ERDÉLYI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET
SOCIETATEA MAGHIARĂ DE CULTURĂ DIN TRANSILVANIA
HUNGARIAN CULTURAL SOCIETY OF TRANSYLVANIA

RO–400183 Kolozsvár, Lázár u. 30., Kolozs m.
RO–400183 Cluj, str. Gheorghe Lazăr nr. 30., jud. Cluj
Telefon/fax: +40 264 434110,  emke.oe@gmail.com

Címlap

Aki „meggyógyította” a Györkös-emlékház Steinway zongoráját

Forrás: 
Szabadság, 2011. július 23.
GyMAE Facebook like: 
GyMAE Facebook like
Aktuális banner: 
Aktuális banner
GyMAE sajtóvisszhang: 
GyMAE sajtóvisszhang

Pillanatkép Kelemen Péter zongorahangoló, koncerttechnikusról

FOTÓ: ROHONYI D. VÁN – Kelemen Péter munka közben
Amint arról tegnapi lapszámunkban már olvashattak, hangverseny keretében mutatják be a Györkös Mányi Albert Emlékház rendbetett Steinway zongoráját ma, július 23-án, este 7 órától. A felújítást Kelemen Péter, a németországi Oldenburgban élő, kolozsvári születésű zongorahangoló, koncerttechnikus végezte, önkéntes munkában. A nyári szabadságát töltő szakember hétfőtől szombatig munkálkodott azon, hogy a ma este fellépő művészek megtarthassák a beharangozott koncertet. A rendkívül érdekesnek tűnő folyamatra mi is kíváncsiak voltunk, megkértem tehát Kós Katalint, az Emlékház vezetőjét, tegye lehetővé, hogy bekukkintsunk a műhelytitkokba.
 
A zongorát 1994-ben vásárolta az Erdélyi Közművelődési Egyesület, az Illyés Alapítvány segítségével. A hangszer Jakobovits Mariann tulajdonában volt, aki akkor már Wiesbadenben élt, a zongora pedig a Mureşan családnál volt megőrzés végett, a Pavlov utcai lakásukban. A fáma szerint Szvjatoszlav Richter ezt a zongorát válaszotta az 1960-as évekbeli kolozsvári fellépéséhez.
 
Odaérkeztemkor Kelemen Péter körül kinyitott szerszámosláda-féléket találtam, tele mindenféle érdekes szerkentyűkkel, ő maga pedig a zongora előtt ülve tevékenykedett valamit. Ennyi minden szükséges, ahhoz, hogy „meggyógyítson” valaki egy zongorát, kérdem tőle. – Itt csak kimondottan a „létszükséglet” látható. Indulás előtt két órán keresztül gondolkodtam, hogy mire lehet szükségem szerszámban, anyagban. Vannak általános, de vannak speciális szerszámok közöttük, amelyeket kimondottan erre a munkára hoztam – válaszolja mosolyogva.
 
Milyen „betegsége” van a zongorának, érdeklődöm tőle a diagnózis iránt. – Le van játsszva a kalapácsfejek filcrétege, ebben az állapotukban már nem nagyon lehet zenélni. Teljes egészében ki kell cserélni őket, nyéllel együtt – jön a válasz. Valószínűleg kicsit értetlenkedve nézhetek rá, mert azonnal meg is mutatja, hogy miről is beszél. Ez egy türelemjáték, állapítom meg hangosan. – Hát igen, olyan, mint egy hatalmas puzzle, kell tudni a helyes sorrendjét a különböző lépéseknek, mert ha nem, akkor abból baj lehet – magyarázza.
 
Közben megnézhetem a régi kalapácsokat, amelyek egy dobozban elhelyezve árválkodnak, ekkorra már laikusként is megfigyelhetem a kopás mértékét. Mennyi idő kellett, hogy ilyen lejátszottak legyenek, kérdem a szakembertől, persze azonnal rájövök, nem valószínű, hogy van rá pontos válasz. – Nem tudom, attól függ, hogy mennyit és milyen intenzitással játszanak a zongorán. Ez még az eredeti kalapácsszettje a hangszernek, látszik rajta, hogy nem volt még felújítva.
 
Hogy mit is kell „gyógyítani” ezen a zongorán, mi a pontos diagnózis, azt már tavaly nyáron felmérte Kelemen Péter, tudom meg a beszélgetés alatt, ennek történetéről Kós Kati mesél részleteket. – Tavaly nyáron itt jártak Petiék Kolozsváron, a feleségével, és meglátogatták az emlékházat is. Mindketten itt végezték a zenelíceumot, onnan ismerjük egymást. Amikor meglátta a zongorát, természetesen a szakember szemével vizsgálgatta rögtön. Említettük neki, hogy azelőtt egy évvel már megnézte egy másik Steinway-szakember, aki elmondta, hogy bizony javításra szorulna a zongora, és azt is, hogy miért. Kiszámította, hogy a felhasználandó anyaggal és a munkadíjjal együtt körülbelül 10 000 lejbe kerülne a munkálat. Mi akkor megköszöntük az információkat, de mondtuk, hogy a javításra nem lesz lehetőségünk, mert sajnos lennének sokkal égetőbb kiadásaink, be kellene ugyanis szerelnünk, a szintén körülbelül ugyanennyibe kerülő légkondicionáló rendszert, és egyéb költségeink is vannak. Hogy a zongorára mikor tudtunk volna ennyi pénzt áldozni, nem tudom. Péter ajánlata, hogy önkéntes munkában megoldja a problémánkat, végtelenül megtisztelő és örvendetes számunkra – mondja Kós Kati.
 
Miért vállalkozott erre, kérdezem a szakembertől. – Én is zeneiskolát végeztem, ismerem Katiékat, Györkös Mányi Albert tanított is a zenesuliban. Itt nőttem fel Kolozsváron, itt tanultam – sorolja az okokat, majd hozzáfűzi: természetes volt számára, hogy segítsen.
 
Közben azt is megtudom, hogy Kelemen Péter oldenburgi műhelyében basszushúrokat állít elő zongorákhoz, pianínókhoz, több mint kétszáz céget lát el. Emellett hangolásokat, és javításokat is vállal, és koncerttechnikusi feladatoknak tesz eleget. Mivel ismeretlen számomra ez a kifejezés, megkérem, hogy részletezze, mit is jelent. – Ez egy szakkifejezés, nem zongoraépítőt fed, hanem olyan embert, aki kimondottan a színpadi munkálatokra van kiképezve, a szólisták elképzeléseit, ötleteit, vágyait hivatott megvalósítani: ha például azt mondja egy előadóművész, hogy ő, mondjuk, sötétkék hangszínt szeretne, akkor nekem el kell képzelni, hogy mit kellene tennem azzal a kalapácsfej-szettel, ahhoz, hogy sötétkék hangszínben szólaljon meg – részletezi. Hogy ennek mi a módja, az természetesen műhelytitok a kívülálló számára, annyit tudunk meg erről, hogy „vannak kisebb-nagyobb trükkök”, amelyek persze reverzibilisek, hiszen egy következő alkalomra lehet, hogy „narancssárga” hangszínt szeretne egy másik zongorista. – De olyan is van, hogy a mechanizmusban kívánják azt, hogy egy bizonyos kalapácsrész jóval gyorsabban mozogjon. Ilyet például megcsináltam Grigorij Szokolovnak az egyik fellépésére, éppen Bach Olasz koncertjét játszotta. Bejelöltem magamnak krétával, hogy innentől idáig el van állítva a hangszer, a következő koncertnél aztán azzal kezdtem, hogy előbb kihúztam a mechanizmust, szépen visszagörbítettem mindent oda, ahova kell, felhangoltam, és jöhetett a következő szólista.
 
A felújítás után jó ideig működőképes állapotban lesz a zongora, válaszolja kérdésemre Kelemen Péter, persze ez nagyrészt attól is függ, hogy mennyit és milyen intenzitással fognak játszani rajta, másrészt pedig attól is, hogy mikor sikerül beszerelni a klímaberendezést, ahhoz, hogy a hangszer „konstans hőmérsékleten és nedvességtartalmon álljon, az ingadozás nyár és tél között, amennyiben lehetséges, legyen minimális, és akkor még többet fog tartani. Hogyha minden nyáron és minden télen megszívja magát nedvességgel, akkor a romlási procedúra felgyorsul, függetlenül attól, hogy játszanak rajta vagy nem”.
 
Hol lehet tanulni ezt a különleges mesterséget, érdeklődöm Pétertől. – Berlinben tanultam, Günther Klatt-tól. Annak idején a Berlini Rádiótelevízió és hangfelvétel stúdióknak volt a fő koncerttechnikusa, és éjjel-nappal kezelte ezeket a felvételre előkészített hangszereket, természetesen Steinway-zongorákról van szó. 1985-ben mentem el az országból, és ez év őszén már Klatt-nál kezdtem tanulni a szakmát. Megtanított arra, hogy mit kell csinálni a hétköznapi életben egy koncerttechnikusnak, hogyan kell a szólista elképzeléseit megvalósítani.
 
Hogy tudott időt szakítani erre a munkára, kérdezem, gyanítva a választ. – Szabadságon vagyok. Most éppen pihenek és kikapcsolódom, regenerálódom, és két hét múlva megint nyakig leszek a basszushúr-megrendelésekben, és tekerem a húrokat – mondja nevetve.
 
Harmincéves érettségi találkozója is lesz jövő hét végén, derül ki, addig pedig egy menedékházban próbálnak kikapcsolódni.
 
Rendkívüli módon értékeljük Kelemen Péter gesztusát, egyezünk meg Kós Katival, aki hozzáfűzi: óriási dolog ez a felajánlás, nemcsak a Györkös-emlékháznak szól, hanem egész Kolozsvár zenekedvelőinek és muzsikusainak.
 
 




Támogatóink

Médiapartnerek

Erdélyi Magyar Televizió

Ajánljuk


© 2009, EMKE, Belépés