ERDÉLYI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET
SOCIETATEA MAGHIARĂ DE CULTURĂ DIN TRANSILVANIA
HUNGARIAN CULTURAL SOCIETY OF TRANSYLVANIA

RO–400183 Kolozsvár, Lázár u. 30., Kolozs m.
RO–400183 Cluj, str. Gheorghe Lazăr nr. 30., jud. Cluj
Telefon/fax: +40 264 434110,  emke.oe@gmail.com

Címlap

„Még mindig kíváncsi vagyok a világra”

Forrás: 
Szabadság, 2019. február 1.
GyMAE Facebook like: 
GyMAE Facebook like
Aktuális banner: 
Aktuális banner
GyMAE sajtóvisszhang: 
GyMAE sajtóvisszhang
Fiatalságának és sikeres, öt évtizedes újságírói tevékenységének is az a titka, hogy állandóan kíváncsian tekint az őt körülvevő világra, árulta el Nagy Miklós Kund, marosvásárhelyi művészeti újságíró csütörtökön, Felemás című könyvének kolozsvári bemutatóján. A kötet, amely a szerző 75. születésnapjára jelent meg, az elmúlt 10 évben közölt írásaiból válogat, interjúk, művészeti eseményekről szóló írások, személyes beszámolók és jegyzetek olvashatók a vaskos kötetben. A Györkös Mányi Albert Emlékházban szervezett bemutatón szó esett a rendszerváltás előtti újságírásról, arról, hogyan cipelt a szerző focikaput Esterházy Péterrel, de arról is, mit tehet a társadalom azért, hogy az újságírás visszanyerje presztízsét.
 
Bemutatták Nagy Miklós Kund kötetét Kolozsváron
 
Nagy Miklós Kund nemcsak kérdezni, hanem beszélgetni is szeret. 
 

A kötetet és a szerzőt Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió munkatársa, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke ismertette, méltatta. A közönség megtudhatta, a könyv csak a címében felemás, „a köteten ugyanis egységesen végigvonul az a színvonal, amelyet megszokhattak Nagy Miklós Kund olvasói”. A kötet ugyanakkor képtelen, „mert csak betű van benne”, s annak ellenére, hogy ilyen könyvet „nem divat” ma kiadni, mégis könnyen olvasható, mert az írások lendületesek, s mivel olvasóbarát rovatba szánták, rövidek, „közben kerekek és könnyen érthetőek”.

Rácz Éva elmondta, a kötetben egymást követik „a ­beszélgetések színésszel, koreográfussal, galériatulajdonossal, író-költővel, (leköszönt) politikussal, újságíró-történész-kutatóval, zongoraművésszel, rendezővel, képzőművésszel, művészettörténésszel – és megint elölről...” A beszélgetéseket laudációk, fotóalbumról, kiállításról, színházi bemutatóról szóló írások, nekrológok, megemlékezések és szabad­ság-beszámolók követik. A kötetet pedig a szerző jegyzetei zárják, amelyekben előbújik Nagy Miklós Kund humoros arca is.

A kötetet és a szerzőt Rácz Éva méltatta

– Mindezen írások között csak alig mutatja meg magát Nagy Miklós Kund. Mert – amint ezt már sokfelé elmondta –: ő újságíró, 50 éve az. Kedvenc műfaja az interjú, de igazából nemcsak kérdezni, hanem beszélgetni is szeret, és bezárva érezné magát a véleményműfa­jok nélkül – zárta a szerző méltatását Rácz Éva.

Aki a nevetésnek köszönheti ráncait

Rácz Éva elsőként arról faggatta Nagy Miklós Kundot, mégis hogyan tud ilyen fiatalos maradni. A szerző kifejtette: igyekszik megőrizni belső fiatalságát, megpróbál sokat nevetni még olyankor is, amikor talán nem nevetni kellene. Ráncai sem az öregedéstől, hanem az állandó nevetéstől alakultak ki, jegyezte meg, majd hozzáfűzte: tudja ő, hogy nem minden pozitív az életében, de mindig próbálja megtalálni azt, ami biztató és előremutató.

– Nyitott vagyok a világra, mindarra, ami érdekes lehet. Azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy fiatalos maradtam, hogy mindvégig meg tudtam őrizni a kíváncsiságom. Tényleg minden érdekel, ami körülöttünk, a szűkebb környezetben, vagy tágabban, az egész világban történik. Ezért is őriztem meg a Népújságban az Erről jut eszembe című heti rovatom, mert oda a világ minden jelenségéről oldottan, esetenként humorosan írhatok. És ha én jól érzem magam egy írásban, hogyha nekem jólesik azt kiírni magamból, akkor lehetséges, hogy másoknak is tetszik – árulta el a fiatalság örök titkát Nagy Miklós Kund.

Újságíróvá válása kapcsán elmesélte, voltak adottságai, íráskészsége, a családja is beoltotta őt a „minden iránti érdeklődéssel”, az olvasás, könyv szeretetével, emellett pedig a nagyenyedi kollégiumban, ahol diákéveit töltötte, jó irodalomtanára volt. „Minden adott volt ahhoz, hogy tájékozódni tudjak arról, ami egy fiatalt érdekelhet”, mesélte. Mivel édesapja ügyvéd volt, a régi rendszerben osztályellenséggé váltak, sok meghurcoltatás érte a családot, de ő mindebből gyerekként szinte semmit nem érzett meg. Szép, boldog gyerekkora, ifjúkora volt, idézte fel, amelyet a kíváncsiság, kalandozás uralt.

– A kíváncsiság, kalandozás, a sok képzeletbeli utazás is az újságíráshoz vezetett – mesélte. Az iskola befejeztével nem tudott felvételizni az egyetemre, a korszak szabályai miatt elutasították, később viszont bejutott a marosvásárhelyi tanárképző főiskolára, majd Kolozsváron szerzett diplomát. Kezdetben tanárként dolgozott, majd „borzasztó szenvedélyes rádiós” volt a Marosvásárhelyi Rádió megszűnéséig. Dolgozott könyvtárosként, alapító tagja a Népújság Maros megyei napilapnak, az újsághoz tartozó kiadónál pedig könyvszerkesztőként tevékenykedett. Bevallotta, saját könyveit csak az 1989-es változások után kezdte el írni, az azóta eltelt 30 év alatt 32 kötetet jelentett meg. Ezek mellett pedig van néhány olyan könyve is, amit csak szerkesztett, de teljes mértékben magáénak érez, mesélte életútjáról teljes szerénységgel Nagy Miklós Kund.

„Hogy állhattam volna meg, hogy ne beszélgessek velük?”

Az 1990-es évekbeli marosvásárhelyi kulturális életet is felidézte a szerző, mint mondta, a Látóirodalmi folyóirat által szervezett erdélyi műhelyekre számos művész látogatott el. „Hogy állhattam volna meg, hogy ne készítsek interjút velük, hogy ne beszélgessek el velük, ha itt voltak?”, tette fel a költői kérdést. Így tudott már akkor számos művésszel rengeteg beszélgetést rögzíteni, de egy ilyen alkalommal cipelt focikaput Esterházy Péterrel, a közös futballozások előtt. „Ezek a találkozások egy idő után megszűntek. Ilyen eseményekre még akkor volt alkalom, amikor együtt futballoztak a magyar írók. Ma már erre nem lenne lehetőség”, fűzte hozzá.

Amikor Rácz Éva arról kérdezte, mégis hogyan válogatta meg interjúalanyait, Nagy Miklós Kund elmondta, mindig azokat próbálja megszólítani, akik „minőségi, értékes dolgot hoznak létre, akiknek az a fontos, hogy olyan jót, maradandót alkossanak, amely mindenki számára hasznos”. Az újságíró és az interjúalany kapcsolatáról elmesélte, soha nem tartotta magát nagy szövegelőnek, de az emberek valamiért őszinték voltak vele, megkedvelték. „A legtöbb emberrel, aki a könyvben szerepel, jó viszonyba kerültem, amely viszonyt meg tudtunk őrizni”, mesélte. Több művésszel évek óta készít interjúkat, amit ez a jó kapcsolat tesz lehetővé, tette hozzá.

Amit nem írt meg…

Rácz Éva arra is kíváncsi volt, van-e olyan téma, amit Nagy Miklós Kund még nem írt meg vagy nem tudott megírni. A szerző elmondta, a cenzúra már rég nem létezik, de az emberben sok az öncenzúra. „Van dolog, amit nem írtam, írok le, de ez nem helyes, mert egy igazi újságíró csakis az igazat írja le, s ha nem ír le valamit, akkor az igazból egy részt elhallgatott. Ám nem szeretek senkit megbántani, nem szeretnék valakinek fájdalmat vagy akár egy rossz napot okozni csak azért, mert én másképp látok valamit, mint ő”, összegezte röviden. Ugyanakkor hozzátette, annyira elfoglalt volt az elmúlt időszakban, hogy kedvenc témáinak megírásához még hozzá sem fogott.

Rácz Éva az újságírás jelenéről, jövőjéről is faggatta Nagy Miklós Kundot, aki elmondta: az „újságíró jó emberismerő kell legyen, emellett hiteles, és amit leír, az mind igaz kell legyen”

– Az újságírók az eltelt években nálunk nagyon sokat veszítettek a presztízsükből. Az újságíró szakma – én hivatásnak mondom, de sajnos inkább szakma lett – már egyre lennebb taksál a köztudatban, de ehhez mi magunk is nagymértékben hozzájárultunk, sajnos… – érkezett a válasz. A szerző véli, a hitelesség, a minőségre való állandó törekvés hozzájárulhat ahhoz, hogy az újságírás rangosabb helyre kerüljön vissza a köztudatban. – Azért törekedtem arra, hogy több meggyőző interjú kerüljön bele ebbe a kötetbe, mert ezek is azt példázzák, hogy az az igazán fontos ember, aki mindig, minden körülmények között a lehető legjobb szintjén próbál teljesíteni és minőségi dolgot próbál létrehozni – tette hozzá.

Az újságírás jövője kapcsán megjegyezte, a társadalomnak meg kell erősödnie, gazdagodnia, az életszínvonalnak növekednie kell, mert „addig hiába mondunk, hiába írjuk a jegyzeteket, mert jelenleg nagyon kicsi a foganatja”.

Sarány Orsolya, Szabadság, 2019. február 1.

Képek: Horváth László és Kós Katalin





Támogatóink

Médiapartnerek

Erdélyi Magyar Televizió

Ajánljuk


© 2009, EMKE, Belépés