Megjelent Dáné Tibor második világháborús emlékiratkötete

Dáné Tibor könyv

A Györkös Mányi Albert Emlékházban április 19-én, szerdán mutatták be Dáné Tibor A Tatár-hágó előtere című, a Lector Kiadó gondozásában megjelent kötetét, a szerző második világháborús emlékeinek lejegyzését, éppen az író születésének századik évfordulóján. Utolsó munkájában azokról az élményeiről ír, amelyeket 21 évesen híradó tisztként a galíciai fronton, aztán a hadikorházban, majd fogolyként szerzett. A kötetet Vallasek Júlia szerkesztő és egyetemi oktató, Dáné Tibor unokája és Berekméri Árpád Róbert hadtörténész mutatta be. 

Dáné Tibor (1923–2006) második világháborús emlékirataiból korábban két kötet jelent meg, most pedig bemutatták a teljes anyagot, amely négy emlékiratot és a Láttamtánc című bevezetőt is tartalmazza. A bevezető külön is olvasható, azonban az emlékiratok inkább időrendben követik egymást. 

A könyv 1944 márciusától 1945 júniusáig foglalja össze a hadtörténeti eseményeket, személyes tapasztalatokat, a teljes katonai kiképzés történetét, illetve korábbi cserkészidőszak kalandjait és a 30-as évek emlékeit.

„Mindig azt szoktam mondani, hogy imádtam a nagyapámat, és ezzel azt hiszem, hogy nem túlzok, valóban nagyon szoros kapcsolatban álltam vele, ezért ez lelkileg nehéz munka volt. Annál is inkább, mert a Tatár-hágó, ami a címben is szerepel, éppen akkor lett ismét háborúban érintett terület, amikor ezen a köteten dolgozni kezdtem” – mondta Vallasek Júlia. 

A szerző szándéka az volt, hogy kötetben összegyűjtse visszaemlékezéseit és műveit, hogy legalább a dédunokái olvassák őket vissza, hiszen szerinte magyar író csak így válik igazán halhatatlanná: ha több generáció is olvassa őt. Az est folyamán Dáné dédunokái, Balázs Hanna és Balázs Blanka előadásásában két részletet is hallhatnak majd a könyvből – tette hozzá.

A könyvbemutatón arról is szó esett, hogy milyen mély nyomot hagyhatott a huszonéves fiatalban a háború, noha a fronton csak néhány hónapot töltött. A szerző fia, Dáné Tibor Kálmán azt idézte fel, hogy apja nagyon gyakran álmodott a háborúról. Az is előfordult, hogy egy nyári dörgés hangjára az ágyából egyenesen a földre vetette magát, mert hirtelen azt hitte, hogy lőnek rá. A másik, gyakran hallott története arról szólt, hogy az anyagi szervezetük hogyan tette lehetővé számukra, hogy hazatérjenek a fogsági gyűjtőtáborból. Az apját valahol a Dunán túl fogták el az oroszok, és gyűjtőtáborba vitték.

Berekméri Róbert történész és levéltáros hadtörténeti szempontból helyezte kontextusba a kötetet. Kiemelte, hogy olyan irodalmi emlékirat, amely az akkori magyar hadsereg körülményei között tartalmaz néhány irreális momentumot, amit a fiatal Dáné Tibor akkor még nem tudhatott, de amelyben nyilvánvalóan későbbi tapasztalatait tükrözi. Felidézi azt is, hogy a magyar hadsereg igyekezett megállítani a szovjet csapatok előrenyomulását, ezért 1944 tavaszán bevetésre került az eredetileg Kolozsváron állomásozó 25. gyaloghadosztály, amely futárzászlóaljának Dáné Tibor tagja volt. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy futárzászlóalj tagjának lenni nem volt veszélytelen, hiszen állandóan a fronton kellett rohangálni. A feladat a hírközpontok és a hadtestek közötti kommunikációs vonalak kiépítése volt. Dáné Tibor 1944. július 26-án sebesült meg, ekkor hagyta el a harcvonalat. Továbbá Berekméri azt is hangsúlyozta, hogy a könyv erőssége, hogy a szerző olyan politikai, társadalmi és hadtörténeti szempontokat is belevesz, amelyeket törzsőrmester 1944-ben általában nem engedhetett meg magának. Mai adatokkal összevetve mintegy 70%-os pontossággal idézi fel az áldozatokat, eltűnéseket és sebesüléseket.

„Kötelességének, adósságának érezte azokkal a bajtársaival szemben, akiket elveszített. A túlélők örök emlékező, tanúságtevő vágya is mozgathatta. A hosszú és szép alkotópálya utolsó éveit és utolsó figyelmét szánta erre a kéziratra, ezért is éreztem nagyon fontosnak, hogy ne maradjon kézirat” – fogalmazott Vallasek Júlia. 

Dáné Tibornak az 1980-as évek vége óta háromféle emlékirata jelent meg Magyarországon e témában: az egyik háborús napló, a második a több évtizedes késéssel, de az időrendi pontosságot megtartva megírt visszaemlékezés, a harmadik pedig a „térrel és idővel lazán gazdálkodó irodalmi visszaemlékezés” – ez utóbbiba tartozik Dáné utolsó műve is.

 

A képet a szerző készítette.

 

Sentes Stafania, Campus – Szabadság, 2023. május 1.