ERDÉLYI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET
SOCIETATEA MAGHIARĂ DE CULTURĂ DIN TRANSILVANIA
HUNGARIAN CULTURAL SOCIETY OF TRANSYLVANIA

RO–400183 Kolozsvár, Lázár u. 30., Kolozs m.
RO–400183 Cluj, str. Gheorghe Lazăr nr. 30., jud. Cluj
Telefon/fax: +40 264 434110,  emke.oe@gmail.com

Címlap

Egri csillag a kincses városban

Forrás: 
Erdélyi Napló, 2019. április 9.
GyMAE Facebook like: 
GyMAE Facebook like
Aktuális banner: 
Aktuális banner
GyMAE sajtóvisszhang: 
GyMAE sajtóvisszhang

Sata Árpád egri színművész volt az első vendége a Györkös Mányi Albert Emlékház új beszélgetőestjének, a Prospero-páholynak. A sorozat ötlet- és házigazdája Demény Péter író, szerkesztő. A beszélgetőest a művészekről írott könyvek – eddig mintegy 15 jelent meg – szóban felújított kiadása.

Sata Árpád és Demény Péter beszélgetéséből sok olyan élethelyzetre is fény derült, ami eddig ismeretlen volt a kolozsvári közönség számára

Ha eddig csak olvashattunk pályákról, életekről, sorsokról, márciustól kezdve immár élőben is részesei lehetünk Erdélyből elszármazott jeles művészeink emlékezéseinek, vallomásainak, tanúi lehetünk pályájuk alakulásának. A vetítéssel egybekötött est első vendége a jelenleg Egerben élő Sata Árpád színművész volt, akit valószínűleg kevés kolozsvári színházkedvelőnek kell bemutatni. Azoknak biztos nem, akik részt vettek a március 28-án rendezett beszélgetésen, hiszen a 69. évéhez közelítő színművész a vendégek többségét régi ismerősként üdvözölte. „Fejemben vannak az arcok, az emlékek, ha nem is tudom mindenki nevét, de megismerem. Bár nehezen kezdeményezek, őrzöm a kapcsolatokat” – mondta a színművész. Tág ismeretségi körére is van egy nem túl bonyolult magyarázat. Sata Árpád ugyanis

két évtizedig volt a kolozsvári társulat tagja, és 1980–1987 között minden évben megválasztotta a közönség a legjobb férfi színésznek.

Népszerűségéhez hozzájárult az is, hogy fellépett operettekben is. Néhány ilyen alakítása máig emlékezetes a kolozsváriak számára. Megvolt közte és a közönség között a nélkülözhetetlen „kémia” és a szeretet, amit az emberektől kapott, mindig viszonozni próbálta – a színpadról és a magánéletben egyaránt.

Érezte, változtatnia kell

A nagy és kölcsönös szeretet ellenére Sata Árpádnak mégis mennie kellett. Volt ebben az elhatározásban saját akarat, de a körülmények is úgy hozták, hogy azt érezze, lépnie kell. Már 1989-ben történt egy „szakadás” az életében, amikor lakása felújításakor a belélegzett portól tüdőbajt kapott, amit Kolozsváron és Magyarországon is kezeltek. Végül meggyógyult, ám a színházban visszaminősítették, egy évig nem is játszott, de legalább a fizetését felvehette. A színművész bevallotta, sértődött volt a színházra, a városra, amely zsúfolt lett és túl hangos.„Aztán 1990-ben kinyílt a világ” – emlékezett Sata Árpád. Régiségek, bútorok felhajtásával és közvetítésével kezdett foglalkozni, amit szeretett, és véleménye szerint értett is hozzá. A színházban még eljátszott néhány szerepet, köztük a Liliomfit, ami élete legnagyobb bukását hozta. „Már nem tudtam magamévá tenni a figurát” – vallotta be Sata Árpád. Aztán Márton László A nagyratörő című történelmi drámájának harmadik előadásán döbbenten látták a színészek, hogy nyolc (!) ember ült a nézőtéren. Ekkor már érett a művészben az elhatározás, hogy lépnie, változtatnia kell, annál is inkább, mivel abban az időben ismerkedett meg jelenlegi feleségével, aki akkoriban volt egyetemista Kolozsváron.Elhatározása nem váltott ki mindenkiben tetszést. „Bár a barátok mellettem álltak, és voltak sokan, akikre számíthattam, elég sok zaklatást, ellenségeskedést is meg kellett tapasztalnom, ami a családomra is kihatott” – mondta némi keserűséggel a hangjában Sata.

Mindig úgy tartotta, hogy ő egy „maradó típus”, aki haragudott is kollégáira, akik még a rendszerváltás előtt távoztak az országból. Aztán eljutott oda, hogy éppen őrá mondták, áruló.

„Pedig magyar színházból egy másik magyar színházba mentem el” – vélekedett a színművész.Másrészt viszont Sata Árpád sem tagadja meg a régi szép időket, hiszen tagja lehetett a sétatéri színház úgynevezett aranykorszakának, amikor hihetetlenül erős társulat jött össze a Szamos-parti deszkákon. „Az itt töltött 18 évadból mindössze az utolsó egy vagy kettő nem kötődik a nagy korszakhoz.

„Hat-hét bemutatónk volt évadonként, sokat játszottam, szerettem a kollégáimat, és hiszem, hogy akkoriban a Nemzetinek sem volt olyan erős társulata, mint a kolozsvári színháznak”

– emlékezett Sata Árpád.

Újrakezdés Egerben, emlékek Kolozsvárról

Kolozsvár egyik kedvence lépett ugyan, nem is kicsit, de Sata Árpád – sok Erdélyből kitelepült kollégájával ellentétben – azok közé tartozik, akik Magyarországon is sikeres karriert futottak be. 1993 decembere már az egri Gárdonyi Géza Színházban érte, ahol gyakorlatilag elölről kellett kezdenie a pályát.

A kolozsvári kedvenc ismeretlen közegben folytatta, ám a kollégák és a közönség is hamar megkedvelte a szimpatikus színészt. 2001-ben kitüntették a város nívódíjával, 2007-től pedig az egri színház örökös tagja.

Mesterségbeli tudását és tapasztalatát Egerben tanárként is kamatoztathatta színész- és zenészmesterséget oktatva a színház mellett működő Stúdióban. Ugyanakkor 2012-ben feleségével, Sata Enikővel létrehozta a SATART Produkció nevű magántársulatot, ahol általában felolvasószínház-szerű előadásokat hoznak létre. Terve, hogy színpadra alkalmazza Szilágyi Domokos Öregek könyvét Plugor Sándor rajzainak felhasználásával.A beszélgetés során megemlítette néhány kolozsvári pályatársát is – többek között Senkálszky Endrét, Köllő Bélát, Bíró Leventét, Héjja Sandort, Nagy Dezsőt –, akiktől, szakmai szempontból sokat tanult. Elárulta, Harag György és Horváth Béla rendezők kérésére 1975-ben úgy hozták szatmárnémetiből a kincses város színházába, hogy Kolozsvár akkor zárt városnak számított. Ám Bisztrai Mária igazgató valahogy eljárta, hogy a szigorú szabályok ellenére ide kerülhessen. A színművész elmondta, szerinte a Harag Györggyel való munka nemcsak az ő, hanem az egész kolozsvári színház létét befolyásolta.Sata Árpád beszélt szerepeinek megformálásáról is, az alkotói folyamatról, ahogyan egy-egy karakter a színpadon megszületett.

„Soha nem éreztem elég jónak magam”

– mondta, és hozzátette, ötven év pálya után is van hiányérzete magával szemben. Új otthonáról, Egerről elmondta, ott találta meg a polgári lét nyugalmát, ahol az emberek ugyanúgy szeretik, mint Kolozsváron, és „jó bort, rossz bort egyaránt lehet inni”. Azzal, hogy a sétatéri színpadot felcserélte az egri színházra, sosem érezte úgy, hogy a kolozsvári szint alá esett, sőt „fölfelé szárnyalt”. „Jókor érkeztem Egerbe, voltak olyan évadok, amelyeket rám építettek” – árulta el a színművész.Azt eddig is tudtuk, hogy Demény Péter kiváló kérdező, és ha partnere olyan őszinte, nyílt ember, mint Sata Árpád, a siker szinte magától jön. Rendkívül izgalmas beszélgetés kerekedett ki a két részvevő között humorral és kevésbé vidám emlékezésekkel megtűzdelve, az egykori kedvenc pedig ismét elvarázsolta régi sikereinek helyszínén a hallgatóságot.

Szöveg és kép: Nánó Csaba, Erdélyi Napló, 2019. április 9.





Támogatóink

Médiapartnerek

Erdélyi Magyar Televizió

Ajánljuk


© 2009, EMKE, Belépés