|
|
| Domján József: A béke angyala |
Domján József a 20. század magyar művészetének kiemelkedő alakja, mégis alig ismert a hazai közvélemény előtt. Domjánt Amerikában sokkal jobban ismerik – és elismerik –, mint Magyarországon. A színes fametszetkészítés modern megújítójának és legnagyobb mesterének tartják szerte a világon, hírnevét igazán ez a műfaj teremtette meg. A grafikai dúcok mesteri faragása, a nyomatok tisztasága, a motívumok sokat sejtető gazdagságának belső világa adja a Domján-képek magával ragadó hatását. A művész a fametszeteken kívül más műfajokban is igazán eredeti módon fejezte ki magát. Szerette a pasztellt és más különleges festői eljárásokat. Varázslatos szín- és formavilág jellemzi „spirituális” festményeit és az életmű fontos részének számítanak a nagyméretű gobelinek is.
Domján művei oly egyéniek és magyar gyökerűek, hogy stílusa nem téveszthető össze senki máséval. Kifejezésmódjára jellemző, hogy bár soha nem tagadja meg a figuralitást, mégis egyéni módon elvonatkoztat. Motívumaiban felfedezhetjük a természet jelenségeinek gazdagságát, a népi faragások világát és az ősi kultúrák üzenetét. Madarak, növények, a természet tárgyai és jelenségei; történelmi alakok, csatajelenetek, balladai alakok, angyalok és kozmikus jelenségek Domján képein sajátos rendszerbe állnak össze. Művei rendkívül dekoratívak, ízesek, ugyanakkor gazdag tartalmat hordoznak.
|
|
Domján József életpályája több szakaszra oszlik. Életének első fele a nehezen megszenvedett művészi útkereséssel indult, amelyet egy sikerekben gazdag beérkezés időszaka váltott fel. Érett művészként, ötvenévesen kellett az Újvilágban mindent újrakezdenie, de néhány év alatt ismét sikert sikerre halmozott. Magateremtette műfajával, a színes fametszetkészítéssel a legismertebbek közé küzdötte fel magát. S bár Amerikában lett világhírű – mégis mindvégig magyar művésznek számított, képi világában meghatározóan jelen maradt a hazai mikrokozmosz. Kialakított egy olyan vizuális jelképrendszert, ami a magyar hagyományban gyökerezik, ugyanakkor univerzális jelentéssel bír. Azon kevesek közé tartozik, aki műveiben megvalósította azt a Németh László-féle „bartóki modell”-t, vagyis kultúránk ősrétegéből táplálkozó, mégis minden időben korszerű kifejezési módot, ami talán Nagy László költészetében jelentkezett ilyen tökéletességgel.
A művész a város pereméről származott és igen nyomorúságos körülmények között nőtt fel. 1907. március 15-én született és 27 éven át Kőbányán élt, ezt a nagyvárosi perifériát tartotta igazi szülőhazájának. Édesapja Erdélyből származott, édesanyja osztrák születésű. A tizenkét gyermekes családban ő volt a legidősebb fiú, korán munkába kellett állnia. Apját követve a vasiparban helyezkedett el; volt kazánkovács, lakatos, esztergályos, de még kőműves, kertész, kéziszövő is. Fiatalkori munkáiban gyakran felbukkannak a kétkezi munkásvilág élményei. Rengeteg szakmával próbálkozott, míg megérintette a művészet sugallata.
A gazdasági világválság idején teljesen munka nélkül maradt. 1928-ban vette a vándorbotot és munkakeresés ürügyén, gyalog bebarangolta fél Európát. Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, Németországban járt és eredeti helyszíneken tanulmányozhatta a legnagyobb műalkotásokat. A milánói Scala-ban, még díszletfestőként is dolgozott. Édesapja halálhíre hazaszólította, de idehaza továbbra sem sikerült rendes munkát szereznie. Ezután egy éves, remeteként megélt meditáció következett a Bakony erdejében, a csatkai búcsújáróhelyen. A kegyhely gondozása volt a feladata. Felépített egy remeteházikót és amikor zarándokok nem jártak arra, az erdő csendjében meditált és festegetett. A természet, a magány, a szemlélődés jelentős mértékben hozzájárult művészi látásmódjának kialakulásához. Rátalált a spirituális művészetre. A szecesszió kései hajtását képviselő művészi közösség számára a vallásos, misztikus szemlélet és a legendák világa fontos szerepet játszottak. De számukra nem a mítosz, az ideológia játszotta a döntő szerepet, hanem a festői kifejezés. Domján számára a „spirituális művészet” élete végéig meghatározó hatással bírt. Leginkább pasztellel szeretett dolgozni, evvel a technikával alkotta spirituális képeit, amelyben a valóságot valamiféle sajátos lelki dimenzióban jelenítette meg. Ez a stílus egyébként annyira hozzátartozott személyiségéhez, hogy családi körben „Spiri”-nek nevezték.
Őstehetségnek tartották és felvették Aba-Novák Vilmos szabadiskolájába. Először a Nemzeti Szalon kiállításán mutatkozott be, ahol díjat is nyert friss szemléletű képeivel. Nem elégedett meg a sikerrel, tanulni akart. Felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula, majd Szőnyi István tanítványa lett. Hét éven át volt a főiskola hallgatója. Először egy évig tanfolyamon kívüli, előkészítős, majd öt éven át rendes hallgató; ezután festő továbbképzős. A főiskolán igyekszik minden fontos ismeretet magába szívni. Többféle stílussal próbálkozott és az elméleti tárgyakat is komolyan vette. Művészetére jelentős hatással volt Csontváry Kosztka Tivadar és Derkovits Gyula munkássága.
|
|
A főiskolai tanulmányok után Skandináviában kezdett fametszettel foglalkozni és Kínában e különleges műfaj mestere lett. Magyarországon a legnagyobb elismeréseket érte el, de nem akart a rendszert kiszolgáló, eltartott művészként vegetálni. Elment Svájcba, majd az 56-os forradalom bukása után kivándorolt Amerikába. A New York államban lévő kis Tuxedo park csodálatos tavának partján megvalósult a műteremnek, a műhelynek és a családnak otthont adó igazi Domján Stúdió. Kiállításaival bejárta egész Amerikát és eljutott a világ távoli pontjaira. Közben Sárospatakon is otthonra találtak a képei. Művészetének egyik titka talán abban rejlik, hogy a világ különböző részein szerzett hatásokat folyamatosan magába szívta és azokat saját személyiségén átszűrve, teljesen egyéni módon lényegítette át képeire.
Domján nemcsak a térrel, az idővel is sajátos viszonyban áll. Igazi 20. századi művész: a század elején született és az utolsó évtizedben halt meg. Magába olvasztotta a század különböző korszakainak stílusát, amelyekből valami egészen újat és egyénit alkotott. Többszörös újrakezdései során mindig, mint valami főnixmadár támadt fel. A művész a páva alakjában találta meg azt a szimbólumot, ami igazán kifejezte egyéniségét. A páva mitikus állat, a nap madara, amely elűzi a sötétséget és a rontás erőit. Keresztülszáll időn és téren, színes tollazatán megcsillannak a fények. Domján szimbólumvilága sajátos mitológiából származik. Hogy igazán érteni tudjuk művészetét, meg kell ismerkedni azzal az egyéni vizuális jelképrendszerrel, amely egész munkásságán átvonul. Megtalálható benne a magyar népművészet jelképvilága, a kínai fametszők titkos tudása és a maya templomok falain képekbe rejtett mitikus üzenetek is.
Domján József több dúccal nyomtatott színes fametszeteinek világa nemcsak a valóság rétegeit próbálja két dimenzióba sűríteni, hanem a szemlélő számára is többszintű élvezetet kínál. A felszín könnyen befogadható szépségei mélyén megjelenő jelek, jelképek világa olyan művészi mondanivalót hordoz, amely az igazi értőknek maradandó esztétikai élményt nyújt.
Tarján Gábor
(Elhangzott május 3-án, a Györkös Mányi Albert Emlékházban tartott kiállításmegnyitón)