Rendezvény-archívum – 2010

A Házban a 2010. év első felében nem kerülhetett sor rendezvényekre a 2008. őszén történt pincebeomlást követő munkálatok miatt. Ennek következtében programjainkat más helyszíneken rendeztük meg.

A JelesNapTár gyermekprogramunk számára
a Kolozsvár–Belvárosi Unitárius Egyházközség
havi rendszerességgel bocsátotta rendelkezésünkre tanácstermét.
Köszönet érte!


2010. január 8., péntek
JelesNapTár – Boldogasszony hava (gyermekprogram)
Téma: újévköszöntés, vízkereszt, fonóbeli és egyéb szokások.
Meghívott: Hideg Anna néni, ördöngösfüzesi énekes és mesemondó.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme.

2010. február 5., péntek
JelesNapTár – Böjtelő hava (gyermekprogram)
Téma: Bálint napjához, a farsanghoz és egyéb, a hónap jeles napjaihoz fűződő szokások, hagyományok.
Farsangi táncház; zenél a Serege zenekar.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme.

2010. március 12., péntek
JelesNapTár – Böjtmás hava (gyermekprogram)
Téma: márciusi jeles napok és az azokhoz fűződő szokások, hagyományok.
Kézműves foglalkozás: húsvéti tojásírás.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme.

2010. április 9., péntek
JelesNapTár – Szent György hava (gyermekprogram)
Téma: Szent György-naphoz fűződő szokások, hagyományok és egyéb áprilisi jeles napok.
Kézműves foglalkozás: körmönfonás, ostorfonás.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme.

2010. április 30., péntek
Györkös Mányi Albert-emlékkiállítás
A tárlat anyagát a Györkös Mányi Albert Emlékházban őrzött hagyatékból válogatott festmények alkotják.
A festőművészről és életművéről beszél: Kántor Lajos író, műkritikus.
A rendezvény keretében bemutatják Kötő József színháztörténész Színjátszó személyek Erdélyben 1919-1940 c. kötetét.
Szervező: Kis-Küküllő Alapítvány.
Helyszín: Dicsőszentmárton, Magyar Művelődési Központ Kis-Küküllő Galériája.

2010. május 14., péntek
JelesNapTár – Pünkösd hava (gyermekprogram)
Téma: pünkösdhöz fűződő szokások, hagyományok és egyéb májusi jeles napok.
Kézműves foglalkozás: koszorúfonás vadvirágból.
Szervező: GYMAE.
Helyszín: Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme.

2010. augusztus 18., szerda, 17 óra
A Györkös Mányi Albert Emlékház újranyitása – a Kolozsvári Magyar Napok keretében
Megnyitó beszédeket tartanak: Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök; Kós Katalin, a GYMAE vezetője.
Györkös Mányi Albert munkásságát ismerteti: Kántor Lajos műkritikus.
A Gondolat-kísérletek Szabédi László életművében c. könyvet bemutatja: Dávid Gyula irodalomtörténész, a kötet szerkesztője.
Közreműködik: Demény Balázs fiatal zongoraművész; műsoron: Bartók-művek (Este a székelyeknél, válogatás a Mikrokozmoszból /Perpetuum mobile, Dobbantós tánc, Bolgár ritmus, Dudamuzsika/, Szvit op. 14.).
Az Emlékház, valamint a névadójának festményeiből álló tárlat a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt 2010. augusztus 19-én, csütörtökön, 20-án, pénteken és 21-én, szombaton, 12-16 óra között látogatható.
Szervező: EMKE–GYMAE.
Helyszín: GYMAE.
Bővebben: ittitt, itt

2010. szeptember 15., szerda
Sztárcsináló Média – kerekasztal a művészetről és a médiáról
Az Agnus Rádió kihelyezett műsora Művészeink világa címmel.
Vendégek: Jordán Éva operaénekes, Könczei Csongor néprajzkutató, Lakatos Róbert filmrendező, Sándor Boglárka újságíró, Schneider Tibor, Soós Attila fotóművész, Székely Sebestyén György művészettörténész.
Műsorvezetők: Ferencz Amália és Köllő Kata.
Közreműködnek: Erich Türk (spinét), Vincze Tekla (zongora).
Műsoron: Croner-, Kájoni-, Schwelink-, Liszt-, Debussy-, Mozart-művek.
Szervező: Agnus Rádió.
Helyszín: GYMAE.
Bővebben: itt, itt

2010. szeptember 16., csütörtök, 19 óra
Erkel Ferenc – Hollósy Kornélia emlékműsor
Fellép: a Duo Fresco (Fancsali Emese és Fancsali János zongora négykezes).
Műsoron:
– Erkel Ferenc – Doppler Ferenc: Sarolta
– Erkel Ferenc – ifj. Ábrányi Kornél: Hattyúdal a Hunyadi Lászlóból
– Erkel Ferenc – Kecskés Balázs: Erzsébet (Cavattina és zárójelenet, II. felv.) – ősbemutató
– Erkel Ferenc – ifj. Ábrányi Kornél: Bánk bán.
Bemutatásra kerülnek Fancsali János által szerzett kötetek (Viski János fiatalkori évei, Zsizsmann Rezső, A Buşiţia-levelek története, Liszt Ferenc erdélyi tanítványai, Magyarörmény zenei breviárium), valamint a Magyarörmény zongoramuzsika című CD.
Szervező: EMKE–GYMAE.
Helyszín: GYMAE.
Bővebben: itt

2010. október 1., péntek
JelesNapTár Mindszent hava (gyermekprogram)
Téma: szürethez fűződő szokások és egyéb októberi jeles napok.
Szőlőpréselés, mustkóstolás, szüreti bál.
Zenél: Serege zenekar.
Szervező: EMKEGYMAE.
ÚJ HELYSZÍN: Györkös Mányi Albert Emlékház (Republicii/Majális u. 5/1.).

2010. október 13., szerda
Ember és Természet Kollégium
Globális felmelegedés dr. Farkas György, a Sapientia EMTE tanárának vetített képes előadása
Szervező: EMKE–GYMAE.
Helyszín: GYMAE.

2010. október 16., szombat
XIX. Honismereti Év megnyitó előadása
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
– az aradi vértanúk – dr. Egyed Ákos előadása
Szervező: Kőváry László Honismereti Kör (KLHK).
Helyszín: GYMAE.

2010. október 20., szerda
Könyvbemutató
Farkas Boglárka: Befejezetlenül
A szerzővel Sebesi Karen Attila beszélget.
Közreműködik: Moldován-Sebesi Róbert S. nagybőgőn.
Szervező: Sebesi Karen Attila.
Helyszín: GYMAE.
Bővebben: itt, itt, itt

2010. november 5., péntek
JelesNapTár – Szent András hava (gyermekprogram)
Téma: Márton napjához kötődő szokások és egyéb novemberi jeles napok.
Kézműves foglalkozás: töklámpáskészítés.
Szervező: EMKE–GYMAE.
Helyszín: GYMAE.

2010. november 10., szerda
Ember és Természet Kollégium
Nyolclábú társbérlőink, a pókok dr. Urák István, a Sapientia EMTE tanárának vetített képes előadása
Szervező: EMKE–GYMAE.
Helyszín: GYMAE.
Bővebben

2010. november 11., csütörtök
Habari, muzungu? Hogy vagy, fehér ember? – beszélgetés Halmen Balázzsal kenyai önkéntes munkájáról
Élménybeszámoló film- és fényképvetítés, valamint fotókiállítás kíséretében.
Az Agnus Rádió kihelyezett műsora.
Házigazdák: Adorjáni Eszter és Kiss Gábor.
Szervező: Agnus Rádió.
Helyszín: GYMAE.
Bővebben: itt, itt, itt

2010. november 19., péntek
A Magyar-Örmény Könyvtár-sorozat kiadványainak bemutatója
A budaörsi örmény önkormányzat által támogatott és kiadott sorozatot ismerteti: Fancsali János zongoraművész, zenetörténész, a könyvsorozat szerkesztője (Budaörs).
Bemutatásra kerül:
– Petelei István: "Csak egy szabályunk van: igazat kell írni!" (2002)
– Dr. Kapronczay Károly: Adatok a magyarörmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (2002)
– Czetz János: Utazás Spanyolországban (2004)
– Dr. Száva Tibor-Sándor: Magyarörmények az I. világháborúban (2004)
– Czárán Gyula emlékkönyv (2006)
– Baby szakácskönyve (2009, Novák Mária sikerkönyvének negyedik kiadása)
– Gámentzy Eduárd: Holddal takarózni. Versek, Madár Eszter grafikáival (2008)
– Magyarörmény herbárium. Falinaptár 2011, Horváth Zsófia rajzaival.
Szervező: EMKE–GYMAE.
Helyszín: GYMAE.
Bővebben: itt

2010. november 20., szombat
Trianon után Erdélyben – előadók: Jakab Antal, Ács Zsolt, Pusztai Linda
Szervező: Kőváry László Honismereti Kör (KLHK).
Helyszín: EMKE–GYMAE.
 
2010. november 24., szerda
A Pallas-Akadémia Könyvkiadó kiállításmegnyitója és könyvbemutatója
Bandi Kati (Marosvásárhely), Fazakas Tibor (Vajdahunyad), Köllő Margit (Sepsiszentgyörgy), Márton Árpád (Csíkszereda), Sárosi Csaba (Kézdivásárhely), Vargha Mihály (Sepsiszentgyörgy), Zsigmond Márton (Csíkszereda) munkásságát méltatja és a Pallas-Akadémia Könyvkiadó művészeti könyveiről beszél: Németh Júlia.
A kiállító művészek életét és munkásságát bemutató, a Műterem- és az Élet-Jelek-sorozatban megjelent köteteket ismerteti: Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese.
Szervezők: Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda; Gaudeamus Könyvesbolt, Kolozsvár.
Helyszín: EMKE–GYMAE.
Bővebben: itt
 
2010. december 2., csütörtök, 17 óra
Bujdosó, lappangó kincsek
Pecsétlenyomat- és pecsétkiállítás-megnyitó
A kiállítás anyaga: a 20. század első évtizedeiben létrejött, Téglás István és Magyarosi József hagyatékát képező pecsétgyűjtemény.
Felszólalnak: Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke; dr. Fogarasi Rüsz Enikő, a BBTE Történelem és Filozófia Kar dékánhelyettese; dr. Sipos Gábor, az EME elnöke, az említett kar docense; dr. Bajusz István, a gyűjtemény kezelője, az említett kar adjunktusa; Bajusz Mátyás a KoMaTE részéről.
Szervező: Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesülete (KoMaTE).
Helyszín: EMKE–GYMAE.
Bővebben: itt
 
2010. december 3., péntek, 16 óra
JelesNapTár – Karácsony hava (gyermekprogram)
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE–GYMAE.
Bővebben
 
2010. december 8., szerda, 18 óra
Ember és Természet Kollégium
Természeti katasztrófák – Poszet Szilárd, a Sapientia EMTE tanárának vetített képes előadása
Szervező: GYMAE.
Helyszín: EMKE–GYMAE.
Bővebben: itt
 
2010. december 11., szombat
XII. Honismereti Nap
Brassai Sámuel életpályája Gaal György előadása
Szecesszió a kolozsvári építészetben Pál Emese előadása
Kolozsvári szecesszió László Miklós vetített képsorozata
Szervező: Kőváry László Honismereti Kör (KLHK).
Helyszín: EMKE–Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bővebben: itt