Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a társszervezőkkel együtt tudomásul véve a Szatmár Megyei Közegészségügyi Hivatalnak a járványhelyzetre hivatkozó és azzal indokolt tiltását úgy döntött, hogy nem tartja meg az augusztus 7-re, péntek délutánra meghirdetett hagyományos sződemeteri Kölcsey-megemlékezését.
A rendezvény tervezett programa így nézett ki:
A világjárvánnyal kapcsolatos előírások messzemenő betartásával hirdeti meg a Szatmárnémeti Kölcsey Kör és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Tasnád RMDSZ-szervezetével, a tasnádi Ady – Kölcsey Kulturális Egyesülettel, a sződemeteri Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központtal, valamint a szülőfalu Református Egyházközségével karöltve idei Kölcsey-megemlékezését.
230 esztendeje született Kölcsey Ferenc
30 éve emlékezünk rá szülőfalujában, Sződemeteren
Szeretettel hívjuk, várjuk Önt, családját, barátait és ismerőseit a koszorúzással egybekötött évfordulós Kölcsey-rendezvényünkre.
Helyszín: Sződemeter, a református templom kertje
Időpont: 2020. augusztus 7., péntek délután 5 óra
A résztvevőket köszönti:
Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa
Ünnepi beszédet mond:
Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott (Budapest)
Üdvözlő beszédet tart:
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei ÖK elnöke
Köszöntőt mond és Kölcsey Ferenc gondolatait tolmácsolja:
Petneházy Attila miniszteri biztos, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze
Fellép:
Nagy Csongor, a Szatmárnémeti Harag György Társulat művésze
Poszet Nándor, a Szatmárnémeti Harag György Társulat művésze
Varga Sándor, a Szatmárnémeti Harag György Társulat művésze
A koszorúzást levezeti:
Bendel József mérnök
A koszorúzást követően a Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ kiállítását bemutatja Pakulár István és Pakulár Bú Julianna lelkipásztor.
Szervezők:
Biró Ilonka, Bendel József, Kiskasza Balázs, Pakulár István, Ruff Zsófia, Vank István
A szervezést irányította és a műsort vezeti:
Muzsnay Árpád
Sződemeter (Săuca) Tasnádról (Tăşnad), a termálstrand mellőli letérőtől, Tasnádszilváson (Silvaş) keresztül közelíthető meg.
Bővebb tájékoztatás: tel: +4 077 104 2700 (mobil) e-mail: muzsnayarpad41@gmail.com vagy muzsnay@datec.ro
Az ünnepségen és kiállításmegtekintésen résztvevőket kérjük:
hozzanak magukkal megfelelő egészségügyi maszkot,
a tűző nap vagy eső miatt ernyőt,
lehetőleg ásványvizet és egyszer használatos poharat.
A járványhelyzet visszaszorítása miatt a maszkviselés kültéren is kötelező!
A megérkezéskor lázmérésről, illetve kézfertőtlenítőről a szervezők gondoskodnak,
ez utóbbi használata erősen javallott.