Kölcsey tengeren innen és túl

Augusztus 4-én délután Kölcsey Ferencre emlékeznek szülőfalujában, Sződemeteren.

Az augusztus 4-én, pénteken Sződemeteren 28. alkalommal megrendezésre kerülő Kölcsey-ünnepségre a tavalyi esztendőhöz hasonlóan Kárpát-medencén kívül élő magyarokat is várnak a szervezők – mások mellett Kanadából és Európa legtávolabbi pontjáról, Svédországból is érkeznek a rendezvényre. Nemzeti imánk szerzőjének születésnapjára emlékezve jelen lesznek a megemlékezésen a Kultúra Lovagrendje tagjai, valamint a Falvak Kultúrájáért Alapítvány szervezésében a Kárpát-medencén kívül élő európai magyar írók első találkozójának résztvevői.
Az idei rendezvény szervezői az elmúlt évhez hasonlóan térségünknek a Kölcsey Ferenc életéhez és munkásságához kötődő magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint a romániai Szatmár megyék megyei önkormányzatainak vezetőit, Seszták Oszkárt és Pataki Csabát kérték fel fővédnököknek.
A 17 órakor kezdődő rendezvény nyitányában Varga Sándor, a Harag György Színtársulat művésze szavalja a Hymnus-t, majd a résztvevőket Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa, Pakulár István református lelkipásztor és Gheorghe Marian, Sződemeter polgármestere fogja köszönteni.
Üdvözlő beszédet mondanak a rendezvny fővédnökei, majd a kanadai magyarok nevében Szenthe Anna, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke üdvözli a résztvevőket. Köszöntőt mond Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Kultúra Lovagrendje alapítója.
A program Vallomások Kölcsey Ferencről című részében beszédet mond Nagy Zsuka költő, a Kölcsey Társaság elnökségi tagja, Tar Károly, a skandináviai Ághegy irodalmi és a Magyar Liget családi lap főszerkesztője, valamint Kondor Katalin rádióriporter, a Magyar Rádió volt elnöke.
A műsort szavalatukkal színesítik nagykárolyi, szatmárcsekei és tasnádi diákok.

szatmar.ro, 2017. augusztus 3.