ERDÉLYI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET
SOCIETATEA MAGHIARĂ DE CULTURĂ DIN TRANSILVANIA
HUNGARIAN CULTURAL SOCIETY OF TRANSYLVANIA

RO–400183 Kolozsvár, Lázár u. 30., Kolozs m.
RO–400183 Cluj, str. Gheorghe Lazăr nr. 30., jud. Cluj
Telefon/fax: +40 264 434110,  [email protected]

Címlap

Guttman Mihályra emlékeztünk, aki mindig köztünk marad

Forrás: 
Szabadság, 2016. dec. 9.
GyMAE Facebook like: 
GyMAE Facebook like
Aktuális banner: 
Aktuális banner
GyMAE sajtóvisszhang: 
GyMAE sajtóvisszhang

Sok személyes élményt elevenítettek fel Guttman Mihály (1926–2013) karnagyról egykori tanítványai – akikből később tanár kollégák, munkatársak lettek –, zenésztársai szerdán délután, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közös rendezvényén. Helyszínként a ferences kolostor refektóriuma szolgált, amely több mint fél évszázadon át adott otthont a kolozsvári zenelíceumnak.

Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a dalosszövetség és az EMKE a 2016-os évet Guttman Mihály-emlékévnek hirdette meg, a karnagy születésének 90. évfordulója tiszteletére. Ennek során az idén megvalósított hangversenyek, kórustalálkozók, népdalvetélkedők Guttman Mihály emlékének adóztak. A rendezvénysorozat a mostani kerekasztal-beszélgetéssel zárult.    

– Szinte hihetetlen, hogy már három éve nincs köztünk Misi bácsi, de sokan még mindig úgy érezzük, hogy jelen van mindenhol, ahol énekkarok találkoznak,  népdalversenyeket szerveznek – mondta Széman Péter EMKE-elnök. Angi István zeneesztéta úgy fogalmazott: Misi bácsi ars poeticája a szeretet volt – és ezt támasztotta alá a Víg Emese televíziós szerkesztő által készített portréfilm-részlet, amelyet az est folyamán megtekinthettünk.

Jakab Gábor káplán kiemelte, hogy Misi bácsi emberségére építette magyarságát, kereszténységét, hivatását, majd Almási István népzenetudós emlékezett. Felidézte, hogy az 1948-as tanügyi reform után, zeneakadémiai hallgatóként a fiatal Guttman Mihály szakszerűen, helyesen és a diákok képességeihez mérve tartotta a zeneóráit a 2-es számú Fiúlíceumban. – A legtöbbször „édes fiamnak” nevezett minket. Mivel a diákok már akkor kipécézték a tanárok szavajárását, másnaptól kezdve azt mondták: „édes fiam” jön énekórát tartani. Amikor bekerültem a zenekonzervatóriumba, együtt énekeltünk Nagy István kamarakórusában. Gyönyörű szép lírai tenorhangja volt. A Bolyai Egyetem 1959-es megszüntetése után Misit leváltották a zenelíceum éléről, és Jagamas János népzenetudósnak is búcsút kellett mondania a folklórintézetnek. Akkor mondta Misi: „János, mi levitézlettünk”. Ennek ellenére nem esett kétségbe, hanem továbbra is lelkiismeretesen, lelkesen és nagyszerű tudással végezte tanári munkáját. A rendszerváltást követően, hosszú időn át minden ősszel zsűritagok voltunk Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalversenyen. Egyik évben lábfájásra panaszkodott, majd szokásos humorával megkérdezte: „miért fáj csak a jobb lábam, ha ugyanolyan idős, mint a bal?” – részletezte Almási István.

Szarvady Irén nyugalmazott zongoratanár a zenelíceum 1950-es létesítésére, valamint Misi bácsi humoros természetére utalt, majd Dáné Tibor Kálmán, az EMKE korábbi elnöke szólt az egybegyűltekhez. – Amikor 1993-ban az EMKE-hez szegődtem, lelki közelséget, partnerséget éreztem iránta. Misi bácsi hihetetlen egyensúly-ember volt, józan eszével mindig visszaterelte a jó kerékvágásba a beszélgetésünket, a döntéshozatalban is segített. Hihetetlen mágus volt a közösségszervezés terén is; érezte és tudta, hogy a kórusokon keresztül hogyan lehet egy közösséget megfogni, és rábírni a véleményformáló személyeket a közösség hasznát szolgáló együttműködésre – hangsúlyozta.

Török Béla csellóművész, aki 1950-ben kisdiákként került a zenelíceumba, megjegyezte: „ha a zenekarban vagy a kamarazene-együttesben valaki nem úgy játszott, ahogy kellett volna, Misi bácsi csak annyit mondott: »úgy játszol, mintha a csürülyei filharmóniában lennél«”. – Miután eltávolították az igazgatói székből, karmesterként, kamarazene-tanárként tanította a fiatalságot, igen magas színvonalon. Amikor 1972-ben létrejött a filharmónia kórusa, az akkori igazgató őt kérte fel a szervezésre. Aztán megalakította a kórust, próbált velük, de végül más karnagyot neveztek ki. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot volt diákjaival, kamarazene-tanárként sok gyerekkel szerettette meg ezt a műfajt, szép eredményt érve el – elevenítette fel több mint fél évszázados emlékeit Török Béla. 

Szőke Zoltánné a tordaszentlászlói kórus tagjaként a szeretetből fakadó emberséget, önzetlenséget, türelmet, a tökéletességre való törekvést emelte ki, amely nem ismerte a középszerűséget; Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója Guttman Mihály szigorúságára, rendszeretetére és az operára való odafigyelésére világított rá, Márkos Albert hegedűművész pedig zenei titkári tevékenységét méltatta.

Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének véleménye szerint Misi bácsi nemcsak a dalosszövetség, hanem a zeneiskola „mozdonya” is volt, mint egy hadvezér, a Toduţă utcából szervezte az eseményeket. – Neki köszönhető az is, hogy a RMD és a rádió között létrejött egy sorozat, amelynek keretében évek óta dalosokat, azaz kórusokat mutatunk be a koncertteremben megszervezett esteken – magyarázta.

Máté Árpád, a zeneiskola egykori aligazgatója hálás a sorsnak, hogy Misi bácsi kortársa lehetett. – Misi bácsi soha nem ment nyugdíjba, még hivatalos nyugdíjaztatása után sem. Fantasztikus szervező volt, hihetetlen munkabírással. Tanácsát mindig kikértük, megfogadtuk, Misi bácsi egész haláláig igazgató volt – mesélte. 

Az est folyamán Péterffy Enikő nyugalmazott matematikatanár és Ercse Gyöngyvér nyugalmazott hegedűművész – aki a zenelíceum első érettségi diplomáját kapta 1950-ben – is emlékezett, közreműködött a Guttman Mihály Pedagóguskórus Bedő Ágnes karnagy vezetésével.

Nagy-Hintós Diana, Szabadság, 2016. december 9.





Támogatóink

Médiapartnerek

Erdélyi Magyar Televizió

Ajánljuk


© 2009, EMKE, Belépés