Budapesten és szülővárosában, Szatmárnémetiben is tisztelegnek a 115 éve született Dsida Jenő emléke előtt

A 115 éve született Dsida Jenőre emlékeznek kedden Budapesten az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) kezdeményezésére: azon a házon koszorúzzák meg a négy éve elhelyezett emléktáblát, ahol a költő az első világháború előtt lakott. Dsida szülővárosában, Szatmárnémetiben a hétvégén tartottak ünnepséget. A megemlékezésekről Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa beszélt a Krónikának.

Budapesten is megemlékeznek a 115 éve született Dsida Jenő költőről, műfordítóról: kedden koszorúzzák meg a 14. kerületben az Ilka utca 15 szám alatti, egykori lakóházán elhelyezett emléktáblát – közölte az eseményt kezdeményező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).

Négy városhoz köthető Dsida életpályája

Dsida Jenő 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben, Binder Jenő Emilként, apja Dsida Aladár volt. Szatmáron is megemlékeztek a költőről, a hétvégén tartották a Dsida–Páskándi–Jakabffy Napokat.

Dsidán kívül a 65 esztendővel ezelőtt első verseskötetével jelentkező Páskándi Géza költőről, dráma- és esszéíróról, valamint Jakabffy Elemér politikusról és szerkesztőről emlékeztek meg.

Jakabffy Elemér volt az alapító szerkesztője a 20. századi Európa legjelentősebb kisebbségi folyóiratának, a Magyar Kisebbségnek, amely 100 éve látott napvilágot – mondta el a Krónikának Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa. Kifejtette, a szatmári eseményen jelen volt Láng Gusztáv szatmárnémeti kötődésű irodalomtörténész is, Dsida-kutató, akinek nemrég jelent meg bővített monográfiája. Láng számtalan tanulmányt írt már a költőről, róla írta kandidátusi értekezését is, amelyet többször átírt, bővített.

Muzsnay Árpád emlékeztetett, Dsida életpályája tulajdonképpen négy városhoz köthető: Szatmáron született, az első világháború előtt Budapestre ment a család, onnan Beregszászra. Dsida Jenő Szatmárnémetiben érettségizett, aztán Kolozsváron alkotott és itt is hunyt el 1938-ban, sírja a Házsongárdi temetőben található.

A síremléken a költő által írt négy soros, Sírfelirat című vers olvasható: „Megtettem mindent, amit megtehettem, / kinek tartoztam, mindent megfizettem. / Elengedem mindenki tartozását, / felejtsd el arcom romló földi mását.”

A budapesti rendezvényen az EMKE, az Írók Alapítványa, a Magyar Írószövetség és az Anyanyelvápolók Szövetsége közösen emlékezik meg a költőről.

Beregszászon is szerettek volna emlékezni

„Négy évvel ezelőtt helyeztük el az emléktáblát Budapesten az Írók Alapítványával és a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen. Levéltári adatok alapján következtettem ki, hogy a zuglói, Ilka utcai ingatlan volt a ház, ahol a Dsidáék családja lakott az első világháború előtt: itt született a költő öccse, Csengeri Aladár színművész 1911-ben” – mondta el Muzsnay.

Arról is beszélt, az életrajzból lehet tudni, hogy 1914-ben, a háború kitörésekor bevonult az édesapa, aki katonatiszt volt, a család pedig Beregszászra ment, ahol a nagyapa állomásfőnök volt, itt vészelték át a háborút. 1918-ban jöttek haza Szatmárra, ahol a költő érettségizett.

„A pesti emléktáblán Dsida öccsének, Csengeri Aladárnak a neve is olvasható, aki kitűnő színész volt, a kolozsvári színháznak is tagja. Ő Győrben halt meg” – mondta Muzsnay.

Arra is kitért, hogy szerettek volna Beregszászon is megemlékezni a költőről, de sajnos a háború megakadályozta, de kedden ott is megemlékeznek róla az ottaniak.

„A budapesti megemlékezésen Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja tart ünnepi beszédet, ő nagyon sokat segített, hogy az emléktáblát felállíthassuk” – mondta Muzsnay Árpád. A megemlékezésen köszöntőt mond Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, és közreműködik Havas Judit előadóművész.

„Arra szeretném felhívni a figyelmet: jó lenne, ha a kolozsvári magyar értelmiségiek is megemlékeznének Dsidáról, hiszen a kincses városban élt, alkotott, végső nyughelye a Házsongárdban található. Jó lenne, ha vinnének a sírjára egy szál virágot a születése évfordulóján” – mondta az EMKE főtanácsosa. Kolozsváron 2020. júniusában avatták fel Dsida Jenő emlékplakettjét annak a Fürdő utcai háznak a falán, ahol a költő élete utolsó éveit töltötte. A plakett Vetró András kolozsvári születésű, Kézdivásárhelyen élő szobrászművész alkotása.

Kiss Judit, www.kronikaonline.ro, 2022. május 16.