIAN CULTURAL SOCIETY OF TRANSYLVANIA

RO–400183 Kolozsvár, Lázár u. 30., Kolozs m.
RO–400183 Cluj, str. Gheorghe Lazăr nr. 30., jud. Cluj
Telefon/fax: +40 264 434110,  emke.oe@gmail.com

Címlap

Kultúrák, hagyományok, népművészet találkozása

Forrás: 
Szabadság, 2012. október 27.
GyMAE Facebook like: 
GyMAE Facebook like
Aktuális banner: 
Aktuális banner
GyMAE sajtóvisszhang: 
GyMAE sajtóvisszhang

Őszi séta gyermekekkel a falumúzeumban

Szégyen vagy sem: bár tizenéve élek Kolozsváron, de még sosem jutottam el a város szélén lévő falumúzeumba. Ennek csak az egyik oka az, hogy nem esik útba, de igazából úgy gondoltam, bármit is őriznek ott, az nem feltétlenül tartozhat hozzá a mi kultúránkhoz. Ez azonban súlyos tévedésnek bizonyult, hiszen a falumúzeum anyaga mindenki számára szolgálhat meglepetéssel és tanulsággal, a környezete pedig főként a tavaszi és nyári hónapokban különösen alkalmassá teszi akár családi programra is. De idéntől már téli hétvégéken is igénybe vehető, hiszen az új vezetőség elképzelése nyomán havas időben is lehet majd múzeumi sétákat tenni.


Fodor Attila muzeológus magyarázataira figyeltek szülők és gyerekek - KÓS KATI FELVÉTELEI

Mindezt azon a tanulmányi sétán tudtuk meg, amelyet az EMKE JelesNapTár elnevezésű gyermekprogramjának működtető szerveztek meg egyfajta évadnyitásként szeptemberben, még az iskolakezdés előtt, egy verőfényes péntek délutánon. Sokak számára bizonyult vonzónak a program, mert a megbeszélt időben mintegy félszáz gyermek, szülő és nagyszülő gyülekezett a Törökvágás végében, a falumúzeum bejáratánál, ahol Kós Kati és Szabó Kinga terelte össze a csapatot. A belépők megvásárlása után pedig Fodor Attila muzeológus vette át az irányítást, néhány szóban ismertetve az intézmény történetét. – A múzeum célja, hogy a különféle népművészeti építményeket és tárgyakat a maguk természetes közegében mutassa be. A Néprajzi Múzeum szabadtéri részlege 1929-ben létesült, az ország első skanzenjeként.  Eredetileg négy csoportra akarták tagolni (technikai, tájegységi, gyógynövények és állattartás), de végül csak két részleg valósult meg: a technikai és a tájegységi – mondta el a szakember, mutatva is a bejárati nagy térképen, hogy a zöld szín jelöli a technikai részhez tartozó malmokat, présházakat, ványolókat, míg a sárga a különféle erdélyi tájegységek, faluképek jelenlétére utal.

Hosszas sétánk során bármennyire szeretnénk is, nem tudunk mindent megnézni, de még így is egy jó részét bejárjuk a hatalmas területnek. Elsőként a legközelebb eső technikai látnivalókat látogatjuk meg: a vízi meghajtású fűrészt, amelyet a máramarosi hegyvidéken használtak, majd az Aranyos-vidékén honos érczúzót, amelyről a sétavezető muzeológus elmondja, hogy Verespatak környékén ilyen, ugyancsak vízzel működő szerkezettel zúzták szét a vasércet, a merőleges kalapácsok segítségével. A környéken Torockón működtek még hasonló, úgynevezett vashámorok, amelyben nem csak felaprították, de meg is munkálták a vasércet. A ványolóház ugyancsak érdekes látnivaló, ebben mosták akár órákon át is a gyapjút, így akár a mosógép ősének is nevezhető, mint ahogy a jelenkori ruhaszárító egyik előzményét is megtaláljuk az egyik házon, kihajtható rúd formájában. Megkapó látvány a Beszterce-vidéki fazekas ház, a maga kétoldali, nyitott tornácával és gazdag bokály-gyűjteményével a tisztaszobában. Szinte az összes házra jellemző a multifunkcionalitás, hiszen egyik helyiségében laktak, míg a másikban az adott mesterséget végezték.

A falumúzeum területén több templom is található. Elsőként egy Szilágy megyei hajlék került ide, amelyet 1773-ban emeltek, görög-katolikus gyülekezet számára. A csiszéri közösség csakhamar akkorára növekedett, hogy nagyobb templomra volt szükségük, ezért a szűkebbet a múzeumnak adományozták. Fodor Attila elmondja: a belső falfestmények eredeti állapotban maradtak meg, a körbefutó tornác pedig lehetővé tetté, hogy azok is részesei lehessenek a benti szertartásoknak, akik kiszorultak. A templom magassága mindig az adott gyülekezet gazdagságára utal, az intézmény területén található másik szilágysági hajlék ennél jóval magasabb. A máramarosi azonban jóval kisebb, egyszerűbb, tornáccal sem rendelkezik, mégis igen népszerű: mióta néhány éve újraszentelték, már több esketést is tartottak itt. Ennél a hajléknál a muzeológus a falakon lévő nyílásokra hívja fel a figyelmet érdekességként: ezeket azért eszközölték, hogy itt távozzék a szertartások során felgyűlt sokféle füst.

A malomház ugyanazt a struktúrát nyújtja, amelyet már a fazekasoknál is megfigyelhettünk: a molnár családjának lakószobája mellett ott van a malom. A lakószoba érdekessége a függőbölcső, a ház melletti, aránytalan tetőzettel rendelkező csűr pedig a Mócvidék jellegzetességeire utal. A havasi mokányság vidékének termőföldje nehezen művelhető, az ottaniak inkább állattartásból éltek, a csűr túl nagynak tűnő teteje ezért a takarmány tárolására szolgált. Hasonlóan érdekes a présház is, amelyben az olajat sajtolták, kézi töréssel, majd dupla malomkő alatt, amelyeket többnyire állatok hajtottak: – Szegény ökrök! – jegyzik meg erre a gyermekek, akik közben a kísérőikkel kiadósan uzsonnáznak a szerte heverő lehullott gyümölcsből. Az ízletes körtét, almát sajnos senki nem szedi össze és szállítja el, így nagy része a földön várja az enyészetet, még ha a látogatók meg is dézsmálják olykor a termést.

S ha már a gyümölcsnél tartunk: az Arad-vidéki háznál az eredeti helyszínnek megfelelő módon alakították ki a terjedelmes gyümölcsös kertet, a hozzá tartozó aszalóval, csűrökkel. A sövénykerítéssel körülfont háznál különösen feltűnő a díszes, látványos kapu, amely egyfajta státusszimbólumként a család gazdagságát is demonstrálta, odabent pedig ugyanezt a célt szolgálta a tisztaszoba. A felsőgáldi (Fehér megye) bortermelő háznál azonban a zsindelyes tető jelzi a gazdagságot, további érdekességként pedig megfigyelhető, hogy nem csak a házhoz, de még a pincéhez is építettek vészkijáratot, hogy veszély esetén elmenekülhessenek. A mezőségi (Gyeke) ház azonban a maga nádfedelével épp azt jelzi, hogy ezen a szegényes vidéken kevés a fa, ellenben kiterjedt a nádas, így az itt lakók okosan rájöttek arra, hogyan hasznosíthatják minél többféleképpen a rendelkezésükre álló nyersanyagot, a nádból fontak méhkast, tetőt, de gyakran még tyúkketrecet is. A Brassó-vidéki pásztorház viszont már arra utal, hogy a környék igen gazdag, legalább is medvében. Épp ezért a medvetámadástól tartva belső udvaros, erődített házakat építettek, két helyiséggel, érdekes meghosszabbított tetővel, amely juhakolként is szolgált.

Érdekes a kontraszt, hogy a hozzánk két legközelebb álló épület a falumúzeum legtávolabbi sarkaiban található. Bár a muzeológus Fodor Attila szerint az intézmény egyik büszkesége az 1676-ből származó székely porta, Kászonszékből. Ennek érdekessége a kék festett bútorok (szintén státusszimbólum) mellett a nagy lakószobából nyíló kisebb mellékszoba (a mai szemmel talán inkább csak benyíló), amelyet a szakember szerint afféle nagylányszobának szántak, itt helyzeték el a család eladósorba került lányát. Sétánkat a Beszterce vidéki szász portával zárjuk, amely építészetileg is érdekes, hosszú, keskeny udvarával, zárt belső rendszerével. Berendezése igen gazdag, már-már fényűzőnek számít, számtalan értékes tárggyal, amelyek mind a család társadalmi helyzetét hivatottak kifejezni.

Tanulságos kirándulásunk végén megállapítjuk, hogy ide sem elég egyszer ellátogatni, de a néhány óra alatt, a muzeológus magyarázatait hallgatva a gyermekek össze tudták illeszteni a JelesNapTár foglalkozásain hallottakat-tanultakat a látvánnyal, így mindenképpen hasznosnak és kellemesnek bizonyult a séta. Nem csak sok-sok információval lettünk gazdagabbak, hanem egy bartáságos, családi sétára kitűnően alkalmas hellyel is.


Sándor Boglárka Ágnes, Szabadság, 2012. október 27.





Támogatóink

Médiapartnerek

Erdélyi Magyar Televizió

Ajánljuk


© 2009, EMKE, Belépés