Jakab Ilona (1929. július 7., Marosvásárhely – 1990. május 8., Kolozsvár)
- Művészeti tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzi 1950-56 között.
- Olajfestményei a múlt és jelen összefüggéseit fölmutató urbánus tájak, műemlékek, valamint portrék és csendéletek.
- Egyéni kiállítások: 1957, 1958, 1964, 1965, 1974 (Képzőművészeti Galéria, Kolozsvár).
A Györkös Mányi Albert Emlékház 10 olajfestményét, valamint 50 grafikáját és vázlatát őrzi a névadó közel 200 alkotása mellett. Ezek digitalizálása folyamatban van.
Kiss László András: Jakab Ilona színvilága
Szakértők szerint az erdélyi képzőművészet a 20. században élte aranykorát. A gazdasági nehézségek, valamint a politikai elnyomás és a cenzúra ellenére kialakult Erdélyben egy sajátos modernizmus. Az itt született és tevékenykedő képzőművészeknek, építészeknek sikerül még a század elején létrehozni egy korszakalkotó művészet alapjait.
Nagybánya, Kolozsvár, Temesvár, valamint a székely iskola mind részt vettek az erdélyi művészet alakításában, új művészek tanításában, támogatásában, valamint a művészeti közösség kialakításában. Bár a század minden évtizede mintha más nehézségeket és más rendszer tilalmait hozta volna magával, a művészeknek sikerült olyan összhangot teremteni, amelyben művészetük volt a közös. Thorma János, Szolnay Sándor, Kós Károly, Szervátiusz Jenő, Nagy Imre és még sokan mások megteremtették az erdélyi művészet legújabb korszakát. Az őket követő nemzedék is számos rangos művésszel jelentkezett, mint például Bene József, Kovács Zoltán, Abodi Nagy Béla, Cseh Gusztáv, Páll Lajos.
Ilyen körülmények között és ilyen gazdag művészforrásban viszont gyakran előfordulhat, hogy sok tehetséges képzőművész elvész az utókor számára. Ilyen volt például Jakab Ilona. Bár hírneve és festészete nem emelkedik az előbb említett művészek közé, mégis érdemes számon tartani őt. Jakab Ilona Marosvásárhelyen született 1929. július 7-én, szegény családban és 1990. május 8-án halt meg Kolozsváron. Nehéz gyermekkora maradandó nyomokat hagyott művein. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végezte 1950 és 1956 között, Miklóssy Gábor növendéke volt. 1960-tól a Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom tanszékén dolgozott, ahol illusztrációkat és térképeket készített. Többek között ő készítette a térképanyagot Péntek János A kalotaszegi népi hímzés és szókincse című kötetéhez.
Egyetemi végzettsége és ígéretes tehetsége ellenére anyagi helyzete nem javult. A főiskola befejezése után egy pincelakásban élt, ahol alkotni aligha volt lehetősége. Ebbe az alig pár négyzetméteres szobájába még az áram sem volt bevezetve, petróleumlámpával világított. Rosszul bánt a pénzzel. Számára egyértelműen a tudás és a művészi továbbfejlődés volt az elsődleges, olyannyira, hogy fizetését gyakran művészeti albumokra, könyvekre költötte, majd szűkölködnie kellett a mindennapi kenyérért. Munkásságában ez nyomon követhető, hiszen változatos oeuvre-jén gyakran fellelhetőek azoknak az európai nagy mestereknek és izmusoknak a jelei, amelyeket csak a könyvein keresztül ismerhetett meg. Ugyanakkor követte az erdélyi művészek nagyjait is, így nála is fellelhető a lírai tájfestészet (Erdőrészlet I., II.), az urbánus tájak, műemlékek (Mátyás király szülőháza, Nagyszeben, Segesvár) megfestése történelmi dokumentáció érdekében, valamint a pszichológiai portrék (Önarckép). Ezek mellett a szépirodalomból is merített (Ágnes asszony, Nevető ember), így meglehetősen változatos hagyatékról beszélünk.
1962-ben feleségül ment Györkös Mányi Alberthez, aki ekkor még klarinéttanárként tevékenykedett a kolozsvári Zeneművészeti Középiskolában. Nem sokkal házasságkötésük után Ilona beavatta a képzőművészet rejtelmeibe férjét, aki az évek során hírnévben végül messze felülmúlta őt. Az együtt töltött évek végképp meghatározták mindkét művész festészetét. A kölcsönös hatás észlelhető a felületek kidolgozásában, a hátterek, illetve a természeti elemek megrajzolásában, valamint az olykor kopott lilás színek használatában. Mindezek ellenére két nagyon különböző festőről beszélünk. Míg az egyik tehetséges képviselője a naiv festészetnek, jól kialakított művészi elképzeléssel, a másik rendkívül tehetséges, szakképzett festő, aki folyton kereste önmagát.
Személyisége köré épült titokzatossága, érzékenysége, valamint félénk, introvertált egyénisége mind hozzájárult ahhoz, hogy a történelem átnézzen rajta. Az őt körülvevő kétértelműség tökéletesen jellemzi személyiségét. A külső tényezőkkel nem foglalkozott, magára nem figyelt, sokkal inkább művészetének értéke és erkölcse foglalkoztatta. Emiatt kerülte a szocreál témák megfestését is, amelyek az adott politikai helyzetben művészi öngyilkosságát jelentették volna. A mai közönség számára talán emiatt ismeretlen Jakab Ilona munkássága.
Györkös Mányi Albert árnyékában
A Györkös Mányi Alberttel kötött házassága után anyagi szempontból szilárdult a helyzete, de a külvilág számára ugyanolyan titokzatos és szűkszavú maradt. A házasságban kezdettől látszólag harmonikus volt a kapcsolat és nem sokkal később, Ilona bátorítására Györkös Mányi Albert is elkezdett festeni.
Férje ösztönös tehetsége és sajátos világképe azonnal megmutatkozott, még a korai munkáin is. Györkös Magyarországon, Németországban, Franciaországban, Luxemburgban és Hollandiában folytatott festészeti tanulmányokat. Életében 28 csoportos kiállításon vett részt, valamint 18 egyéni kiállítást szervezett. 1982-ben felvették a Képzőművészeti Alap tagjai közé, míg a tizenöt képből álló Kalevala-sorozatáért külön érmet kapott a finnországi Kalevala Társaságtól. Ezzel szemben Jakab Ilona egy sokkal kevésbé ismert és elismert alkotóművész maradt. Életében csupán 5 egyéni kiállítása volt (1954, 1958, 1964, 1965, 1974), halála után pedig munkái egyedül 2000-ben, a Miklóssy Gábor és növendékei c. kiállításon voltak megtekinthetők.
Az adatokat elemezve felmerül tehát a kérdés: honnan ered ez a különbség, ami a két művész elismertségét illeti? A válasz a két művész személyiségében, alkotásaikban keresendő. Amint azt már említettem, Ilona visszahúzódó, félénk személy volt, ezek a tulajdonságok márpedig nagymértékben akadályozhatnak bárkit, aki elismerést és felismerést vár a körülötte lévő környezettől, a társadalomtól. Ezzel ellentétben férje törekvő személy volt, aki mindig kapott a lehetőségen, hogy megmutassa új munkáit, hogy véleményt kérjen róluk, valamint kiállítsa azokat. Így a becsvágy és a céltudatosság lehetett az egyik oka annak, hogy Györkös felülmúlta feleségét.
Györkös Mányi Albert életművében a teremtett világ sokak számára megnyerő. A szakszerű képzés hiánya ellenére egységes és egyedi életműről beszélünk, ahol a minimalista, naiv módon megfestett elemek jól állnak össze, hogy megalkossák a Györkös-világot. Jakab Ilona életművének nagyon kis százalékát sikerült eddig feltárni. Tíz olajfestményét, valamint 50 grafikáját a Györkös Mányi Albert Emlékház őrzi, a magántulajdonban lévő festmények feltérképezése pedig folyamatban van; emellett a datálások hiánya miatt nagyon nehéz festészetét korszakokra bontani. Összességében megállapíthatjuk, hogy nem találta meg saját hangját, saját világát. Olvasottsága, valamint az európai és erdélyi irányzatok ismerete ellenére nem beszélhetünk egy Jakab Ilona-univerzumról. Minden kép egy önmagát igazolni próbáló egyedülálló alkotás. Bár egyenként szép művészeti alkotások, feltalálhatóak bennük a művésznő bizonyos sajátos elemei, együtt mégsem alkotnak egységes művészeti világképet.
Talán ezzel magyarázható, hogy az 1985-től a kolozsvári Majális utca 5. szám alatti műteremlakásban együtt alkotó házaspár közül az egyik felülmúlta a másikat.
Az alkotásokról
Jakab Ilona festészetének egyik legjellegzetesebb vonása a zöld, illetve a lila szín túlzó használata. Az utóbbi talán az egyedüli elem, ami az eddig feltárt összes képen előfordul. Miért pont ezt a színt választotta? A lila már az őskor óta jelen van a művészetekben, pontosabban a neolitikumi Pech Merle barlang falaira festett képeken bukkan fel legelőször s ott van a történelem során előforduló összes civilizáció kultúrájában. Európában a középkorig csak egyháztagok és uralkodók viselhettek lilát, majd a 20. és 21. században a női egyenjogúsági mozgalmaknak lett a szimbóluma, valamint számos festő használta előszeretettel. Ilyen művész volt Gustav Klimt, akinek számos női portréján jelenik meg a domináló lila szín. Ez a szín a mértékletesség, valamint a bölcsesség és az érzelmek közti egyensúlyt jelképezi, ugyanakkor még jelenthet tudást, vallási áhítatot, bűnbánatot, nosztalgiát. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek nagymértékben meghatározták Jakab Ilona személyiségét is, így hát nagy a valószínűsége, hogy a művésznő tudatosan választotta ezt a színt.
A feltárt festmények közül a lila szolgál alapul a Gyász, Tanulmány, Nevető ember, A holló meséje, Lila hold, Ágnes asszony, valamint a Moulin Rouge című alkotásoknak. Majdnem minden más festményén szintén jelen van, de ezeken dominál, sőt legtöbbnél majdnem monokróm hatást kelt.
Festészetének másik jellegzetessége a változatosság a megfestett témákban és a stílusban. Portréi majdnem a Kokoschka-féle pszichológiai portrékra emlékeztetnek (Ágnes asszony, Tanulmány, Gyász), mivel ezekben a művésznő nem ragaszkodik a valósághoz. Alanyainak sokkal inkább a személyiségét, lelkiállapotát próbálja megfesteni. Ugyanakkor az 1974-ben a Korunk Galériában kiállított önarcképét a híres portréfestő, Amadeo Modigliani stílusában festette. Hosszú vonalakkal és megnagyított vonásokkal ábrázolta magát, de innen sem hiányzik ugyanaz a szigorú tekintet, ami a lelkiállapotát szerette volna tükrözni. Egy másik önarcképe stílusban teljesen eltér mindattól, amit Jakab Ilonának képzeltünk. Ez a kép a realizmus, naturalizmus jegyében készült. A fény-árnyék hatás, az egyszerű kompozíció, a megszokottnál sokkal simábban kidolgozott háttér jelentős rajztudásról árulkodik. A szigorú, megviselt tekintetet itt is magára veszi.
Témáinak számos forrását lelhetjük fel. Merít mitológiából, szépirodalomból, népi motívumokból, saját tapasztalatokból. Ezekhez pedig mintha mindig más-más, általa ismert irányzatnak a stílusjegyeit pászította. Tökéletes példa erre a Moulin Rouge, valamint a Téli táj c. festmények közti különbség. Az utóbbi egy falusi tájkép, ahol olyan falut fest meg, amilyent sokat láthatott életében. Szürkés, posztnagybányai hatásokkal telített kép, ahonnan nem véletlenül majdnem teljesen hiányzik a lila. Ezzel szemben a Moulin Rouge-t, amit valószínű az 1988-ban tett európai körutazása után alkotott, újra monokrómszerűen, domináló lila színnel fest meg. Sokkal precízebb ecsetkezeléssel és elsötétített háttérrel a néző számára nagyon idegen képet tár fel. Ez a kép inkább a mese világába illik, ellentétben a Téli táj valóságával.
Alakjai is mintha mind mesebeli, akár rajzfilmfigurák lennének. Ez a majdnem naiv emberábrázolásnak vélhető ragaszkodás, a művésznőnek egy másik valóságba vagy akár mesébe való menekülésvágyának lehet a jele, mivel saját életében oly sok szerencsétlenség érte.
Nagyon szerette a nagy ecsetmozdulatokat. Felületei mindig nagyon vaskosak és zavarosak voltak, az ecsetvonásokat soha nem leplezte. A háttereket mindig összemaszatolta, ezzel a vásznat nagyon dinamikussá és mozgalmassá téve. Alanyai, figurái pedig szinte beleolvadnak környezetükbe, mintha félnének feltűnést kelteni.
Összegzésként: a Györkös Mányi Albert Emlékház, Kolozsvár egyik ismert festőjének viseli a nevét, de több éven keresztül két kimagasló művésznek jelentett otthont illetve műtermet. Talán ezért is váltott ki olyan nagy érdeklődést a kincses város műértő közönsége körében az idén augusztusban a Kolozsvári Magyar Napok keretében az emlékházban megrendezett Jakab Ilona-kiállítás.