Szeptember 9-30 között a Györkös Mányi Albert Emlékház szabadságolás miatt zárva tart. Szeretettel várjuk októbertől induló rendezvényeinkre!
***
Az Emlékház általános nyitvatartási programja: hétköznapokon 13 – 17 óráig.
Javasolt az előzetes egyeztetés!
***
Györkös Mányi Albert Emlékház
Az Emlékház névadója, Györkös Mányi Albert (1922-1993) a Kolozsvártól 25 km-re, Kalotaszeg peremén fekvő Tordaszentlászlón született.
Középiskolai tanulmányainak elvégzése után állami ösztöndíjasként tanult a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet zenei fakultásán, majd az Intézet megszüntetése után a kolozsvári Gheorghe Dima Konzervatóriumban folytatta tanulmányait, ahol 1954-ben államvizsgázott. Ugyanez évben kinevezték a kolozsvári Zeneművészeti Középiskola klarinéttanárának.
40 évesen, 1962-ben feleségül vette Jakab Ilona festőművésznőt. Felesége ösztönzésére kezdett el festeni, a színek és formák hamarosan teljes mértékben hatalmukba kerítették. Nagy energiabedobással élt új kedvtelésének; Magyarországon, Németországban, Franciaországban, Luxemburgban és Hollandiában folytatott festészeti tanulmányokat.
Egy év múlva sor került első kiállítására. Rendszeres önképzésének eredményeként a festészet belvilágában is egyre otthonosabban mozgott, befogadták a tartományi-megyei tárlatokra.
Ezt követően rendszeresen kiállított, idővel külföldön is bemutatkozhatott. 1982-ben felvették a romániai Képzőművészeti Alap tagjai közé. Ugyanakkor zenetanári munkásságáért hivatalos kitüntetésben részesült. A tizenöt olajfestményből álló Kalevala-sorozatáért elnyerte a helsinki Kalevala Társaság emlékérmét.
1985-ben feleségével új műteremlakásba költözött, a Majális/Republicii utca 5. szám alá, a mai Györkös Mányi Albert Emlékházba.
Feleségével együtt nyugat-európai utazáson vettek részt, melynek keretében kiállítást is rendeztek.
1990-ben elhunyt Jakab Ilona. Györkös teljesen egyedül maradt. 1993-ban, betegségtől és magánytól gyötörten követte feleségét.
Györkös Mányi Albert 18 egyéni kiállítása volt és részt vett 28 csoportkiállításon is, itthon és külföldön egyaránt. Munkáit határainkon innen és túl egyaránt elismerik.
Murádin Jenő művészettörténész következőképpen jellemzi munkásságát: „Az erdélyi naiv művészetnek határokon túl is jelentős sikereket aratott alkotójává lett. Élményanyagát kalotaszeg-peremi szülőfaluja és általában az erdélyi falu rendtartó világából, gyermekkora élményeiből merítette. Festményeit a perspektíva törvényeivel nem számoló naiv elrajzolások, s ugyanakkor az erőteljes, kifejező színvilág és egyszerűsítés jellemzi.” /forrás: Artportal/
„Az eredendően zenész alapképzettségű művész sose fordított hátat a zenének, mégis a festészet lett személyiségének igazi kifejező közege”– fogalmazott László Ferenc muzikológus.
„… képmutatás nélküli, a naivitásig becsületes szándékú, népi gyökerű, földközeli és földszeretettől átitatott művészet ez.”– jegyzi meg Szatmári László.
Kántor Lajos irodalomtörténész, műkritikus 1995-ben megjelent monográfiájában így ír: „A nagytehetségű erdélyi festőművészhez, Györkös Mányi Alberthez, fiatalkori betegségét leszámítva, kegyes volt a sors: olyan közegben élhetett, ahol – előbb a szentlászlói református család és a faluközösség, majd festőnő felesége s a zenéhez és a képzőművészethez közelállók révén – egy kialakult erkölcsi és esztétikai értékrendhez igazodhatott, hogy aztán maga is értékőrzővé, elsődleges értékek teremtőjévé váljék. Új otthona, a város, a műemlékekben gazdag, fejlett irodalmi-művészeti-tudományos élettel rendelkező Kolozsvár friss élményeket nyújtott a festő számára is. Munkahelye, a művészeti középiskola, az egykori ferences rendházban, többszörösen is ezt a levegőt árasztotta. Nem csoda hát, ha az időközben festőművésszé érett Györkös a történelmi műemlék épületekben s a világi és egyházi muzsika otthonaiban második ihletforrására talált.”
Györkös Mányi Albert „a történelem levegője által átitatott és saját művészi látásán átszűrt világot jelenít meg, amely egyszerre hordozza magában a múlt nagy tradícióját és a művészi egyéniség közlési vágyát, egyéni rejtjeleit” (Németh Lajos, Látó, 1990/3). Ezzel összhangban áll Banner Zoltán művészettörténész megjegyzése: Györkös művészete „a valóság emléke és a sejtelem valósága közötti térben való lebegés” (Utunk, 1982/23). A szülőföld iránti elköteleződés legmélyebb megfogalmazását érezte Katona Ádám irodalom- és művelődéstörténész Györkös alkotásaiban: „Kalotaszegét idézi Györkös Mányi Albert, még csak nem is a dekadens-gyönyörű, múlt században kanonizálódott női viselet színpompáját, hanem valami mélyebbet, áhítatosabbat, derűsebben-felszabadultabban vidámabbat, alkalomadtán – ritkán – gyászosat, nemcsak a látványt, hanem a lényeget is, mint Kós Károly óta Kalotaszeg ürügyén ennyire lényegre törően talán senki” (A Hét, 1975/1). „Györkös Kalotaszeg, Tordaszentlászló – átfogóan – az identitását, magyarságát hittel és szenvedéllyel őrző emberek elkötelezett híve, művészi ábrázolója.” (Aniszi Kálmán, Hitel, 2023. január 22.)
Festői munkásságával Kántor Lajos monográfiáján kívül Aniszi Kálmán írónak, publicistának a Hitel folyóirat 2004/8-as számában megjelent Egy jelentős erdélyi festő (Györkös Mányi Albert), illetve ugyanazon folyóirat 2023. január 22-i számában közzétett A nagy álmok, ha szépek és igazak… Györkös Mányi Albert – 100 című írásai foglalkoznak részletesebben.
Györkös Mányi Albert fontosabb életrajzi adatai
(forrás: Kántor Lajos: Györkös Mányi Albert, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1995)
1922. július 18.: Megszületik a Kolozs megyei Tordaszentlászlón. Édesapja, Györkös Mányi György földműveléssel, illetve Kolozsvárt virágkertészettel foglalkozott. Édesanyja, Györkös Bandi Krisztina szép kalotaszegi varrottasairól és csipkehorgolásáról volt ismert a faluban.
1934: Meghal édesapja, s ettől kezdve az édesanyja – a nagymama segítségével – neveli három fiúgyermekét, nehéz körülmények között. Szülőfalujában végzi a hét elemi osztályt, a helyi népi hagyományok nagy hatással vannak rá.
1939: Csonttébécét kap, jobb karját gipszbe teszik. Emiatt véglegesen felmentik a katonai szolgálat alól. Egy kolozsvári boltban kap alkalmazást.
Középiskolai tanulmányait magánúton végzi.
1945-1948: A kolozsvári cipőgyárban dolgozik mint tisztviselő. Itt kapcsolódik be a zenekari tevékenységbe.
1948: Állami ösztöndíjasként tanul a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet zenei fakultásán.
1949: Ismét megbetegszik, kiújul csonttébécéje, több hónapos kórházi ápolásra szorul, emiatt a II. évet meg kell ismételnie.
1954: Államvizsgázik a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán. Szeptemberben kinevezik a kolozsvári Zeneművészeti Középiskola klarinéttanárának.
1962: Feleségül veszi Jakab Ilona festőművésznőt, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola végzettjét. Ráébred arra, hogy művészi pályáját eltévesztette; a festészet iránt ébredt vonzalmát az immár közös műteremben éli ki. Teljes energiáját a festészet tanulmányozásába veti.
1963: Sor kerül első kiállítására a kolozsvári tartományi képzőművészeti tárlaton. Ezt követően rendszeresen részt vesz a Képzőművészeti Szövetség kolozsvári fiókja által rendezett kiállításokon.
1968: Első ízben állít ki külföldön, a kolozsvári képzőművészek titogradi csoportkiállításán.
1970: Három képével jelen van Bukarestben, a kolozsvári képzőművészek fővárosi közös bemutatkozásán.
1971: Tágas műtermet kapnak feleségével. Ez újabb lendületet ad munkájának; még a téli hideg sem tudja meggátolni, hogy naponta festőállványa elé álljon a kifűthetetlen helyiségben.
Zenetanári munkásságáért hivatalos kitüntetésben részesül.
1975: Első bukaresti szereplése országos képzőművészeti tárlaton.
1980: Megismerkedik Barcsay Jenő festőművésszel.
1982: Felveszik a romániai Képzőművészeti Alap tagjai közé.
1984: Tanulmányutat tesz Magyarországon. Szentendrén újra találkozik Barcsay Jenővel. Hollóházán megismerkedik Szász Endre festőművésszel. A budapesti Jókai Klubban egyéni kiállítást rendeznek számára;a megnyitó beszédet Németh Lajos művészettörténész mondja.
1985: Kalevala-festményeiért a helsinki Kalevala Társaság emlékérmével jutalmazza. Ősszel feleségével új műteremlakásba költözik a Republicii/Majális u. 5. szám alá (a mai Györkös Mányi Albert Emlékház).
1988: Nyugat-európai utazást tesz. Kölnben (Jakab Ilonával) kiállítást rendez.
1993. május 27.: Kolozsvárt, műteremlakásában, saját kezével véget vet életének.
Györkös Mányi Albert műteremlakását, minden abban található vagyonával együtt, végrendeletileg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre hagyta, azzal a céllal és feltétellel, hogy az EMKE a képeit „állandó jelleggel kiállítsa, emlékházat rendezzen be, hozza létre a Györkös Mányi Albert Alapítványt, és biztosítsa a hagyaték szakszerű kezelését és bekapcsolását a szellemi körforgásba” (idézet végrendeletéből).
A hagyaték 250 Györkös Mányi-festményt és -grafikát, számos fadúcot, több Jakab Ilona-festményt és -grafikát, muzeális értékű kalotaszegi és mezőségi bútorokat, kerámiát, szőtteseket, számos könyvet és magántárgyat foglal magába.
Az EMKE a hagyaték átvétele után elsőrendű feladatának tekintette a végrendelkezésnek eleget tenni: a műteremlakást kis művelődési központtá alakította, amely az emlékházjellegen túl megfelelő teret képes biztosítani egyrészt a Györkös Mányi-képek állandó tárlatának, másrészt rendszeres közművelődési programok számára, amelyek során számos, az Emlékházba betérő érdeklődő számára lehetőség nyílik megismerni a művész képeit és magántárgyait, elmélyülni azok világában.
A Györkös Mányi Albert Emlékházat 1994 augusztusában avatták fel, amely attól kezdve rangos kiállítások, koncertek, ismeretterjesztő előadások, könyv- és folyóirat bemutatók, író-olvasó találkozók, kerekasztal beszélgetések, helytörténeti, honismereti, néprajzi, egészségügyi, tudományos, szakmai tanácskozások, szociológiai estek, mesterkurzusok, gyermekprogramok, borkóstolók, klubtevékenységek színhelye, ahol folyamatosan teret kapnak úgy a pályájuk kezdetén álló, mint a már világszerte elismert zene- és képzőművészek, írók, költők, tudósok, más területen tevékenykedő szakemberek. Több ízben magas magyar állami kitüntetések átadásának színhelye is volt az Emlékház.
1994 októberében az Illyés Alapítvány támogatásával az EMKE egy kiváló minőségű Steinway zongorát vásárolt az Emlékháznak. Említésre méltó, hogy ezen a zongorán egykor Szvjatoszlav Richter, a világhírű orosz zongoraművész is játszott az 1965. szeptember 9-én a Kolozsvári Filharmónia termében megrendezett koncertjén. Ennek köszönhetően az Emlékház igen vonzó a zongoristák, de más hangszeresek, zenészek számára is. László Bakk Anikó zenepedagógus, az Amaryllis Társaság tiszteletbeli elnöke egy Emlékházbeli gyermekkoncert alkalmával így fogalmazott: „Györkös Mányi Albert, a felejthetetlen jó barát, szerette a (zenét tanuló) gyermekeket, hiszen a zenelíceum klarinéttanáraként élte le életét. Hogy műtermében – sok kiváló muzsikus mellett – gyermekek is muzsikálnak, bizonyára kedvére lenne.”
A '90-es években az Emlékház számos, abban az időben székházzal még nem rendelkező civil szervezet rendezvényének helyet adott (Romániai Magyar Zenetársaság, Kolozsvári Népfőiskola, Kolozsvár Társaság, Kolozs megyei Pedagógusszövetség, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, Amaryllis Társaság stb.). A Romániai Magyar Dalosszövetség és a Kőváry László Honismereti Kör számára továbbra is az Emlékház biztosít székhelyet.
A Kolozsvár szívében elhelyezkedő, 60-70 fős közönség befogadására alkalmas Györkös Mányi Albert Emlékház az évek során olyan központtá nőtte hát ki magát, amelynek működése immár a kolozsvári magyar közösség életének részévé vált.
Székely Géza kolozsvári grafikus a következőképpen fogalmazott: „Számomra annál is inkább az otthonosság képzetét sugallja az emlékház, mivel több alkalommal is részese lehettem az alkotás és szellemi melegség légkörét sugárzó hangulatának, amikor még itt élt és alkotott Györkös Mányi Albert. Teljes mértékben érthető, hogy miért testálta műteremlakását a kolozsvári magyarságra, amely ily módon az itteni közösség egyik legjelentősebb szellemi központjává válhatott.”
„Györkös Mányi Albert álma teljesült, az emlékházban pezseg a művelődési élet” – fogalmazta meg több szónok is egy olyan alkalommal, amikor egyetlen nap folyamán három kulturális rendezvénynek is helyet adott az intézmény.
A Kolozsvári beugró című városkalauzban pedig Adorjáni Panna így ír: „Ez a ház tehát nyitott tér, ahova nemcsak a művészeti, de az egyéb kulturális események is beférnek – tulajdonképpen bármi, ami valamilyen módon hozzájárul a kolozsvári magyar közösség épüléséhez, művelődéséhez és szórakoztatásához. Mindez pedig mindenféle klisé és máz nélkül történik: a program az idők során szinte természetes módon bővült és színesedett, a házat belakó kolozsváriakkal együttesen.”
A 2008. év első hónapjaitól – részben esedékes, másrészt kényszerű belső munkálatok miatt – rövid megszakítással gyakorlatilag két esztendeig zárva volt az Emlékház. Az Emlékház tevékenységei ezalatt más helyszíneken folytak (leggyakrabban a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében), mígnem 2010. augusztusában az intézmény újra megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt. Azóta évente átlagban 3000 látogató (felnőtt és gyermek) fordul meg az intézményben, akik egyrészt a hagyatékra kíváncsiak, másrészt az évadonkénti mintegy 70 kulturális rendezvény közönségét alkotják.
A Györkös Mányi Albert Emlékház – annak vezetője, Kós Katalin főszervezésében – 2022-ben Györkös 100 elnevezéssel emlékévet szervezett a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségével, amelynek során kiállítás- és rendezvénysorozattal tisztelgett emléke előtt. A programsorozatról itt olvashatnak részletesen.
(Összeállította Kós Katalin)
*** A Györkös Mányi Albertről készült fotók Csomafáy Ferenc munkái