Áfonyától teherbe eső szűzleány Györkös Mányi ecsetjén

A Kalevala Györkös Mányi Albert ecsetjén címmel nyílt kiállítás szerda este a művészről elnevezett emlékházban Kolozsváron. A rendhagyó kiállításon nem csak a Tordaszentlászlón született festőművész sorozatát láthattuk, hanem a magyarra fordított Kalevala ritka kiadásaiba is belelapozhattunk.

Hogy az este még hangulatosabb legyen, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem finn szakos hallgatói a Kalevala alapjául is szolgáló finn népdalokat és népdalfeldolgozásokat adtak elő. A népdalokból egy részlet itt hallgatható meg.

A Györkös Mányi Albert emlékház intézményvezetője, Kós Katalin a kiállítás-megnyitót azzal kezdte, hogy a festőművész Kalevala-sorozatát eddig kétszer láthatta a kolozsvári közönség, mindkét alkalommal 1985-ben állították ki a munkákat. A jelenlegi kiállítás az eredeti 15 helyett csak 13 képet tartalmaz, a tárlat kurátora, Kiss László-András információi szerint feltehetően a szerző elajándékozta a hiányzó két festményt.

Mi fán terem a Kalevala?

Hogy Györkös Mányi Albert sorozatát jobban megértsük, a szervezők fontosnak tartották, hogy a képeket kontextusba helyezzék. Ezért két Kalevala-szakértőt is elhívtak a bemutatóra.

Jankó Szép Yvette fordító, kalevalász, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója adott ízelítőt a Kalevala tartalmából és arról, mit is láthatunk Györkös Mányi Albert festményein. A képek a Kalevala kronológiáját követik, a festmények mellé az alkotó szövegrészletet is mellékelt.

 

Hogy felkeltsük az érdeklődést a képek iránt, csak néhány érdekes részletet emelünk ki Jankó Szép Yvette tolmácsolásában a látottakból: az eposz főhőse, Väinämöinen, aki idősként, szakállal jön a világra, hiszen születése évekig tart; az alvilág sötét folyója, ahonnan az anya gereblyével gyűjti össze fia holttestét; szampó elrablása, amelyről azt sem tudjuk, hogyan néz ki, hiszen a misztérium része, de amit a Kalevala hősei mindenképp meg akarnak szerezni; szűz leány, aki áfonyától esik teherbe.

Varga P. Ildikó irodalom- és fordításkutató a Kalevala magyar fordításairól beszélt, kiemelten Nagy Kálmán munkájáról. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója emlékeztetett arra, hogy pár nap múlva, február 28-án, mint minden évben Finnországban Kalevala-nap lesz, ezért is kitűnő az kiállítás időzítése. 

„Amikor ma Kalevaláról beszélünk, az 1849-ben megjelent ún. Új Kalevalát értjük alatta. Ez az a kiadás, mely ismertté tette az eposzt, és amely napjainkban is a fordítások alapját képezi. Az 1849-es kiadást (50 ének, 22795 sor) két másik előzte meg: 1833-ban a Runógyűjtemény Väinämöinenről (16 ének, 5052 sor), amelyet Ős-Kalevalaként inkább csak a Kalevalával foglalkozó szakemberek ismernek, valamint 1835-ben a Régi Kalevala (32 ének, 12078 sor). Ez utóbbinak az előszavát február 28-i keltezéssel írta alá Elias Lönnrot, akinek meghatározó szerepe volt a Kalevala létrejöttében és megjelentetésében. Lönnrot egy észak-finnországi kisváros, Kajaani orvosa volt az 1830-as években. Innen indult el keletre, hogy a hírből már jól ismert énekeseket felkutassa, az általuk énekelt dalokat lejegyezze. Körülbelül 17 éven keresztül járta azokat a karjalai falvakat, melyek ma Oroszország területén vannak, hogy az énekesekkel találkozhasson. A lejegyzett énekekből jött létre a Kalevala" – kezdte beszámolóját Varga P. Ildikó.

Nagy Kálmán nem akart „egyéb szolgáltatásokat”

A finn eposznak öt teljes magyar fordítása van, az egyik fordítás a Kolozsváron elhunyt Nagy Kálmán nyelvész, műfordító alkotása. Nagy Kálmán Kolozsváron fejezte be a Kalevala fordítását, az ő szövegéből, szövege alapján dolgozott Györkös Mányi Albert, amikor elkészítette a Kalevala-sorozatát.

Nagy Kálmán a fordítás teljes szövegét 1972-ben jelentette meg Bukarestben, majd 1975-ben Budapesten. Célja egy köznyelvű és archaizmusoktól mentes magyar szöveg létrehozása volt.

Varga P. Ildikó rövid előadásában Viljo Tervonen finn kutató egyik, a Helikonban publikált írására is kitért, amelyben a szerző arról ír, hogyan került kapcsolatba Nagy Kálmán a Szekuritátéval.

1966-ban, amikor Nagy Kálmán a Kalevalának már közel felét lefordította, finn mérnökök és technikusok érkezte Nagybányára, hogy a rézkohó finn munkagépeinek a felszerelésében és beindításában szakértőként segítsenek. Nagy Kálmán véletlenül hallotta meg őket az utcán, amint anyanyelvükön beszéltek.

Megszólította őket, és később az üzemben Nagy Kálmán a finnek tolmácsa lett, finn-román társalgási zsebkönyvecskét állított össze számukra. A rendszeres érintkezés a finnekkel gyanút keltett a Szekuritátéban. A kihallgatáson Nagy Kálmán azt ígérte, megszakítja gyümölcsöző kapcsolatát a finnekkel, mert nem hajlandó „egyéb szolgáltatásokra”. Ezután különféle okokat kellett kitalálnia, hogy miért nem tud találkozni velük, mert nem mondhatta el, mi történt a kihallgatáson – írja Viljo Tervonen.

A nyolcadikosok is Nagy Kálmánból tanultak

Nagy Kálmán fordításának budapesti kiadását nem követte újabb sem Romániában, sem Magyarországon. Romániában, az alternatív magyar irodalom tankönyvek megjelenéséig a VIII. osztály számára készült tankönyvben találkozhattunk ezzel a fordítással.

2009-ben pedig az Erdélyi Híradó gondozásában jelent meg Kolozsváron A csodaszampó címmel egy válogatás a fordításból. „A Szervátiusz Tibor illusztrálta könyvnek nagy sikere volt a kolozsváriak körében. És nemcsak” – zárta előadását az irodalom- és fordításkutató.
 

Oborocea Mónika, maszol.ro, 2015. február 26.