EMKE–EMKISZ programok a XIII. Kolozsvári Magyar Napokon

magyarnapok

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – EMKE és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezet – EMKISZ programjai a XIII. Kolozsvári Magyar Napokon:

augusztus 16.

10–16 óra
Szabédi Nyílt Nap.
Helyszín: Szabédi László Emlékház (Lázár / Gh. Lazăr 30.)

Immár kilencedjére nyitjuk meg az EMKE Szabédi Emlékház kapuit a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Bár a Szabédi László Emlékszoba, valamint a kézirattár a járványügyi korlátozások feloldásával ismét rendes nyitvatartási időben, hétköznaponként 9–14 óra között látogatható, a nyílt nap keretében azok is megismerhetik, hogy mit is jelent a kutatókönyvtár fogalma, akik egyébként nem foglalkoznak kutatással, illetve különféle műveltségi, történelmi, anyanyelvi (társas)játékokkal is várjuk az érdeklődőket!

A Szabédi Nyílt Nap keretén belül Könyvturi standot is állítunk, ahol az érdeklődők 10 és 16 óra között válogathatnak kedvük szerint a jobbnál-jobb könyvek közül!

15:00
Nekünk ZÖLD! környezettudatossági műhely. (Részletek hamarosan!)
Helyszín:
 Szabédi László Emlékház (Lázár / Gh. Lazăr 30.)

 

augusztus 17.

15:30
Mózes Huba: Iszonyú, vad nyár lesz című kötetének bemutatója.
Helyszín: Könyvvásár, a Művelődés Egyesület standja (Színház | E. de Martonne utca)

17:00
Egy oratórium főpróbája. Az Ampelopsis versszínház Pilinszky-estje
Helyszín: Györkös Mányi Albert Emlékház (Majális / Republicii 5/1.)

„Pilinszky János születésének 100. évfordulója apropóján mutatta be az Ampelopsis új versszínházi előadását, amely a költő KZ-oratórium című montázsdrámájára épül, számos egyéb verssel kiegészítve. Az előadás még egy csavart visz a történetbe: nem csak a Pilinszky-dráma szereplőinek szájába ad a drámaszöveget kiegészítő/megtámogató gondolatokat, hanem beemel egy negyedik szereplőt, a Rendezőt is, s így belátást enged a kulisszák mögé. Az előadást nézve mintha főpróbára csöppennénk be. Ez felerősíti az eredeti mű montázs-voltát, darabosságát, ugyanakkor közelebb is hoz minket, nézőket a darabhoz, hiszen a színészek szerepe színészként viselkedni.” (Szabadság, 2022. március 18.)

A Kolozsvári Magyar Napok 13. kiadásának keretében augusztus 17-én 17 órától mutatjuk be Egy oratórium főpróbája című Pilinszky-estünket, mely most szerepel utoljára repertoárunkban.

Szereposztás:
Rendező: Tamás Csilla
Színész 1./Öregasszony: Darabont Csenge
Színész 2./Kisfiú: Tamás Lehel
Színész 3./R.M., fiatal lány: Szilágyi Gabriella

Zene: Burkhardt Zsófia
Díszlet: Tamás Lehel
A forgatókönyvet írta és rendezte: Tamás Csilla

Az előadás időtartama: 50 perc
Kapunyitás: 16 óra 50 perc
A helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

 

augusztus 18.

18:30
EMKISZ–KIFOR: Európa ifjúsági éve 2022
Meghívottak: Kacsó Doboly Izabella Mária (Családügyi, Ifjúsági és Esélyegyenlőségi Minisztérium államtitkára) Székely Kinga (Kolozsvári Fiatalok Szövetsége/Federatia Tinerilor din Cluj-Napoca – alelnök), Csorba Zsuzsanna Emese (Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum – elnök), Tamás Csilla (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete – elnök).
Moderál: Buryán Tünde
Helyszín: Ifjúsági Pavilon (Szentegyház / Iuliu Maniu 4.)

 

augusztus 19.

17:00
Fényszárnyú szó. Az Ampelopsis versszínház Szabó Lőrinc-estje.
Helyszín: Györkös Mányi Albert Emlékház (Majális / Republicii 5/1.)

Szabó Lőrinc a XX. századi magyar irodalom egy kissé talán ellentmondásos, de mindenképpen meghatározó alakja. Az Ampelopsis Versszínház új előadásában, mely a 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében debütál, a költő arcait, gondolatait, szerteágazó és összefutó életművét igyekszik bemutatni egy komoly hangvételű előadás keretében.

Szereposztás:
Gondolatok:
Széman Emese Rózsa
Szilágyi Gabriella
Tamás Csilla
Tamás Lehel
A költő hangja: Kerekes Ákos
Prológus: Darabont Csenge

Zene: Burkhardt Zsófia
Díszlet: Bába István, Tamás Lehel
A forgatókönyvet írta és rendezte: Tamás Csilla

Az előadás időtartama: 1 óra 10 perc
Kapunyitás: 16 óra 50 perckor
A helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik

 

augusztus 20.

14:00
Hétköznapi hőseink. Erdélyi iskolások írásai településük jeleseiről, 2017–2021 című kötet bemutatója. A kötetről Rostás-Péter Emese szerkesztő és Széman Emese Rózsa projektvezető beszélgetnek.
Helyszín: Könyvvásár, a Polis Könyvkiadó standja (Színház | E. de Martonne utca) 

15:30
Sportolók és szurkolók: hogyan lesz valakiből drukker?
Meghívottak: a Kolozsvári Vasutas Sport Club (KVSC) szurkolói csapatának tagjai, Balázs Zsolt (vállalkozó), Bereczki Zsolt (vállalkozó), Boldizsár Szabolcs (értékesítési ügynök), Moldován Koppány (teniszoktató)
Moderál: Polacsek Péter
Helyszín: Ifjúsági Pavilon (Szentegyház / Iuliu Maniu 4.)

 

augusztus 21. 

11:00
Örömfőzés
Helyszín: Falumúzeum / Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Park

magyarnapok.ro