2014. január 8., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium (4. évad/4)
Az űrkutatás fontosabb eredményei – dr. Szenkovits Ferenc, a BBTE Matematika és Informatika Kara tanárának előadása
Házigazda: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. január 16., csütörtök, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (1. évad/4)
Előadó: Módos Ernő borász (Szekszárd).
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. január 17., péntek, 16 óra
JelesNapTár – Boldogasszony hava (gyermekprogram, 6. évad/4)
Fonóbeli szokások.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bővebben itt.
2014. január 25., szombat, 10 óra
Kelemen Lajos félszázad távlatából – Gaal György előadása
Szervező: Kőváry László Honismereti Kör.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. január 29., szerda, 18 óra
ZeneSzó – zenés beszélgető est (2. évad/4)
Meghívott: Jankó Zsolt karmester.
Házigazda: Horváth Zoltán.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. január 30., csütörtök, 18 óra
Nyitott szemmel – beszélgető est (2. évad/4)
Úton, útszélen
Meghívott: Kádár Levente, a konok autostoppos.
Házigazda: Laczkó Vass Róbert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. február 6., csütörtök, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (1. évad/5)
Téma: Nagyenyedi borvidék.
Előadó: dr. Csávossy György (Nagyenyed).
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. február 12., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium (4. évad/5)
Az öregedésről biológus szemmel – Uray Zoltán akadémikus, a biológiai tudományok doktorának előadása
Házigazda: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. február 13., csütörtök, 18 óra
Könyvbemutató
Dr. Garda Dezső: A Magyar Párt és Gyergyószentmiklós közélete 1919–1933 közötti időszakban (Státus Kiadó, 2013)
A kétkötetes könyvet bemutatja dr. Egyed Ákos történész, az MTA külső tagja.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. február 19., szerda, 18 óra
ZeneSzó – zenés beszélgető est (2. évad/5)
Meghívott: Ilse László-Herbert cselló- és viola da gamba művész, egyetemi tanár.
Házigazda: Márkos Albert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. február 20., csütörtök, 18 óra
A reformkori Kolozsvár zenéje – a budapesti Duo Fresco hangversenye
A Laufer Szilvia és Fancsali János zongoraművészek alkotta duó műsora:
I. rész – A reformkori Kolozsvár zenéje: Grosspeter Joseph Dominik: Air („Das Donauweibchen”); Philipp Caudella: Hongroises; Jósika Josephine: Feuilles d’une fleur brisée. Valses; Pongrácz Jósef: Róza négyes; Beretzky Sigmond: A hang hatalma. Kerengők, op. 3.; Ruzitska György: Andantino mesto ma non troppo lento (Sonata a 4 mains); Ruzitska György: Andante poco larghetto és Scherzo („Grand Quintuor” átirata). II. rész – Kacsóh Pongrác: János Vitéz (Kecskés Balázs átirata, 2013).
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. február 27., csütörtök, 18 óra
Nyitott szemmel – beszélgető est (2. évad/5)
Mélyélesség
Meghívott: dr. Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára, az EMKE Maros megyei elnöke.
Nyitott ablak a világra – dr. Ábrám Zoltán fotókiállítását megnyitja Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József fotókör elnöke.
Házigazda: Laczkó Vass Róbert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. február 28., péntek, 16 óra
JelesNapTár – Böjtelő hava (gyermekprogram, 6. évad/5)
Farsangi mulatság.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. március 6., csütörtök, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (1. évad/6)
Tokaj bora egy mezőváros (Tállya) fényében.
Előadó: Alkonyi László borszakíró (Mád).
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. március 12., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium (4. évad/6)
„Ki mint veti ágyát...” Amit az éber tudomány az alvásról elárul – dr. Vargha Jenő László pszichológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanárának előadása
Házigazda: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. március 14., péntek, 16 óra
JelesNapTár – Böjtmás hava (gyermekprogram, 6. évad/6)
Sándor, József, Benedek.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. március 19., szerda, 18 óra
ZeneSzó – zenés beszélgető est (2. évad/6)
Meghívott: Kallós Zoltán, Kossuth-díjas, Corvin lánccal kitüntetett néprajz- és népzenekutató.
Házigazda: Szép Gyula.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. március 20., csütörtök, 18 óra
Könyvbemutató
Váczy Kálmán: A tudás hatalom. Latin szólások, szállóigék és idézetek
(Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2013)
A kötetet bemutatja Dóczy Örs, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának latin nyelv szakos tanára, valamint H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója.
Az esemény keretében vetítésre kerül Jakabffy Tamás: Érteni és megértetni. Váczy Kálmán két élete c. dokumentum-portréfilmje.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. március 26., szerda, 17 óra
Új köntösben a Művelődés
A márciustól új grafikai kivitelezésben megjelenő Művelődés c. közművelődési folyóiratot bemutatja Dáné Tibor Kálmán főszerkesztő.
Az eseményen részt vesz Könczey Elemér grafikus, arculattervező, Nagy Péter, a kolozsvári IDEA nyomda igazgatója, Benkő Levente szerkesztő.
Szervező: Művelődés, GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bővebben itt.
2014. március 27., csütörtök, 18 óra
Nyitott szemmel – beszélgető est (2. évad/6)
Hat ország egy hátizsákkal
Meghívott: Hints Miklós ny. tanár.
Házigazda: Laczkó Vass Róbert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 3., csütörtök, 18 óra
Oltáron az Olt – a székelyudvarhelyi Balla Ede-Zsolt író, szakrális földrajz kutató könyvbemutatóval egybekötött előadása.
A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Szabó Attila, a székelyudvarhelyi MÁS Rádió főszerkesztője.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 9., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium (4. évad/7)
Növényi anyagcsere-termékek szerepei az egészség megőrzésében – dr. Fodorpataki László, a BBTE Kísérleti Biológia Tanszéke tanárának előadása
Házigazda: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 10., csütörtök, 18 óra
Nyitott szemmel – beszélgető est (2. évad/7)
Út, Szabadság, Élet
Meghívott: Dr. Turóczi Ildikó.
Házigazda: Laczkó Vass Róbert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 11., péntek, 16 óra
JelesNapTár – Szent György hava (gyermekprogram, 6. évad/7)
Tojásírás.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 16., szerda, 18 óra
Székely Árpád: Páring – a Retyezát testvére – vetítéssel és élménybeszámolóval egybekötött túrakönyv-bemutató
A kötetet ismerteti: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 17., csütörtök, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (1. évad/7)
Téma: krasznabélteki Nachbil Borászat.
Előadó: Serli Csilla.
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 23., szerda, 18 óra
ZeneSzó – zenés beszélgető est (2. évad/7)
Meghívott: Albert Annamária szoprán, a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja.
Házigazda: Benkő Judit.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 25., szerda, 17 óra
Versverseny díjátadó ünnepség
A Kolozsvári Televízió Erdélyi Figyelő című műsorának rendezvénye.
Szervező: Román Televízió Kolozsvári Magyar Adás.
Partner: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. április 30., szerda, 19 óra
Szőcs Kristóf zongoraestje
Műsoron: Robert Schumann: g-moll szonáta op. 22.; Demény Attila: 10 zongoradarab (részletek); Liszt Ferenc: h-moll ballada; Bartók Béla: Két román tánc.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. május 7., szerda, 18 óra
Hálaadás – anyák-napi műsor
Közreműködnek: Kiss B. Edith csellóművész, Székely László zongoraművész, Rekita Rozália színművész és Jancsó Hajnal.
Az est ötlet- és házigazdája: Kiss B. Edith.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. május 9., péntek, 18 óra
Vadvirágok – az Erdélyi Kárpát Egyesület – 1891 fotóklubjának kiállítása
Kiállítanak: Ambrus Tibor, Bozsoki Adrienn, Etédi József, Fazakas Ferenc, Jójárt Endre, Jánky Mária, Kalló Márta, Katona Gizella, Korom Mária, Lőrinczi István, Mezei Elemér, Pál Gyöngyi, Petra Ștefan, Sesták Ildikó és Vlád Pál.
Zenei momentumok: Jánky Mária, Nagy Csongor.
Szervező: EKE.
Partner: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. május 14., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium (4. évad/8)
Harc a bolhák ellen – Dr. Dáné László állatorvos előadása
Házigazda: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. május 16., péntek, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (1. évad/8)
Téma: Egri borvidék.
Előadó: Kaló Imre borász (Szomolya).
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. május 18., vasárnap
JelesNapTár – Tavaszutó hava (gyermekprogram, 6. évad/8)
Majális.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: Sétatér.
2014. május 21., szerda, 18 óra
ZeneSzó – zenés beszélgető est (2. évad/8)
Meghívott: dr. Szenik Ilona egyetemi tanár, népzenekutató.
Házigazda: Halmos Katalin.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. május 22., csütörtök, 18 óra
Nyitott szemmel – beszélgető est (2. évad/8)
Puszták népe, pampák magyarjai
Meghívott: Lukács Csaba újságíró, publicista.
Házigazda: Laczkó Vass Róbert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. május 29., csütörtök, 19 óra
Mocsári Károly zongoraművész (Budapest) hangversenye
Műsoron: J. Ph. Rameau: Le tambourin, Les tendres plaints; Cl. Debussy: Hommage à Rameau; S. Rahmanyinov: gisz-moll prelűd, op. 32.; Cl. Debussy: Feuilles mortes (Prelűdök II. k., no. 2.); Liszt F.: Valse oubliée, no. 1.; Cl. Debussy: La plus que lente – valse, Ballade; Fr. Chopin: F-dúr ballada, op. 38.; Liszt F.: Funérailles (1849. október), Vallée d'Obermann.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. június 4., szerda, 18 óra
Emlékkiállítás Jakab Ilona festőművésznő születésének 85. évfordulója tiszteletére
Megnyitja: Bodó Renáta művészettörténész.
Közreműködik: Oláh Mátyás csellóművész.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bővebben itt.
2014. június 5., csütörtök, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (1. évad/9)
Előadó: Benyák Zoltán bortörténész (Budapest).
Évadzáró előadás.
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. június 18., szerda, 19 óra
Oláh Boglárka Eszter zongoraestje
Műsoron: J. S. Bach: Prelúdium és Fúga BWV 863; L. v. Beethoven: Szonáta op.31/3; Liszt F.: Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen; Bartók B.: Improvizációk op. 20.
Szervező: Oláh Boglárka Eszter.
Partner: GyMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bővebben itt.
2014. június 19., csütörtök, 17 óra
Előadás James Joyce-ról
Kappanyos András (irodalomtörténész, műfordító, MTA Irodalomtudományi Intézet, Budapest): Az újrafordított Ulysses – trükkök, csapdák és dilemmák a kultúraközvetítésben
Házigazda: Balázs Imre József egyetemi adjunktus.
Szervező: BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézet, Bolyai Társaság.
Partner: GyMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. június 26., csütörtök, 19 óra
Kamarazene-est
Fellépnek: Munkácsi Dóra és Bordos Nagy Kinga (zongora), Baciu Vlad Ioan (hegedű).
Műsoron: P. Constantinescu: Hegedű-zongora szonatina; Bartók B.: I. rapszódia hegedűre és zongorára; Bartók B.: A csodálatos mandarin – zongora négykezes átirat.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. augusztus 19., kedd, 18 óra
20 éves a Györkös Mányi Albert Emlékház – nyilvános emlékező kerekasztal-beszélgetés, dokumentumfilm-vetítés, kiállítás
(A Kolozsvári Magyar Napok keretében)
A kerekasztal meghívottjai: Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés havilap főszerkesztője, volt EMKE-elnök, a Györkös Mányi Albert Emlékház Egyesület elnöke; Kántor Lajos irodalomtörténész, műkritikus, a Györkös Mányi Albert-monográfia szerzője; dr. Kötő József színháztörténész, volt EMKE-elnök, az EMKE főtanácsosa; dr. Széman Péter EMKE-elnök.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bővebben itt, itt és itt.
2014. augusztus 20., szerda, 17 óra
Versben élő találkozások − verses ismerkedés 16 éven felüli verskedvelőkkel
(A Kolozsvári Magyar Napok keretében)
Házigazda: Kocsis Tünde; besegít Széman Emese Rózsa.
Szervezők: ŐszinTE versszínház, GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. augusztus 21., csütörtök, 18.30
Demény Balázs zongoraművész hangversenye
(A Kolozsvári Magyar Napok keretében)
Műsoron: Liszt F.: Eroica transzcendens etüd; A. Skrjabin: cisz-moll etüd op. 42; L. van Beethoven: Les Adieux szonáta, op. 81a; G. Enescu: Szvit op.10. no.2.; Bartók B.: Szonáta (1926).
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. augusztus 22., péntek, 11 óra
Kolozsvári kulturális lapok és rovatok képviselőinek szakmai találkozója
(A Kolozsvári Magyar Napok keretében)
Moderátor: Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője.
Meghívottak: Erdélyi Napló hetilap – művelődés rovat, Helikon folyóirat, Korunk folyóirat, Közoktatás folyóirat, Krónika napilap – művelődés rovat, Napsugár folyóirat, Szabadság napilap – művelődés rovat.
Szervező: Művelődés Szerkesztősége.
Partner: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. október 1., szerda, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (2. évad/1)
Meghívott előadó: Papp Péter borász (Nagyenyed).
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. október 8., szerda, 18 óra
Outsider Intro. Írisz Ház és vendégei: Forró Ágnes és a Budapest Art Brut Galéria
A sepsiszentgyörgyi Írisz Ház az Outsider Art pályázat legjobb darabjaiból álló különleges gyűjteményét, illetve erre az alkalomra meghívott Budapest Art Brut Galéria kollekcióját és Forró Ágnes képzőművész, művészetterapeuta csoportjának munkáit mutatja be kiállítás keretében.
Megnyitja és a kiállított munkákat méltatja: Makkai Péter református lelkész, az Írisz Ház igazgatója, valamint Forró Ágnes.
Közreműködnek: Cseh Katalin költő, valamint Dénes Gitta Réka (ének, gitár), a kolozsvári Látássérültek és Gyengénlátók Líceumának diákja és Szövérdi Zoltán (blockflöte).
Szervező: Írisz Ház, GYMAE.
Partner: Művelődés Szerkesztősége.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. október 9., csütörtök, 19 óra
Horváth Bálint (Budapest) zeneszerzői estje
Közreműködik: Juhász Orsolya Anna szoprán énekművész (Budapest).
Műsoron: Buda Ferenc, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Weöres Sándor és más költők verseire komponált dalok és zongoraművek.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. október 11., szombat, 10 óra
Évadkezdő előadás
Szervező: Kőváry László Honismereti Kör (KLHK).
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. október 15., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium (5. évad/1)
Lakóterünk a fizikus szemszögéből – dr. Mócsy Ildikó fizikus, főkutató, a Sapientia Tudományegyetem ny. docensének előadása.
Az est házigazdája: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. október 16., csütörtök, 17 óra
Prospero-piknik – a könyvsorozat tizedik születésnapja
Meghívottak: a sorozat kiadói, szerkesztői és szerzői.
Kántor Lajos, Kincses Elemér és Kötő József segítségével bemutatásra kerülnek a sorozat új könyvei:
- Molnár Judit: Miske László
- Szucher Ervin: Mende Gaby
Szervező és házigazda: Demény Péter, a sorozat szerkesztője.
Partner: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bővebben itt, itt
2014. október 17., péntek, 16 óra
JelesNapTár – Mindszent hava (gyermekprogram, 7. évad/1)
Szürethez fűződő szokások, hagyományok.
Élőzenés szüreti tánc, Both Jocó és Both Zsuzsa vezetésével.
Muzsikálnak: Kacsó Arni és barátai.
Foglalkozásvezetők: Both Zsuzsa néprajzos, kézműves és Szabó Kinga játszóház-vezető.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. október 29., szerda, 18 óra
Nyitott szemmel – beszélgető est (3. évad/1)
Kagylóévek
Meghívott: Füzesi Magda kárpátaljai költő, újságíró.
Az est házigazdája: Laczkó Vass Róbert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. október 30., csütörtök, 18 óra
Darius öröksége
Pikulski Anna (Stuttgart) perzsiai útibeszámolója
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. november 5., szerda, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (2. évad/2)
Meghívott előadó: Bálint Zoltán (Balla Géza Pincészete – Ópálos).
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. november 12., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium (5. évad/2)
Természetábrázolás a fotográfiában
Meghívott előadó: dr. Feleki Károly, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem professzora.
Az est házigazdája: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. november 13., csütörtök, 19 óra
A kodályi és bartóki hagyomány vizsgálata Veress Sándor, Ligeti György és Kurtág György műveiben – workshop
Meghívott előadók: Demény Péter, Horváth Edith, Horváth Zoltán, Kele Brigitta, Laskay Adrienne, Lászlóffy Zsolt, Mányoki Mária, Szőcs Márton.
Szervező: Romániai Magyar Zenetársaság.
Partner: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. november 19., szerda, 18 óra
ZeneSzó – zenés beszélgető est (3. évad/1)
Meghívott: Márkos Albert hegedűművész.
Beszélgetőtárs: Simon Gábor.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. november 20., csütörtök, 18 óra
Arany János daloskönyve – zenés válogatás a költő dalgyűjteményéből
Közreműködik: Dsupin Pál – fuvola, népi fuvola, duda, tárogató, citera, ének; Csergő-Herczeg László – gitár, tekerő, ének.
Szervező: EMKE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. november 21., péntek, 16 óra
JelesNapTár – Szent András hava (gyermekprogram, 7. évad/2)
Foglalkozásvezetők: Both Zsuzsa néprajzos, kézműves és Szabó Kinga játszóház-vezető.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. november 26., szerda, 18 óra
Kiállítás Andrássy Kurta János szobrászművész alkotásaiból
Köszöntőt mond: Bordás István, a Sárospataki Képtár vezetője.
A kiállítást megnyitja: Aros János, Sárospatak város polgármestere.
Andrássy Kurta János, a művész és az édesapa – Andrási Bálintnak, a művész fiának rendhagyó előadása.
Vetítésre kerül az Egy marék siker c., a művészről készült portréfilm.
Szervező: Sárospataki Képtár, GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bővebben itt
2014. november 27., csütörtök, 18 óra
Nyitott szemmel – beszélgető est (3. évad/2)
Törökország peremvidékén
Meghívottak: Csűrös Réka fordító, Vadas László rendező, Forrai Szerénke és Szilágyi Szabolcs rádiós szerkesztő-műsorvezetők.
Az est házigazdája: Laczkó Vass Róbert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. december 3., szerda, 19 óra
EMKE-borklub – borismereti est (2. évad/3)
Meghívott előadó: Ilyés Szabolcs (Kolozsvár-Székelyudvarhely).
Házigazda: Vincze László.
Szervező: GYMAE, Homo Ludens Alapítvány.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. december 5., péntek, 16 óra
JelesNapTár – Karácsony hava (gyermekprogram, 7. évad/3)
Mikulás.
Foglalkozásvezetők: Both Zsuzsa néprajzos, kézműves és Szabó Kinga játszóház-vezető.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. december 10., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium (5. évad/3)
Hulladékhegyek, a modern társadalom Mount Everestjei?
Meghívott előadó: dr. Réti Kinga-Olga, a BBTE Környezettudományi és Környezetmérnöki Karának oktató-dékánhelyettese, az MTA kültestületi tagja.
Az est házigazdája: dr. Farkas György.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. december 17., szerda, 18 óra
ZeneSzó – zenés beszélgető est (3. évad/2)
Meghívott: dr. Potyó István, a Szent Mihály templom karnagya, egyházzenész.
Beszélgetőtárs: Horváth Zoltán.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. december 18., csütörtök, 18 óra
Nyitott szemmel – beszélgető est (3. évad/3)
Namaszté, Hindusztán!
Meghívott: dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus.
Az est házigazdája: Laczkó Vass Róbert.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.
2014. december 22., hétfő, 19 óra
Az Adorjáni-ikrek, Csenge és Réka előadósetje
Műsoron: W.A.Mozart, J. Brahms, C. Saint-Saens, K. Davidoff, G. Cassadó, B. Britten művek.
Zongorán közreműködik: Cristina Mureșan, Oana Crișu.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház.